A nagynéném felajánlotta, hogy lakjak a lakásában, most emiatt áll a balhé? Költözzek, vagy erőltessem ezt tovább?

4 éve elkezdtem egy vidéki egyetemen egy elég húzós szakot. Már akkor sem nagyon akartam ezt tanulni, de mivel jobb ötletem nem volt, a szüleim pedig folyton ezt nyomták otthon, elkezdtem.

Már látom, hogy hiba volt, de sokáig féltem ezt beismerni még saját magamnak is. Hiszen eddig 18 évig sikeres voltam mindenben, legyen az sport, versmondás, tanulmányi versenyek, nyelvtanul, bármi. Több, mint valószínű, hogy nem az agyammal volt most sem gond, hanem a motiválatlanságommal, hogy nem érdekelt, amit tanulok. 4 éve járok ide, már két év csúszásban vagyok... Hiába nem a szülővárosom, azért itt is érződik, hogy "vidék", így hiába mennék dolgozni, ha nincs nagyon sok olyan munkalehetőség, ami jó lenne nekem. Ez is visszatartott, hogy oké, abbahagyom az egyetemet, de utána mihez kezdek?

Viszont most lenne egy állás, viszont nem itt, hanem Budapesten. Érdekel is, jól is fizet. Ráadásul ami eddig visszatartott, az a lakhatás. A szüleim is mindig ezzel zsaroltak, hogy itt még kifizetik nekem a 100 ezret albérletre, de Budapesten ugyanez a szint 150-200 ezer lenne és azt felejtsem el, annyiért nem fognak nekem fenntartani egy lakást. Csak időközben (nyáron) a nagynéném kiköltözött külföldre a párjához, a lakása pedig itt maradt üresen. Vagyis nem üresen, mert a két macskája és a kutyája ott lakik, hozzájuk megy egy barátnője minden nap, de mondta a nagynéném, hogy már kezd neki terhes lenni ez az egész, hiába fizet érte a csajnak... Meg hogy az állatoknak sem jó ez, hogy ott vannak egyedül egész nap és 1-2 óra társaságuk van csak. Mondta, hogy odaadja nekem a lakást, hogy használjam, tartsam rendben. Cserébe annyit kér, hogy a rezsit fizessem és foglalkozzak az állatokkal rendesen (nagyon szereti őket). Felőle már jövő héttől költözhetnék. Munkám is lenne. Jelenleg az egyetemen a csúszás miatt összvissz 4 tárgyam van, ebből 3 fakt.

Úgy terveztem, hogy ezt a félévet még megcsinálom, utána viszont passziváltatnék és elkezdenék főállásban dolgozni, Budapesten. A szüleim viszont ellenzik ezt, és este már összevesztek a nagynénémmel is, hogy ő ellenük hangolt engem teljesen és hogy amiért ő képtelen huzamosabb ideig egy helyen maradni, engem ne bíztasson arra, hogy szeljem át az országot és menjek, mert fiatal vagyok. (Így is messze élek a szüleimtől, ha Budapesten élnék, az 45 percet jelentene pluszban kocsival, nem órákat, ráadásul autópályán, míg itt szenvedünk a sima főúton, ami tele van kamionokkal, mezőgazdasági gépekkel.)

Ezek az érveik, hogy miért ne menjek:

-itt van a lakás (ami egy albérlet, és anno pont ezért nem kaptam ebben a városban saját lakást, mert hogy nem tudni, hogy hová sodor majd az élet és ne kössön ide egy ingatlan)

-Budapest hatalmas város és elvesznék a tömegben (most meg a hetem 90%-át egyedül töltöm egy másfél szobás lakásban... ráadásul minden barátnőm, barátom Budapesten él már, nem lennék magányos annyira, mint itt)

-ha passziváltatok, sosem fogom befejezni ezt a szakot (ebben látok igazságot, de nem a passziváltatás miatt, hanem mert nem érdekel, rengeteg kudarc ért itt és nem tudom elképzelni azt, hogy én egy életen át ezzel foglalkozzak)

Fura, de úgy érzem, mintha minden idegszálam azt kiabálná, hogy menjek, változtassak, csináljam. Lényegében mióta leérettségiztem, ugyanott tartok az életben... Anyám szerint ez a vírus miatt van, mert hogy most minden lelassult, de nem. Én már előtte is fontolgattam, hogy esetleg egy nyarat külföldön töltenék, vagy ERASMUS-szal kimegyek valahová, átjelentkezek egy pesti egyetemre.

Félek, hogy esetleg nem úgy alakulnak a számításaim, ahogy tervezem és utána hallgathatom éveken át a szüleimtől, hogy ők bezzeg megmondták... De közben rettegek, hogy 2-3 év múlva még ugyanitt tartok, ugyanebben az albérletben, ugyanezen a szakon.