Introvertált, vagy csak egyszerűen lusta 20 éves?

És ha az egész család együtt költözne el?

Én tuti nem merném egyedül magára hagyni egy albérletben..., akkor végleg magára maradna és még ennyi társasága sem lenne!

Nem baj az, ha magának való, de a család az fontos lenne!

Ha jót akarsz a gyereknek, akkor kell pszichoterápia, kell edzés, és kell tánccal fokozatosan az emberekhez (és főleg: a nőkhöz) szoktatás. A táncokból a sorrend: 1. szalsza, 2. bachata, 3. swing. A keringő és társai már nem pörögnek annyira manapság.

Ez a pszichoterápia nem 10-20 alkalom lesz. Ha - sikerrel - 1-2 év alatt végeztek, nagy szerencsétek van.

Kérdező! Bizonyos részt a gének is meghatározzák, hogy kiből mi lesz. Anyám egyszer megkérdezte a most már 36 év alatt kb. hatodik (nekem 39 alatt egy) barátnőjét fogyasztó öcsémet, hogyan lettünk ennyire eltérőek szinte minden tekintetben. Öcsém válasza: Genetika. Ennyivel letudták, holott a dolog összetettebb. Van egy ötletem, mi játszódhat le a fiad fejében.

A nem kellés érzése: A nagyobbik fiad nem tudom, mennyire fiatalon került hozzátok, de az emlékeiben (otthoni erőszak vagy más), ha máshol nem, akkor a testmemóriájában sokat őrizhet. Az anyja végülis elutasította őt. Ez akkor is elutasítás, ha azért adta állami gondozásba, hogy ott neki jobb legyen. Én pl. 4 év terápia után kezdtem igazán felfogni, hogy nem is az öcsém halála rázott meg 2 éves koromban, hanem ahogyan a szüleim megváltoztak hozzám képest, aztán meg az, hogy lett egy újabb öcsém.

(Iskolai) zaklatás: A második öcsém 10 éves kora körül elkezdett fizikailag, majd arról átváltva, verbálisan erőszakos lenni velem. Ezzel és bizonyos zsarolásokkal – nyilván részben öntudatlanul – erodálta az önbecsülésemet. Ilyen érhette a fiadat pl. az iskolában is, amiről te nem tudsz, mert úgymond a fiúk erősek, és ilyenekről nem illik beszélniük. Ha ő a tulajdon anyjának nem kellett, akkor ő tkp. nem értékes/értéktelen. Ha ő értéktelen, akkor miért kellene ő másoknak (barátoknak), vagy miért járna neki valami (pl. üdvrivalgás, ha gólt lő stb.) vagy ha meg kellene védenie magát csúfolódással, fizikai inzultussal szemben, akkor arra ő mitől lenne érdemes, hiszen az anyjának sem kellett. Ha elhárítja az ő megünneplésével, sikerével járó helyzeteket (akár csak az esélyét is, pl. részvétel meccsen, vagy születésnapi zsúr, mondván nem érdekel), az csökkenti az önbecsülését, hiszen nincs sikere, a többieknek van (a vereségek mellett persze, de az az ő szemszögéből nem látszik). Ez negatív spirálba megy át.

Önbizalomcsökkentés: Azt mondod, hogy az iskolában voltak barátai, de a középsuliban gyakorlatilag nem. Nálam 10 éves koromban volt egy törés. barátok még csak-csak voltak, de már nem én voltam az osztályelső. Korábban az eszem miatt – nem azért mert klassz srác voltam – elég figyelmet kaptam. Ötödikben lett egy srác, aki mindenben(!) – matematika, magyar, kislabdadobás stb – jobb volt nálam, kivéve a történelmet. erre tolódott el a figyelmem a jegyeim rovására egyfajta pótcselekvésként (számítógépem nem volt). Egyszerűen nem bírtam beérni a gyereket, csak 100-ból egyszer a tanulmányokban, a többiek annyira sem. Ez hazavágta az ambíciómat, a matekversenyeken olyan 80% gőzzel mentem, ő nyilván 110-zel. Eleve nem voltam egy nagyon társasági ember, de az még úgymond szódával elment. Na, ettől a sráctól teljesen elromlott az önértékelésem nekem, aki alapvetően az iskolai teljesítményemmel mértem az értékemet, mert akkor megdícsértek otthon és az iskolában -- bár hamar a 4-5 lett a norma – de amikor az emberekkel szerencsétlenül viselkedtem, akkor leüvöltést kaptam otthon, akkor „önző vagy”-oztak, nem pedig megfelelő, bizalmasan elmondott és – hogy megérttettem-e – kikérdezett felvilágosítás helyett.

Ennek a feldolgozását az ő zárkózott elméje nem fogja tudni megoldani egyedül. 20 évesen még nincs lekésve semmiről. De ahhoz, hogy ez sikerüljön, és ne kelljen 15 év múlva telesírni a párnát éjszaka, ráébredve az elpazarolt évek és lehetőségek súlyára, most kell lépni! Különben bezárkózott nyomorult lesz, akinek nincs senkije vagy odadobja magát az első szembejövő vérszívó kezébe, akitől azt reméli, hogy megadja azt az emberi kapcsolatot, amit nem tudott magának kiépíteni, kiérdemelni.

Én a bezárkózós pályára mentem. Elvégeztem az egyetemet, dolgoztam, fizettem a számláimat, nyelveket tanultam. … De nem Éltem. Tkp. a négy fal között voltam. Nem hittem el, hogy bárkinek érdekes lehetek, hogy bárki igényt tarthat a társaságomra bármiért. Fogalmam sem volt, hogyan kellene ezt a haverkodás lazulás dolgot csinálni. Ezért nem is jártam diszkóba, bulizni, és nagyon hamar megszakadt az összes, még a környékemen élő évfolyamtársammal, egyetemi ismerőssel a kapcsolat, amikor a tanulmányok – mint kötelező fórum – nem voltak ott, ami miatt mertem/kellett találkozni velük. Ez egy újabb negatív spirál. Ez ment 24-35 között mindenféle párkapcsolat nélkül.

A változás az lett, amikor 35 évesen elhajtott anyám pszichológushoz. 4,5 éve járok. Ez alatt sok mindent megértettem, miért lettem ilyen. De amikor rákérdeztem egyes dolgokra otthon, hogy az hogyan volt, sok mindenre nem emlékeztek vagy nem úgy emlékeztek, mint én. És még rosszabb volt, amire emlékeztek, mert amikor megkérdeztem, hogy ezt vagy azt miért nem másként csinálták stb. akkor én lettem a rossz, mert „A múlton rágódsz.” (Igen, b+. 35 évig nem tettem, és mire jutottam vele?!), és „Megforgattad bennem a kést.”. Sírtam párszor a terápián, párszor otthon. A terápia segített szembenézni, hogy szerintem mi kellhet ahhoz, hogy olyan ember legyek, aki kell másoknak, nem csak szükségük van rá.

37 évesen elkezdtem társastáncot tanulni. Előbb magántanárnál, mert nem nagyon mertem megfogni a csajokat. Érezték, látszott. Határozatlan voltam, teljesen nem férfias. Amikor ez már ment valamennyire, akkor csoportos táncóráéra mentem. Ott megismertem egy csajt, aki elvette a szüzességemet. Kapcsolat lett, megszakadt. Nem lettem egy amorózó, de már tizedannyit sem görcsölök. Néha megdicsérnek, hogy jól vezetek (táncot). Úgy vagyok vele, majd lesz valahogy (a nőkkel), de nem görcsölök. Egy 42 éves, dögös anyuka megkörnyékezett, de bevallom, ekkora hatalmas élettapasztalattal, amim van, nem érzem magamat érettnek 2 tízéves fiú istápolására. Bocsánat. Hitegetni nem akartam a hölgyet, így eltávolodtam tőle, hogy a pasikeresési energiáját ne meddő dologba ölje. Ma már időnként magamtól eljárok táncos helyekre. Igen, 39,5 évesen tartok ott, mint 20 évesen kellett volna. Nem megnyugtató, de általában 5-10 évvel fiatalabbnak néznek, így talán még van esély. Na nem „tini”/egyetemista-szerelemre, az már nekem sosem lesz. Hanem társtalálásra, akivel kb. sikerül ugyanazt csinálni, mint azoknak, akik Ezen 20 év alatt lezavartak 5-10 kapcsolatot.

Emellett azt vettem észre, hogy amikor sportolok, és edzettebb vagyok, akkor jobban tetszik a tükörképem, és határozottabb a fellépésem. A programozás mint hobbi (még csak nem is egy rohadt World of Warcraft, vagy Half-life) ebben visszafog.

Írtam egy bakancslistát 3 év alatt. rengeteg eleme van, sok-sok enni-, inni-, látni- és tennivaló. Menet közben sokat leselejteztem, másokat feltettem, és számosat már teljesítettem.

Lehet, hogy triviális a kérdés, de...

Azt írod, egy okos, értelmes, érzékeny nagyfiad van. Próbáltál vele erről beszélgetni? Akár egy ilyen közös éjszakai virrasztás is szuper lenne, sokkal intimebb. Szerintem tök nyugodtan elmondhatod neki, hogy aggódsz érte, nem tudod hogy segíts, mindent, amit itt leírtál. Ahogy fentebb anonymustól megkérdezted, neki mi segítene, ezt nyugodtan megteheted a fiaddal is. :) Ha "kényszeríteni" akarod, akkor itt kezdd, hogy ne bújjon ki válvonással, nemtudommal, mindenokéval, hanem fogalmazza meg, hogy szerinte mi a probléma. Ne rögtön a munkásszállóval indíts, mert azzal kiránthatod a talajt alóla.

Egy introvertált embernek a munkásszálló egyenlő lenne a pokollal.

Tudod te milyen kőbunkó emberek élnek ott?

Nem foglalkozik senki a másik privátszférájával.

Nem,ez nem nevelési hiba,egyszerűen adottság.

Ez kb olyan,mint amikor egy meleget akarnak heterónak nevelni.

Ha valaki introvertált sosem lesz belőle extrovertált és társaságkedvelő.

Sajnos a mai világ erre épül,és ha valaki kilóg,azt egyből betegnek bélyegzik.

Albérlet?

Az albérlettel megint az a baj,hogy egyedül sosem fogja tudni kifizetni,mert vannak olyan hülyék,akik egy garzonért is odaadnak 1 fizetést(párok).Így egyedül nem fogja tudni fenntartani.

De amúgy nem értem mi azzal a baj,ha otthon él.

Azt mondod,lehet rá számítani,tehát ha találna valami munkát,akkor mi baj lenne azzal,ha veletek lakna?

Sokat a szüleikkel élnek,sőt velük élik le az életüket,nem csak introvertált,pár nélküli emberek,hanem családosak,több generációban is.

Ha ő nem akar elköltözni,akkor miért erőlteted?

Attól nem lesz társaságkedvelő.