Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért vonz ennyire, miért...

Miért vonz ennyire, miért tetszik ha ilyen?

Figyelt kérdés
Megismertem egy középkorú férfit, nagyon furcsa körülmények között találkoztunk. Később kiderült hogy vannak közös ismerőseink (15fő) és hogy nem is olyan mint amilyennek elsőre tűnt. Néhány dolgot kicsit elferdített magáról. Eddig két felesége volt, az első elmenekült előle két gyerekkel, és ez válságot okozott benne, a második feleségét is szerette, az a házasság jobban alakult. Csakhogy a közös ismerőseink óva intenek tőle, mert szerintük egy sz.rkeverő, és szeret összeugrasztani embereket. Nagyon gazdag ember, vezető beosztásban. De nem ez fogott meg benne, nem vagyok rászorulva a pénz(é)re. Hanem hogy megcsókolt, vagyis ahogy megcsókolt. Nem tudom mit látok benne, de nagyon vonz, olyan érdekes a világszemlélete, annyira szívből ölel meg, olyan kedves velem, másokkal viszont egyáltalán nem kedves, és úgy beszél a kollégáival is néha mint a kutyájával. Ami miatt teljesen megvagyok gyötörve az az, hogy kiderült róla: k.urvázik, szeretőt tart és mindig van egy két fiatallány akivel hancúrozik. Ismerem az összes eddigi nőjét az első feleségét kivéve, és mindegyikről azt tudom mondani: gyenge jellemű, negatív önképű áldozattípusú nők voltak. Nem tudom miért de úgyérzem én elég erős lennék hozzá engem nem készítene ki, megváltoztatni nem akarom, de egyszerűen vonz engem, persze ez azért is lehet mert a környezetemben nincs egy jó pasisem. Egyfolytában keres, nem értem hogy tud tetszeni a viselt dolgai tudatában is, valami baj van velem, vagy csak a kalandot látom benne. Amúgy nem szép férfi, de mégis vonz ez a romlottság. Meg ez a kapcsolat olyan tabu lenne. Szerintetek hogy küzdjem ezt le, nem akarok kidobott préda lenni. Ő a 50, én 20 múltam.
2010. aug. 5. 10:31
1 2 3
 1/22 A kérdező kommentje:

Próbálok észérveket gyűjteni:


eddig ezek vannak:

nem akarok szégyent hozni a szüleimre

nem akarok nemi betegséget

nem akarok csalódni

nem akarom kiakasztani a barátnőmet

boldog életre vágyom


de annyira vonz testileg, személyiségileg szexuálisan annyira szexelnék vele...és néha ez teljesen elborít


vagy szerintetek feküdjek le vele egyszer és kész?


nagyon éretlennek érzem magam, valaki segítsen

2010. aug. 5. 10:39
 2/22 anonim ***** válasza:

Az vonz, hogy ő " rossz" fiú ( mondjuk nem értem ebben mi a vonzó, de mindannyian mások vagyunk) és az, hogy úgymond " tilos" dolog lenne.

Azért keres, mert most éppen téged nézett ki hancúrozásra. Utána meg dob. Gondolom az összes nő, akivel összeállt úgy gondolta, hogy na ő majd nem lesz olyan, mint az előzőek. 50 évesen már nem fog változni és veled is ugyanazt tenné, mint a többivel. Neked most mutatja a "szebb" arcát, de csak azért, hogy ágyba rángathasson. Ha erre van szükséged, akkor hajrá.

Arról meg nem is beszélek, hogy az apád lehetne. Persze ha pénzhez akarsz jutni, akkor ez sem szempont.

2010. aug. 5. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 A kérdező kommentje:
rossz tapasztalatokról, csalódásokról is írhattok.
2010. aug. 5. 10:42
 4/22 A kérdező kommentje:
ha már voltatok ilyen helyzetbe
2010. aug. 5. 10:42
 5/22 anonim ***** válasza:
1-2 menet belefér, aztán go
2010. aug. 5. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:

Fellángolás. Emiatt van az, hogy bár tudod h az észérvek szerint felejtő, mégis tetszik. Ha fizikálisan-szexuálisan vonz, akkor próbáld ki, de nagyon embereld meg magad, hogy érzelmileg ne ragadjon magával.

Ha erre képtlene vagy és ezt már most tudod, akkor kerüld el messziről, ha meg szeretnéd óvni magad egy lelki töréstől.

2010. aug. 5. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:

Szerintem a fogalmazásod alapján te nem egy átlagos lány vagy. Megfogalmaztad, hogy vonz a romlottsága, talán valamiféle (nem szó szerint értve) "halálösztön" lett rajtad úrrá. Szerintem ez olyan, hogy 'Nem fogad be a mennyország? Akkor irány a pokol, tövig nyomott gázzal.' Te egyelőre még nem vagy érett az általad normálisnak látott életre talán, és hogy megérj rá, lehet, hogy előtte ilyen poklokat kell megjárnod. Én azt hiszem, vagy annyira intelligens, hogy tanulj ebből a helyzetből, és (mint a többi nőjét) magad ne áldozatnak lásd. Mert tudod, ha nem is tudatosan, de ott van benned, hogy mi lesz ennek a vége. Én azt mondom, vágj bele, mert ha ilyen érzelmek vannak benned, X év múlva ismét előjöhet, hogy van valami, amit meg kellett volna élned, átélned. És ha ez pont a romlottság, hát rajta. Ez az egyik véleményem.

A másik, hogy ne ess abba a csapdába, hogy a "megmentő" szerepét szánod magadnak. Hogy te leszel az, aki ezt a férfit megmenti önmagától. Na ez helytelen. De élvezd ki a helyzetet ha erre vágysz.

2010. aug. 5. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 A kérdező kommentje:
barátnőm szerint ha nem fekszem le vele akkor kivivom egyfajta tiszteletét, és jobban fogom érezni magam utolag hogy nem álltam be a sorába
2010. aug. 5. 10:47
 9/22 anonim ***** válasza:
74%

10:40-es vagyok.

Azért ne feküdj le vele, mert te nem csak szexre akarod. Erre utal ez a mondatod:Nem tudom miért de úgy érzem én elég erős lennék hozzá engem nem készítene ki. Ha már ilyenen gondolkozol, akkor nem csak szexelni akarsz vele. Abból pedig következik, hogy te járnál rosszul. Nagy úr a fizikai vonzalom, de nagyon meg is lehet bánni.

2010. aug. 5. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 margoz ***** válasza:
Azért vonz mert sok férfias tulajdonsággal rendelkezik,és ha öszinte lennél magadhoz beismernéd álmodozol,abban bizol hogy miattad,melletted megváltozna,ne mond hogy nem vonz a pénz a luxus és hogy fönök.Nem kell szégyelni csak fel kell ismerni és el kell gondolkozni.Nem kell elhinni ami a tv.-ben a szerelmes sorozatokban történik,az mese,Ha lehámozod ezt a férfit /mint egy hagymát/leveszed rola a pénz,kocsit állást mi marad? akkor is kellene?Szerintem Ő az évek alatt megmutatta hogy milyen az alapvető emberi természete,Te nem tudod átformálni már öt,de belöled egy roncsot csinálhat,a száját nézd,azzal hazudik.DE ha birod a gyürödést,rajta probáld ki.
2010. aug. 5. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!