Aki nagycsaládban nőtt fel (legalább 2 testvére volt), inkább az előnyeit, vagy a hátrányait tapasztalta a dolognak?

Hatalmas hátrányokat, 2 testvérem van.

De nem volt elég pénzük ennyi gyerekre,legnagyobbként én kaptam a legkevesebbet. Tanítatáson kivül másra már nem volt pénzük. Ingyen kellett dolgoznom testvérekre

2 nővérem van. Egyértelműen előnyöket élvezhettem. Szüleinknél és oktatasi intézményeknél is kitaposták előttem az utat.

Nem dúskáltunk a pénzben, de nem is szenvedtünk hiányt. Pl. egyetem alatt nem kellett diákhitelt felvennem és csak nyaranként dolgoztam, de ösztöndíjért güriztem.

A tesóimra nem voltam rálőcsölve, csak onnantól hagytak minket egyedül a szüleink, amikor már én is 12 voltam. Nem voltak tesómék bébicsősznek beállítva.

De! Ezzel szemben a férjem egyke és sokkal több anyagi támogatást kapott/kaptunk a szüleitől. Pl. jogsit, autót, nagyobb nászajándékot. És mi is szeretnénk hasonlóan sokáig támogató szülők lenni, ezért mi megálltunk 2 gyereknél. (Igen, van egy csomó támogatás 3-ra, de nem tartanak örökké és pl. az "ingyen" tankönyv is valójában "elnyűtt, kölcsön, más kiadású" tankönyv...)

Srácok, mi 5en vagyunk. 4 lány, és végre egy fiú. Én a legkissebb lány vagyok. A kisöcsénk otthon szent és sérthetetlen. Végre fiú gyerek, nehogy valami baja legyen. Ha ő kezd vitát, nemritkán verekedést, akkor is csak a lányok kaptak bűntetést.

Nekem mindig a nővéreim használt ruhait kellet hordanom, öcsi persze mindenből kapott újat. (Nyilván mert fiú, de ezt gyerekként szörnyen igazságtalannak tartottam) Játékot is ő mindig újat kapott, a legmenőbbeket. Nekem maradt a nővérem "kinőtt" félkopasz barbija. Arra nagyon emlékszem, hogy ő mindig kaphatott 2 gombóc fagyit, a lányok csak egyet.

Suliban amit már írtak, X testvéred okosabb, ügyesebb. Nálunk a legidősebb nővérem pluszba ügyvéd lett, nahát mindenkitől csak azt hallani, hogy ő milyen sokra vitte, a család (második) büszkesége. Extra probléma volt, hogy anyám soha nem fizetett osztálypénzt, amit a tanárok sokszor az egész osztály előtt említettek meg. Mintha gyerekként ez rajtam múlna. Kimaradtam az osztálykirándulásokból, és az iskolai programokon sem vehettem részt. Megalázó. Persze a szüleim elvárták, hogy kitűnő tanulók legyünk. Már egy négyesért is megvertek. Hármassal szó szerint nem mertem hazamenni, és sírva könyörögtem a tanárnak, hogy ne írja be. SOHA nem kaptam egyest, sem kettest.

Hobbiról, szakkörről szó se lehetett, minden centnek megvolt a helye. Irigykedve hallgattam a barátnőimet, akik versenyekre jártak, táborozni... (kivéve persze öcsi)

Nyaralás, kirándulás? Felejtős. Maximum nyáron lepasszoltak a nagymamához egy hétre, ami meg mégszörnyűbb terror volt. A Balatont is 21 évesen láttam először.

Társasági élet? Hahaha. A gyerekek undokok és gonoszak. El tudjátok képtelni, milyen megaláztatást, csúfolódást, bántalmazást éltem át? Hatodik osztályba még melegítő nadrágba jártam, és egy hétig ugyanazt a polót kellett hordani, mert így kevesebb a mosás. Halálra cikiztek. Gimisként végre kaptam két farmert, trapézszárút. Persze ciki volt, mert már a simaszárú a divat. Így egy barátnőm volt, akinek hasonló szegényes és erőszakos családja van, így egymást támogattuk. Ettőlmég, ha valami csoda folytán az iskolások/gimisek felfogták volna, hogy nem én tehetek az anyagi helyzetünkről, és hogy az ócska ruhák alatt egy érző emberi lény van, akkor se mehettem volna velük sehova. Zsebpénz nyilván nem volt. És el se engedtek volna.

Extraként megemlítem a lakhatást. Kétszobás ház, 7 fő. Ahogy nőttünk, egyre feszültebb lett a helyzet. Egyre jobban igényeltük volna a személyes teret. Amikor a nővérem egyetemre ment, ott koliban lakott. Amikor hétvégére hazajött, az egyik szobát kisajátította "tanulni". Onnantól mégrosszabb lett. Az első egyetemista gyerek még nagyszám. Kapott kolit, és anyám hetente csomagolt neki ételt. A második márcsak kolit kapott, a harmadik nem ment egyetemre, én már nem is érdekeltem. Egyetem mellett dolgoztam, gyakorlatilag teljesen önálló voltam már akkor. Vélhetőleg az "egyetemi alap" el is fogyott az első egyetemista gyereknél.

Rengeteget írhatnék még. Megemlíthetném, hogy ez mennyi problémát okozott felnőttként. Rengeteg kárt okoztak, pszichikailag legfőképp, de fizikai nyoma is van a "gyerekkoromnak".

Ne aggódjatok, ilyen lelki nyomorékként nem lesz gyerekem.

Könyörgöm, annyi gyereket vállaljatok, amennyiről tisztességgel tudtok gondoskodni!

#9 Így végigolvasva a sztoridat, az anyagi rész csak a problémák egyik fele. Szerényen is lehet normális életet biztosítani egy gyereknek, sajnálom, hogy ez neked nem adatott meg.

"Arra nagyon emlékszem, hogy ő mindig kaphatott 2 gombóc fagyit, a lányok csak egyet."

Finoman szólva is pofátlan kivételezés, a gyerekek ebből a szempontból nagyon érzékenyek.

"Kimaradtam az osztálykirándulásokból, és az iskolai programokon sem vehettem részt."

Ha nem volt pénzetek osztálypénzre, akkor az iskola vezetéséhez kellett volna fordulni. Az iskoláról eléggé kiállítja a bizonyítványt, ha ilyen okokból a gyereket bünteti a szülei anyagi helyzete miatt. Ha lett volna pénz, de csak azért se fizettek a szüleid, az még rosszabb. Nekem egy drágább osztálykirándulásnál beszéltek a szüleim az osztályfőnökkel, ő meg az igazgatóval és mehettem teljesen ingyen.

"Már egy négyesért is megvertek. Hármassal szó szerint nem mertem hazamenni, és sírva könyörögtem a tanárnak, hogy ne írja be. SOHA nem kaptam egyest, sem kettest."

Valami komoly probléma van a szülők fejében, ha náluk ez normális motivációs módszernek számít. Azzal se értek egyet, ha a jó jegyért pénz jár (a ló másik oldala), de ez a terror rettenetesen rossz út.

"Hobbiról, szakkörről szó se lehetett, minden centnek megvolt a helye. Irigykedve hallgattam a barátnőimet, akik versenyekre jártak, táborozni... (kivéve persze öcsi)"

Az oké, hogy beosztották a szüleid a pénzt, de ennyire? Zenét tanulni, kevésbé speciális sportokat űzni fillérekért is lehet. Nyáron többet voltam valamilyen táborban, mint otthon, pedig minket se vetett fel a pénz. A Balatonnál minden évben voltunk más nagycsaládosokkal alapítványi nyaralóban, mentünk biciklitúrára, kenuzni vadkempinggel, stb.

"Társasági élet? Hahaha. A gyerekek undokok és gonoszak. El tudjátok képtelni, milyen megaláztatást, csúfolódást, bántalmazást éltem át?"

Elszomorító, hogy ilyen előfordulhat. Egy normális társadalomban nem néznék le azokat, akik kevésbé tehetősek. Tapasztalatom szerint a lányoknál sokkal rosszabb a helyzet ebből a szempontból, engem sosem néztek ki. Az egyik legjobb tanulóként sokat segítettem az osztálytársaimnak, egyébként meg aki jól focizik, az kivívja a tiszteletet magának.

"Hatodik osztályba még melegítő nadrágba jártam, és egy hétig ugyanazt a polót kellett hordani, mert így kevesebb a mosás. Halálra cikiztek. Gimisként végre kaptam két farmert, trapézszárút. Persze ciki volt, mert már a simaszárú a divat."

Ez szintén a lányoknál problémásabb sajnos. A 12 iskolai évem alatt (fiúként) senkit nem érdekelt, hogy mit hordok.

"Extraként megemlítem a lakhatást. Kétszobás ház, 7 fő."

Hát ez abszurd. Kisgyerekekkel még csak-csak, de idővel iszonyatosan nyomasztóvá válik mindenki számára. Bővíteni, vagy költözni nem volt lehetőségetek? Mit gondoltak a szüleid, amikor 2 szobára bevállalták az 5. gyereket is bármiféle jövőbeli előrelépési terv nélkül?

Remélem rendbejön az életed. :(