Problémát fog jelenteni később a párom gyereke? Milyen tapasztalaitok vannak?

Kedves Sorstársam! Nem szeretnélek elkeseríteni, mert elképzelhető, h nálatok másképp alakul, de én teljesen (de teljesen!) ugyanebben a cipőben jártam 2 éven keresztül. Azzal a különbséggel, h a kislány 9 éves volt. Én egy rettentő gyerek-centrikus, nagyon türelmes és megértő ember vagyok (pedagógus, így "szakmai ártalom", h imádom a gyerekeket, de 2 évig bírtam így, tovább nem ment. Nálunk heti 3x volt a gyerek (ezt is túlzásnak tartottam) és bárhová mentünk (hosszú hétvége, nyaralás, családi ebéd, stb.), vinni kellett őt is, mert kitört a hiszti, meg a volt feleség cirkuszolt, h a gyerek legyen az első és igenis vinnünk kell mindenhová. Az alvás.... egy rémálom volt, mert amikor nálunk volt, akkor eleinte a gyerek köztünk aludt, aztán eljutottunk odáig, h kiharcolta egyszer, amikor beteg volt, h csak ketten aludjanak. Ezután beállt a rendszer, ők ketten az én franciaágyamban, én meg kint a nappaliban, a kanapén. A kislány mindent kiharcolt magának és sokszor kiprovokolálta, h összekapjunk az apjával. Na, meg állandóan azt emlegette, h „anyukám finomabban főz, anyukám ezt nem így csinálja, anyukám az szép, okos, stb.”, aztán elkezdődött az, h az apjának mindig mondta, h mesélje el, milyen volt, amikor még anyu és apu együtt voltak. Ezután bármi történt, mindig volt egy jó kis storyja a papának. Egy idő után elértünk ahhoz a ponthoz, h engem levegőnek néztek, miközben elvárták, h főzzek, mossak, takarítsak rájuk, meg körbeugráljam a gyereket, nekem is mindig játszani kellett vele. A szexuális életünk egyenlő lett a nullával és meg se érinthettem a párom, ha a gyerek ott volt. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor 2 év után megkértem a 34 éves párom, h vegyünk közösen egy házat (mert addig az én 2 szobás apró panel lakásomban nyomorogtunk hárman, mert szinte mindig velünk volt a gyerek) és felvetettem, h mi lenne, ha 1-2 éven belül vállalnánk 1 közös kisbabát, mert nagyon vágyok egy babára már. Ekkor borult ki a bili! Közölte, h ő már beszélgetett erről a kislánnyal és a kislány nem akar senkivel sem osztozni az apján, azaz se velem, se egy kisbabával. Ez azt jelenti, h se elvenni nem fog, se gyereket nem akar tőlem, mert a kislány nem örülne ennek. Ekkor kiborultam és rájöttem, h ez egy a kapcsolat már a kezdetek-kezdetén halott ügy volt. Kitettem a volt párom a lakásomból, amibe már kiskirályként élt a gyerekkel, engem szinte kirekesztve a saját otthonomból. Szerintem, ha fiatal vagy, saját gyereket, gyerekeket szeretnél, akkor gyorsan lépj ki ebből az őrületből, ugyanis minél nagyobb lesz a kislány, annál jobban kisajátítja az apját és pokollá válik az életed. Én már csak tudom. Én hálát adok az égnek, h megszabadultam egy olyan kapcsolatból. Soha többé nem lennék képes még egyszer olyan pasassal élni, akinek van gyereke. Sajnos nem hittem én sem a jó tanácsoknak, pedig már az elején sok barátom, ismerősöm figyelmeztetett, h egy elvált, gyerekes pasival sose leszek boldog. Az ember a saját bőrén tanul… de nagy árat fizettem, 2 évet elvettek az életemből. Azt tanácsolom, már most tisztázzátok le a jövőbeli terveket, nehogy úgy járj mint én. Most egy boldog párkapcsolatban élek, a páromnak én vagyok a legfontosabb és már tervezzük a házasságot, kisbabát. Ez egy egészséges kapcsolat. Ha egy volt feleség és egy gyerek ott lebeg a háttérben, az teljesen megmérgezi a kapcsolatot. Ez a kislány is mindig sírt, kihisztizte, amit akar és én is a szívem-lelkem kitettem érte, mégsem volt neki elég. Szerintem nincs jövőtök, mert a kislány minél idősebb lesz, annál jobban el fog távolítani a párodtól. Nem túlzol el semmit! Sajnos ezt nem fogod sokáig bírni, tűrni. Ülj le a pároddal és beszéljetek ezekről a dolgokról, meg arról, h te mit szeretnél a jövőben (több időt kettesben, közös gyerek, stb.) és akkor majd kiderül, h van-e értelme folytatni, vagy sem. Majd jelezz vissza, h mi a helyzet!