Az egyik barátnőm emberi roncs, hogy segíthetnék rajta?

18 éves lány, és olyan mély depresszióban van, amiből sehogy sem tudom kirángatni, az elmúlt 4 év alatt pedig csak rosszabbodott a helyzet.

Az apukája neveli őt és három testvérét. Lassan már minden második mondata az, hogy "én egy szar ember vagyok", "meg kellene halnom", "engem mindenki utál", "csak az én életem szar", "nekem már úgyis mindegy". Ha valamiben nem értesz egyet vele, megsértődik. Ha neked sikerül valami, nemhogy veled örülne, hanem megsértődik. mindenért csak morog, mert vele mindenki gonosz, mindenki szemét, mindenki csak ártani akar neki.

Nemrég belépett MSN-re:

Ő: Szia!

Ő: Jó, látom, zavarlak, akkor megyek.

(Tegyük hozzá, szerintem leírta a köszönést, már kezdett is bele a második mondatba. Annyi időm se volt, hogy észrevegyem, írt.)

Én: Hello! Miért zavarnál?

Ő: Jó hagyjál már! Persze, megint én vagyok a szemét.

Én: Nem értelek. Mondtam egy szóval is, hogy zavarnál?

Ő: Hagyjuk már megint kezded! midig csak neked van igazad, tudom, nem tehetek róla, hogy ilyen szrnak születtem.

Én: Ezt itt hagyjuk abba.

Ő: Jah, bocs, már megint minden az én hibám, Nem is szólok hozzád.

Hajaj...egy óráig kellett könyörögnöm, hogy ha velem beszél, akkor hagyja abba ezt az önostorozó stílust. Már az is baj volt, amikor azt mondtam neki, hogy nem utálom, és hogy szerintem nem szar ember.

Jó, én elhiszem, hogy nem könnyű az élete, ezt megértem, de másnak sem az, rajta kívül mégsem ismerek egyetlen ilyen embert sem. Régen voltak barátai, mára már mindenkit elűzött maga mellől. Egyszerűen senki nem bír megmaradni, mert állandóan panaszkodik, nem lehet vele egy jót beszélgetni, mert fél perc után benyög valamit arról, hogy milyen nehéz neki.

Az igazi gond az,hogy nem is akar változtatni. Számtalanszor próbáltam rávenni, hogy változtasson, de mihelyst belekezdtem, épp csak megemlítettem, hogy másnak is nehéz az élete, azonnal ott hagyott, elkezdett kiabálni, dühbe gurult. Milliószor kértem, mondtam szépen, csúnyán, már-már könyörögtem, de egyszerűen azt sem hagyja, hogy végigmondjam ,amit akarok, nem hallgat meg senkit. Lassan már én vagyok a hibás, amiért normális életet tudok élni, ő meg nem.

Úgy véli, hogy ő a világ áldozata, és nem hajlandó kilépni a mártírszerepből, mert akkor nem sajnáltathatná magát. De közben észre sem veszi, hogy mindenki eltávolodik tőle.

Már is akart vele beszélni, de semmire nem jutott. Én vagyok az egyetlen ember, aki még mellette áll. járt pszichológushoz is egy hónapig (nem magától ment, betegség miatt küldték el), de ott hagyta dokit, merthogy rajta nem tud segíteni.

Mit tehetnék még? Írjak neki levelet? Nem tudok vele beszélni, mert egyszerűen nem hallgat végig, mindent leszar, és NEM AKAR változtatni. Én pedig látom, hogy sodródik a semmi felé, mert így nem kell még dolgozni sem sehova...

Hogyan segíthetnék még neki?