Miért ennyire irigyek?

Nem kell rájuk figyelni, és semmi olyat mondani amire egy ilyet vissza tud vágni.

Ilyesfajta emberek mindig is voltak, mindig is lesznek.JOBB őket levegőnek nézni, ezt tapasztalatból mondom

Párom szülei hasonlóak, csak ők a kaján nem spórolnak.

Külsőre nem látszik rajtuk, de bőven van pénzük(örökség, külföldi munka, sosem költöttek semmire). Ugyan azokat a szakadt ruhákat foltozgatják, a lakásuk lassan romokban, de ők nem költenek. Ha valaki utazni mer, vagy vesz magának egy új dolgot rögtön elkezdik őket szidni. Ismerősünknek esküvője volt, teljesen kiakadt, hogy minek dj, miért nem jó a szokásos mulatós, minek többféle kaja. Mekkora pazarlás volt a dekor, biztos olcsóbban is kapott volna ruhát.

Lassan semmi jó dolgot nem lehet mondani mert rögtön kiakadnak.

Mi tele vagyunk ilyen ismerősökkel, nem is értem, te eddig hogyhogy csak velük találkoztál.

Jobban élünk az átlagnál, eddig a gazdaságilag jobb időkben is folyton kaptuk a lehúzást az ismerőseink kb 80%-ától. Szegény környezetből jövünk, így a legtöbb ismerősünk nálunk szegényebb, a szüleink, testvéreink, szomszédaink... a legtöbben. Őtőlük nagyon nagy részüktől állandóan kapjuk az ívet:

- "minek mentek már megint ide vagy oda?"

- "jajj, nektek igen jól megy"

- "meglátjátok, ha majd nem lesz ennyi pénzetek!"

- "spórolni kellene, nem ilyen nagylábon élni"

Mi jól keresünk, most a válság sem igazán rendített meg minket anyagilag. Pszichésen nehéz, mert otthonról dolgozunk, barátaink nincsenek (csak néhány ismerős), a család meg annyira empatikus velünk, amennyire a fenti mondatok is mutatják. Most látom igazán, mennyire a rossz sorunkat várják, mennyire dörzsölik a tenyerüket, hogy véégre, talán most eljött az ideje annak, hogy mi is olyanokká váljunk, mint ők - szegényekké és unottakká. Szinte élvezkednek azon, ha elmondom, bennem csak a hobbiim tartották a lelket eddig, és most egyiket sem tudom űzni, úgyhogy lelkileg nagyon megterhel a bezártság. Szinte mosolyognak rajta. Szánalmas. Élvezik, ha nekem is rossz, nem csak nekik. És ezt a saját rokonaim, régi (volt) barátaim.

Egyébként a legtöbb ismerősünk nekünk is olyan, mint neked. Már eléggé eltávolodtunk tőlük, mert unjuk, hogy csak alap dolgokról lehet velük beszélni, mindig ugyanarról a 3 témáról mindenkivel, és ennél nekünk értékesebb az időnk általában, mintsem a tanulatlan szomszéddal azon siránkozzak, hogy "megint a migránsok" meg tényleg, ki mit gürizik a gyárban. Meg is szoktam magamban mosolyogni, mikor ezek az emberek előadják nekünk, hogy de ők nem sima gyári vagy vendéglátói betanított munkások, hanem ők már nagyobbak annál, mert így meg úgy. Vagy mikor a fizetésükkel menőznek a férjemnek, aki az ötszörösét keresi, mint ők, de felül akarják őt múlni és nagyon próbálkoznak. Aztán koppannak, ha meghallják/meglátják, hogy élünk, és az mennyibe kerülhet.

Sajnos mást nem tudok tanácsolni, mint az ilyen emberekkel le kell redukálni a kapcsolatot, amennyire lehet vagy amennyire tudod. Még családtagokkal is. Csak leépítitek egymást, versengés lesz, rivalizálás, egymásra köpködés, és ez túl sok energiát emészt fel, többek közt nálam is ez a gond, és ezért magányosodom el. De inkább egyeüdl vagyok, mintsem olyan emberekkel körülvéve, akik azt nézik, nekem hol szúrhatják ki a szemem a pénzért.

Képzeld el, mikor volt egy jó barátnőm, akivel régen kb egy anyagi szinten voltunk. Az én életem közben előrehaladt, ő meg elszegényedett, mert nem tanult és rossz munkát végez. Régen sosem éreztem, hogy rivalizálna velem, de mióta én elkezdtem jobban élni, furcsán kezdett viselkedni. Pl mindig rámírt, ha kitettem facebookra egy utazásomat. Mindig elmondta, én bezzeg milyen szép helyeken járok, őt is vigyem el, meg ilyenek. Aztán jött az, hogy nekem milyen stabil a párkapcsolatom, neki pedig nem az, és én így szerencsés vagy meg úgy. Aztán véletlenül, máshonnan meghallotta, hogy milyen autót vettem, meg elmondtam, hogy egy drágább lakást vettünk, és azóta nem keres. Fél éve leejtett engem. Ennyi az embereknek egy kapcsolat. Ha elkezdesz kilógni a sorból, a sor többi tagja azonnal kiközösít, kibeszél és köpködni kezd.

Az egyedüli stratégia az lehet, úgy gondolom, ha magunkhoz hasonlókat keresünk. Akik előtt nem kell titkolni semmit. Én unom már, hogy folyton titkolóznom kell, hogy semminek nem mondhatom meg az árát. Képzeld el, mikor még a családhoz haza is csak a régi ruháimban merek menni, nehogy megjegyezzék, hogy drágák a ruháim! Mindent patikamérlegen méricskélnek velem kapcsolatban, és ez borzasztóan szorongóvá tesz. Hogy mikor szólnak be egy új telefonért, egy új ruháért vagy utazásért. Gyakran már inkább elkerülöm ezeket az embereket, nekem ez nem hiányzik. Az irigység a legrosszabb, amit érezhetnek az ember iránt, mert gyűlöletet szít úgy, hogy az ember semmi rosszat nem tett a másik ellen.