A vírushelyzet miatt mást is el akar küldeni az anyja továbbtanulni?
19 éves vagyok, idén fejeztem be a sulit, van érettségim, egy jó szakmám (ügyviteli titkár). Május óta már rengeteg helyre küldtem be az önéletrajzom, voltam interjún is, rengeteg olyan helyzet volt, ahova majdnem felvettek, de inkább a tapasztalattal rendelkezőket vették fel helyettem. Nehéz, de nem akarom feladni, hogy ha nem is álmaim munkáját kapom, de valahova felvesznek előbb utóbb, ami a nullánál több. De anyám el akar küldeni továbbtanulni. "Biztos, hogy sehova sem fognak felvenni." mondja folyamatosan. Mellette pedig egyik hely sem tetszett neki, ahova eddig mentem interjúra. Semmi sem volt neki megfelelő. Mutogatja a keresztféléves jelentkezést, okj-s képzéseket meg mittudomén. De amennyire ismerem, ha 2 diplomám lenne sem lenne neki elég.
Dolgozni szeretnék, kiszakadni ebből, ami itthon van nálunk, az most nem lényeg mi, önálló lenni, nem a látszólag könnyebbik utat választani. Nem könnyű, de nem is akarom, hogy az legyen, csak ne nehezítse meg jobban az anyám. Bár nem csak ezzel nehezíti meg, de az más téma.
Más is volt hasonló helyzetben? Mit csináltál? Végül anyukád elfogadta, hogy dolgozni szeretnél?
Köszönöm a válaszokat.
Add be a jelentkezést máshova is, nem csak a végzettségedre kell jelentkezni, mert ez szűk. Aztán ha beesik valami, addig se otthon vagy, pénzt keresel, anyád is nyugodtabb lesz, te meg tovább keresheted a neked tetszőt.
Ettöl függetlenül tanulj tovább majd később, mert ez tényleg elég karcsú "szakma" :) Ha van melóhelyed, már helyezkedhetsz is, esetleg levelezőn elindulsz, ha van 1 jó pozíció cégen belül, amire rá tudsz repülni
Én voltam hasonló helyzetben.Nem anyám irányított csak simán hallgattam rá.
Neki az volt az indoka,hogy jobb ha több dologhoz is értek,több lehetőségem lesz.Szerintem igaza volt.
Elkezdtem könyvelőnek tanulni és mellette pincérkedtem.
Szóval én tanultam és dolgoztam is mellette.:)
Simán lehet, hogy online oktatás lesz abban a felsőoktatási intézményben amire jelentkezel, így szerintem nem szűnik meg majd anyukát piszkálása, hiába felsőoktatásban tanuló leszel, majd talál mást amivel beléd köthet.
Amúgy meg az egyik legnagyobb hülyeség, úgy egyetemre menni, hogy nem is érdekel amire mennél, semmi nem történik, ha pár év múlva kezded el és azt ami jobban érdekel.
24-es vagyok, sok jobb szak nagyon drága fizetősen, sokan vannak akik csak mert mindenki ő is elvégez valami szakot ami nem is érdekli, elmegy az állami támogatása és már nem tudja elvégezni azt a szakot amit tényleg szeretne.
Meg vannak a 18 utáni korosztálynak nem tudom hány évesig ilyen iskolarendszerű képzések, kollégiummal, akkor el is lehet menni otthonról meg szakmát is ad, még ha sok közöttük a gyenge képzés, de mégis valami.
Én azt tanácsolnám, hogy keress egy alapítványt, nonprofit szervezetet, és egy ideig legyél náluk önkéntes/gyakornok. Tudom, nem fizet, de szerintem elképzelhető, hogy anyukád támogatna benne, ha látná, hogy ennyire akarod.
És akkor már lenne tapasztalatod. Ha elégedettek veled, még referenciád is.
Ha meg mégis suliba mennél, akkor mellette diákmunkára könnyebben felvennének (ha nagyobb városban élsz), akkor pedig szintén megszerzed a tapasztalatot és jó esetben a referenciát is.
Jaj a gonosz anyád micsoda terrorban tart, hogy zavarni merészeli, hogy fél éve otthon ülsz és nyilvánvaló vakvágányokkal húzod az időt (mindegy, hogy lustaságból-e vagy sem, az eredményen nem változtat)! Azt a leborult szivarvégit!
Olyan nincs, hogy “majdnem felvettek”, ezen felröhögtem konkrétan. Vagy felvettek vagy nem. Téged nem, de több tucat kudarc után is képtelen vagy kilépni a tespedésből. Még az elutasításokat is szívesebben választod, mint hogy csinálnod kelljen valamit.
Édesanyádat meg itt mocskolod ország-világ előtt, mert merészel arra szorgalmazni, hogy tegyél azért, hogy a jövőben ne kerülj ilyen helyzetbe. Ha nem tűnt volna fel Nagyságodnak, még csak nem is azt követeli, hogy húzz el a gyárba vagy a Mekibe gürizni vagy takarítani minimálbérért és adjad a pénzt haza, hanem arra akarna biztatni, hogy a tudásod révén ne szorulj munkanélküliségre vagy nagyon rossz állások elvállalására. Hihetetlen, micsoda kínokat kell kiállni egyeseknek.
“Nektek biztos lenne motivációtok, ha már a 100. helyre jelentkeztek és mindenhonnan azért utasítanak el, mert nincs tapasztalatom”
Ez volt velem a nyáron, mikor becsődölt életem első munkahelye. Szépen fogtam magam és visszamentem az egyetemre. Rinya nélkül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!