Másnak is túl "puhány" a barátja? Hogy lehet ezt kibírni?

Nem akarok gonosz lenni, meg szívtelen, de a barátomból kezd kicsit elegem lenni. 3 éve vagyunk együtt, ő nem dolgozik, én igen. A szülei tartják el még így, 23 évesen is, abszolút be se segít nekik. Az előző egyetemi évem is úgy telt eddig, hogy délelőtt egyetemre be, aztán délutántól estig munka, ha este volt még valamilyen órám, akkor megbeszéltem a főnökömmel, hogy máskor dolgozom le azt az időt. Késő este hulla voltam, de nem panaszkodtam sosem. Vizsgaidőszak mellett is dolgoztam mindennap. Mikor kicsit ingerlékenyebb voltam, akkor mondtam a barátomnak, hogy most egy kicsit hagyjon, mert nem akarok vele összeveszni, csak most nem vagyok topon. Ő folyton cseszegetett, hogy miért vagyok ilyen vele és nem értette meg, hogy én vele ellentétben egyetemre járok, vannak kötelezettségeim, nem csak tengek a világban. Most nyáron, elment dolgozni naponta 3 órát és ki van borulva, hogy mennyire elfárad és hogy ez mekkora dolog, hogy ő dolgozik (egy cégnél mellesleg, nem fizikai munkát). 8 órát alszik, az milyen kevés, reggel 7-kor kel, az milyen korán van, messze van a munkahelye, oda mire elmegy stb. Én nem azt mondom, hogy ő nem fáradhat el, de ez úgy ki tud akasztani, hogy mikor látta, hogy én nem vagyok jól, de mégsem panaszkodtam, akkor még tett róla, hogy idegesebb legyek, de most, hogy ő elfoglalt, úgy csinál, mintha nekem meg kéne előtte hajolnom, hogy milyen nagyot bevállal. Az alap problémám az, hogy tulajdonképpen teljesen el van látva otthon, abszolút nem is akar tenni semmit az életben, elhagyja magát és mégis folyton nyavalyog, mintha nem is lenne férfi. Neki most fáj a feje, akkor hagyjam békén, ő elfáradt a villamosozásban (ilyen is szokott lenni), akkor ne szóljak hozzá stb. Én ezeket már nem tudom elviselni, egyszerűen nem bírom, ha egy pasi folyton nyávog, de ráadásul úgy, hogy az égvilágon minden a segge alá van rakva. Szerintetek meg kéne próbálnom vele türelmesebbnek lenni vagy ez már menthetetlen és úgy is ilyen marad?

20/L