Tőlem miért különb sok ember? Én miért nem lehetek értékes mások szemében?
Engem mindenütt csak lenéznek az emberek. A családom szerint is mindig egy kis szerencsétlen voltam. Sajnos igazuk is van. Soha egy emberi kapcsolatom nem sikerült még, pedig én is vágyok a szeretetre. A volt osztálytársaim is különbek tőlem, mert van jó munkájuk, párjuk, férjük, gyerekük. Én meg egyáltalán nem érdeklek senkit se komolyan. Míg másoknak egy idő után megkérik a kezüket, vagy házasságot kötnek, addig velem szakítanak egy pár hónap után. Nem mindig velem szakítottak, de ha én is szakítottam az azért volt, mert csalódtam. Nem tudok egy komoly kapcsolatot se felmutatni.
Velem még olyan nem történt hogy valaki összeakart velem költözni.
Mások mindig jobbak tőlem. Az élet még nem mutatott olyan helyzetet ami azt bizonyította volna hogy jó vagyok. A volt osztálytársak is azért csúfoltak ki, mert csendes voltam, és nyilván utálni való is, ha többen is összefogtak ellenem.
Randiztam fiúkkal is és hát persze más mellett megtalálták a boldogságot egy jó pár éve, de én meg nem voltam jó nekik.
Az legutóbbi exem is nekem hazudott, kihasznált. Persze neki is van más nője, és vele biztos boldog, mert különb mint én, nem úgy mint velem, hiszen már megszoktam hogy tőlem mindenki csak jobb lehet. Nem is tudom mit gondoltam, mikor elhittem neki mennyire szeret, és egyszer szeretné ha a felesége lennék.
Élni sincs már kedvem, mert midig csak csalódok, míg mások élete meg sínen megy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!