Szüleim miért mondják azt, hogy nem segítek?

21/F

Tegnap délben elmentem a testvéremért iskolába. Hazajöttem, ettem, és mentem városba valamiért. Városból hazafelé meg kellett állnom egyik ismerősünknél. Ebédeltem, ettem, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy elmentem a testvéremért iskolába, és egy ismerősünkhez valamiért.

Reggel azt beszélték a szüleim, hogy elmentem városba valamit valakinek elvinni, és fáradt vagyok. De azt nem mondták, hogy ezen kívül még 2 helyen voltam. Még küldött engem még egy rokonunkhoz, de arra azt mondtam, hogy nem megyek. Fáradt voltam.

Meg se köszönte az anyukám, hogy elmentem városba, mert ő küldött oda, hogy vegyek ezt-azt, vigyem ezt ennek és ennek. Nem köszönt meg semmit, elmentem az egyik ismerősünkhöz valamiért amire szüksége van. Iskolába a testvéremért elmentem, semmit nem szólt, és azt mondják állandóan, hogy nem csinálok otthon semmit. Most tényleg: keveset csináltam tegnap? Tegnap azt mondta, hogy poroljam ki a szőnyeget, kiporoltam. Hogy hogyan poroltam ki, 2-3 ütöttem rá (pedig nem igaz). Már reggel azt mondta a testvéremnek, hogy porolja ki ő. Semmibe se veszik azt, amit megteszek otthon. Semmibe. Testvérem éjfélig volt fent, anyukám nem volt kialudva ő végette. Tudjátok mit mondott az anyukám? Hogy a szobámban teszik a testvérem ágyát. Alig van hely a szobámban, és még a testvéremet akarja tenni az én szobámba. Mert a testvérem szüleimmel alszik.

Múltkor nagyon “megbántottam” az anyukámat azzal, hogy ha lesz barátnőm, ő nekik azt nem mondom el, és nem mutatom be a jövendőbeli barátnőmet. Aki volt megakadályozták, ki akartak hagyítani, hogy menyjek hozzájuk lakni ha nekem náluk nem tetszik. Elegem van egyszóval. Előre fel kell készítenem a jövendőbeli barátnőmet, hogy nálunk nem lehetünk.

Mi a fenét csináljak? Már nem bírom. Ezt csináld meg, ezt és ezt, de nem dicsérnek meg, inkább azt mondják, hogy nem csinálok semmit. Bár adná a jó Isten, hogy lenne barátnőm, elmennék vele külön lakni. Elegem van ebből.

Mit tegyek???