Mit csináljak? Lányom nagyon rossz indulatú lett mostanába. Folyt.

ma 20:06

Egy 17 éves már nagyon nehezen kezelhető/nevelhető a szülő által, ráadásul ő meg sem nyílik a saját anyjának.

Ha valaki egy életvidám kislány és hirtelen "gonosz boszorka" lesz belőle, akkor ott komoly lelki gondok vannak, és ez úgy tűnik nem a szülő hibája ebben az esetben.

Egyébiránt, ha a gyermek ilyet meg mer tenni a saját anyja előtt, akkor azt kell mondjam annak a szülőnek nem sok hatása van a gyerekre. Ez nyilván a nevelés miatt van, de attól hogy "felpofozzuk", a kislány lelki gondjai nem oldódnak meg.

A lényeg, hogy számításba véve az anya-gyermek kapcsolatot, ami ezek alapján nem túl elmélyült,- hiszen nem tudják megbeszélni a problémáikat egymással - úgy gondoltam, semmiképp nem ártana ha elvinné pszichológushoz. Akár úgy is, hogy ketten vesznek részt a terápián.

Saját magad tudatlanságáról adsz ki bizonyítványt, mikor eképpen írsz:"persze, a szülő feladatát hárítsuk valaki másra,"

Ez messze nem erről szól. De ezt most nem fogom neked elmagyarázgatni :)

22:08 - Engem is elvittek, és nem ez volt a megoldás. Keresztanyám pszichiáter és néha hülyébb, mint a betegei. Nem dilidokikhoz kell ráncigálni azt a gyereket, hanem a szülőnek meg kell nyílnia a gyereke felé, éreztetni, hogy bízhat benne az a gyerek akkor is, ha már majdnem felnőtt. Tudod, én mennyire szeretném, ha a szüleim bíznának bennem, de ők csak orvosokhoz rángattak? És hogy utálom, hogy nem is próbálnak ismerni. Pedig én már 25 éves vagyok, öregem. A saját szüleim nem veszik a fáradságot, hogy meglássák bennem azt, aki vagyok, és ha valamiért nem az vagyok, akinek elképzeltek (más képességekkel születtem, mint amiket akartak), akkor nem megérteni próbálnak, hanem kikiáltanak hülyének meg bolondnak.

Ezt a szerencsétlen lányt meg kéne érteni, meg kéne ismerni, le kéne ülni vele, és megtudni, mi a baj, és nem dokikhoz ráncigálni.