Mindentől félek, és mindenkit féltek. Mit tehetnék?
Sziasztok!
Egy másfél hónapja volt egy komolyabb családi veszekedés, és azóta mindentől tartok. Pl. veszekedés, betegség, halál stb... Nagyon félek, hogy elveszítem a szüleimet, a testvéremet, a barátaimat, és sokszor gondolok arra, hogy jaj mi lesz velem, ha már ők nem lesznek. Féltem az anyagi biztonságunkat is. Tudom, hogy ezzel sok negatív dolgot is bevonzhatok, és nem lenne szabad ezzel foglalkoznom, de nagyon félek ettől.
Először arra gondoltam, hogy biztosan a szünidő miatt van, unatkozom, kell magamnak valami elfoglaltságot találnom. Egy ideje dolgozok három műszakban egy gyárban, ahol édesapám is dolgozik. Kiderült számomra, hogy iszonyú stresszes a munkája, és emiatt már nagyon féltem őt is, hogy mi lesz ha belebetegedik a sok munkába. De ugyanakkor kell a pénz, hitel a nyakunkon. Már ott járok, hogy iszonyú lelkiismeretfurdalásom van, hogyha kapok mondjuk egy tábla csokit, mert azt meg kellett venni, azért dolgoznia kellett a szüleimnek, és mennyit dolgoznak azért, hogy én csokit kaphassak. De ha én nem vagyok, akkor nincs csoki, több pénz marad a kasszában, és nem kell senkinek sem halálra dolgoznia magát. Tudom, hogy betegesnek tűnik, de már ilyen gondolatok kavarognak a fejemben. Már nem örülök szinte semminek.
Háttérinfok: nem vagyunk szegények, a középosztályhoz tartozunk. A szüleim se idősek, 40 év körüliek. Néha vannak kisebb-nagyobb veszekedések, melyeket még mindig nem tudtam megszokni. Mindent magamra veszek, hogy biztos miattam van.
Bárki, bármilyen építő jellegű tanácsot tudna adni, nagyon megköszönném. Erről senkinek mertem eddig beszélni, mert félek, hogy kinevetnek. Kívülről erős, vidám csajnak mutatom magam, de belülről meg látjátok mi van...
21/L
Köszönöm a tanácsot!
Megpróbálom majd mindennek a pozitív oldalát felfogni, mert most így nagyon rossz. De muszáj tenni valamit, mert siránkozni sokkal könnyebb mindig, mint változtatni.
Világéletemben sokkal "lelkisebb" voltam a család többi tagjánál, de ezt sose mutattam senkinek. Nagyon a lelkemre veszek mindent, és olyan érzésem van néha, mintha az egész család minden gondja-baja az én felelősségem lenne. Már direkt kértem a munkahelyemen is, hogyha lehet, a legkisebb felelősséget viselő helyre osszanak be.
Örülnék, hogyha az egyetemre már úgy mehetnék vissza, hogy ismét mosolygok mindenen és a világ pozitív oldalát látom. Nem tudom, hogy ki tudok-e ebből jönni pár hét alatt.
Amúgy köszönöm mindenkinek, aki legalább elolvas és szentel rám két percet. :)
Hát mire a szüleidnek valami bajuk lesz, megöregszenek...
Addigra te rég egy másik családban fogsz élni, férjeddel, gyerekeiddel, és lehet hogy nem is fogsz már a szüleiddel, tesóddal találkozni, csak havonta 1x, vagy még ritkábban.
Én is így vagyok anyámmal, szóval. Sőt és szerettem őt, szeretem is, de már nem olyan mint régen. Már nem én vagyok neki a mindene. Külön életet élünk. Lassan olyanok leszünk mint két idegen. Így már nem fogom akkora tragédiaként megélni ha meghal. Jhó, ez most így bunkóságnak tűik, de hát ez a világ rendje. Sajnos nem él örökké senki. Én már a nagymamámat elvesztettem, kutva szar volt, de tudom milyen elveszteni valakit. És azt is tudom hogy még sok embert fogok elveszíteni. Épp ezért inkább nem is foglalkozom a témával, mert fölösleges. Ráér majd akkor ápolni..stb, ha már beteg. Amíg egészséges, addig semmi értelme filózgatni ezen, addig úgy is jól van :) És nem fog hirtelen meghalni senki sem.
Azt mindig lehet tudni előre. Vannak előjelek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!