Úgy érzem hogy magamra hagyott a családom?
18 évesen szerelmes lettem (a család utálta), elköltöztem, majd várták a házasságot és az unoká(ka)t.
Eltelt 8 év, évek óta nem vagyok boldog, úgy döntöttem, hogy szakítok és megpróbálok saját lábra állni (eddig minden hivatalos ügyet, lakást, rezsit stb) mindent az exem intézett, ordított ha valamibe én is bele akartam folyni, ha én beszéltem a szomszédokkal a beázással kapcsolatban, ha én hívtam fel a gondnokot stb.
Szóval elkezdtem albérletet keresni, a héten szerződök le.
De pánikolok, olyan jó lenne kis biztatás legalább a család részéről, hogy bármi lesz számíthatok rájuk, segítenek költözködni, elmagyarázhatnák mire figyeljek az albérletnél (szüleim abban élnek), legalább pár jó szó. Ennek ellenére mindkét féltől az ordítást és sírást hallgatom, hogy ki fog így elvenni, ők unokákat akarnak, nem hagyhatom ott, megváltozik, tűrnöm kell, hozzájuk nem mehetek ideiglenesen sem, oldjam meg a problémáinkat stb.
Az exem esküdözik, hogy megváltozik (de ez semmit se ér), hiába fejtem ki ezt a családomnak (nem teljesült ígéretek, szándékos fizikai fájdalomokozás stb). Persze az exem most tüneményes és sírva könyörög, a családom ellenem fordult és egyszerűen pánikolok.
Miért hagyott el a családom? Miért nem értik mi a baj?
Rendszerint a sérült családi mintákkal rendelkezők lesznek áldozatok, gondolom eddig se volt egészséges családi kapcsolatod. Minden energiádra szükséged van, fordítsd azt magadra, és ne a méltatlan a családodra, mert ők sajnos nem fognak változni.
Nagyon nehéz ez most neked, de tarts ki és meg fogsz erősödni. Nagy erő kell a lépéshez, gratulálok hozzá, és hidd el, hogy egyedül is képes leszel rá! Osztozok a fájdalmadban, sok erőt kívánok.
Ez a te életed, nem az övék, szerintem próbáld úgy élni, ahogy neked a jó, ne mások írják elő, hogy ki legyen a párod, meg mikor lesznek már unokák, stb...
Ha a szüleid nem akarnak segíteni neked az albérleti dolgokban, akkor szerintem itt kaphatsz tanácsokat egyes hozzászólóktól, hiszen biztos vannak itt is olyanok, akik szintén albérletben laknak.
Hát az exed meg szerintem is csak ígérget fűt-fát, aztán idővel minden maradna a régiben, szóval szerintem is váltanod kéne azon a téren is.
Úgy látom, hogy sajnos a családod és az exed is önzőek, ezért viselkednek így veled.
Igazából csak eszközként tekintenek rád, az exed azért, hogy legyen valakije, akin kiélheti a rossz viselkedését, a családod pedig unokákat "rendelnének" tőled, hogy tudják őket babusgatni.
Tehát veled nemigen foglalkoznának utána sem valószínűleg.
Állj a sarkadra és nehogy megbocsáss az exednek, mert aztán csak rosszabb lesz! Senki nem segít? Segíts magadon. Már megvan a lakás, csomagolj, hívj költöztetőt vagy tehertaxit vagy egy barátot akinek van kocsija. Ne hagyd hogy visszahúzzanak!
A legnehezebb döntést már meghoztad (kilépsz egy rossz kapcsolatból) a többi majd jön magától!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!