Mit csináljak ebben a helyzetben?
Iskolaelső lettem, ezért a nagymamám el akarja vinni a családot étterembe, és mindenkinek állná a fogyasztását. Elmondtam neki, hogy egyáltalán nem akarom megsérteni, és nagyon örülök neki, hogy gondolt rám, de nem szeretnék étterembe menni. (Az oka az, hogy rettenetesen frusztrált leszek tömegben, és enni sem szeretek mások előtt, főleg nem nyilvános helyen, ezért nekem az éttermek és kajáldák a legrosszabb rémálmaim.) Teljesen megsértődött - ahogy vártam, és azt mondta, hogy ragaszkodik ehhez, és hogy nehogy elmondjam apuéknak, hogy nem akarok menni, mert akkor soha többet nem költ rám semmit. Pedig fel is ajánlottam, hogy estleg vegyünk boltban valamit helyette, vagy menjünk el az étterembe, és hozzuk haza a kaját. De ő azt mondta, hogy ez egy ajándék, és ő ragaszkodik hozzá, hogy szépen kiöltözzünk, és ott együnk. Tehát Ő(!!) akar étterembe menni, és egyébként is, az ajándék az, aminek a másik örül, ennek viszont én nagyon nem örülök, mondhatjátok rám, hogy hálátlan vagyok, de már most kavarog a gyomrom, annyira stresszelek. Rosszul érzem magam, erre meg azt mondja, hogy máris keresem a kifogásokat, hogy ne menjünk, na jól van... Hát nem jól van, és nem kifogás.
Ma akarna menni, és már tökre kivagyok idegileg, az étvágyam is teljesen elment.
Mit csináljak?
Kérdező, csak nem te is mizofóniás vagy? Pár hete tele volt iylen kérdésekkel a GYK
Amúgy ismerik a bajaidat a családtagok?
Ha nem, akkor most mondd meg a nagyanyádnak, hogy dilidokitól van papírod arról, hogy nem bírod, ha nyilvánosan kell enned.
Case closed.
Szegény nagyid, annyira örült, hogy végre van egy ürügy, és elmehet végre egy étterembe :-) Igen, ez az ő vágya volt, szeretett volna szépen felöltözni az eseményre, és eltölteni a családjával egy étkezést.
Te meg így elrontod az örömét?
Én megértem, hogy nem akartál menni, és nem érzed jól magad az étteremben, de te meg értsd meg, hogy vannak olyan dolgok, amiket akkor is megcsinálunk "túlélünk" ha semmi kedvünk hozzá. Egyszerűen csak a másik öröm miatt. Akit szeretünk.
Én is kibírtam a ballagási ebédemet, amit apám akart, és meghívta a barátja családját, akikhez nekem semmi közöm. Nem éreztem jól magamat, de kibírtam, és jóképet vágtam az egészhez. És megköszöntem.
Ha nem szeretsz mások előtt enni, akkor nem eszel. Csak iszol. Bocs, elrontottam a gyomrom, semmit sem kérek. De ott vagy velük.
Ne mindig körülötted forogjon már a világ.
Nem tudom, érted-e a lényeget.
Itt mindenki a munka hőse és napi 200 forintért is elmenne, ha nincs más.
A valóságban meg (Kőszeg) napi 25 000 forint alatt nem találsz szakmunkást (ahogy 2 hónapja sem...), ha pedig annyiért sikerül, várhatsz rá 1 hónapig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!