Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért vonz ennyire, miért...

Miért vonz ennyire, miért tetszik ha ilyen?

Figyelt kérdés
Megismertem egy középkorú férfit, nagyon furcsa körülmények között találkoztunk. Később kiderült hogy vannak közös ismerőseink (15fő) és hogy nem is olyan mint amilyennek elsőre tűnt. Néhány dolgot kicsit elferdített magáról. Eddig két felesége volt, az első elmenekült előle két gyerekkel, és ez válságot okozott benne, a második feleségét is szerette, az a házasság jobban alakult. Csakhogy a közös ismerőseink óva intenek tőle, mert szerintük egy sz.rkeverő, és szeret összeugrasztani embereket. Nagyon gazdag ember, vezető beosztásban. De nem ez fogott meg benne, nem vagyok rászorulva a pénz(é)re. Hanem hogy megcsókolt, vagyis ahogy megcsókolt. Nem tudom mit látok benne, de nagyon vonz, olyan érdekes a világszemlélete, annyira szívből ölel meg, olyan kedves velem, másokkal viszont egyáltalán nem kedves, és úgy beszél a kollégáival is néha mint a kutyájával. Ami miatt teljesen megvagyok gyötörve az az, hogy kiderült róla: k.urvázik, szeretőt tart és mindig van egy két fiatallány akivel hancúrozik. Ismerem az összes eddigi nőjét az első feleségét kivéve, és mindegyikről azt tudom mondani: gyenge jellemű, negatív önképű áldozattípusú nők voltak. Nem tudom miért de úgyérzem én elég erős lennék hozzá engem nem készítene ki, megváltoztatni nem akarom, de egyszerűen vonz engem, persze ez azért is lehet mert a környezetemben nincs egy jó pasisem. Egyfolytában keres, nem értem hogy tud tetszeni a viselt dolgai tudatában is, valami baj van velem, vagy csak a kalandot látom benne. Amúgy nem szép férfi, de mégis vonz ez a romlottság. Meg ez a kapcsolat olyan tabu lenne. Szerintetek hogy küzdjem ezt le, nem akarok kidobott préda lenni. Ő a 50, én 20 múltam.
2010. aug. 5. 10:31
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:
Szívesen, de azért ne feledd, hogy még a neheze hátra van (sajnos). Ugyanis az ilyen embereknek hihetetlenül erős szexuális kisugárzásuk, szexuális hatalmuk van. És nagyon eltökéltnek kell lenned, hogy ennek ellen tudj állni. A többi lány is ott rontotta el, hogy lefeküdtek egyszer a férfival, lehet, hogy ők is azt gondolták, hogy egyszeri alkalom, aztán szexuálisan függővé váltak és már nem tudnak szabadulni. Olyan ez mint a drog. A szociopatával való kapcsolat szexuális függőséget okoz szinte minden esetben. Ez tudományosan bizonyított és megmásíthatatlan tény. Viszont a nők ott hibáznak, hogy a természetes biológiai reakcióikat összekeverik az érzelmeikkel. Ha a közeledbe megy ez a férfi, elkezdi tenni a szépet, és te erre erős szexuális vággyal reagálsz, ne ijedj meg, nincs semmi bajod. A reakciód teljesen normális biológiai reakció, nem érzelem. Bárki ezt érezné a helyedben, akire a szociopata kivetíti a félelmetes szexuális energiáit (ami azért félelmetes, mert a szociopátiájából fakad, ergo nem egészséges - ezért is érzed azt, hogy a szexuális vonzereje nem átlagos). Gondolj arra, hogy a férfi iránt érzett erős szexuális vágyad csak egy normális biológiai válasz egy külső ingerre ... olyan, mintha sokat iszol, sokat kell pisilned, vagy ha bevered a kezed valahová, fájni fog... ennyi, semmi több.
2010. aug. 10. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 A kérdező kommentje:
Megint feltűnt a pasi hosszú kihagyás után. Megint nyomul, csábítgat a szövegével és mindig találkozni akar. Úgyérzem manipulálni akar, kicsit félek tőle hogy visszaesek, bár eddig a legbiztosabb megoldást választottam: menekülök előle ahogy csak lehet.
2010. okt. 1. 09:56
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!