Vannak itt akiknek sikerült elköltözniük otthonról, a rossz családi helyzetükből amint betöltötték a 18-at? Hogyan sikerült, és azóta hogy alakult az életetek, megérte meglépni ezt?

Igen, de ez nem tartozik sem rád, sem másokra, akik álszent módon, kedveskedve akarják a mélyen elesett, gonosz és kegyetlen szülők által korán öszetört lelkű emberekből kiszedni a fájdalmaikat és azt ország-világ elé cibálni, amiről - mi tudjuk - a legjobb pszichiáter előtt sem bíruk beszélni.

Mi, akik valóban rossz családból jövünk, a Pokolból, és ismerjük az Otthon Hidegét, nem szoktunk arról beszélni - pláne nem a jó körülmények között élő, álszent mama és papa kedvencének arról, hogy ugyan milyen is lehet a Pokolból minden erővel kikapaszkodni. Kivált, hogy a rossz családi mintákat át kell tudni írni, a traumákat fel kell dolgozni, és a Világ legtöbbször nem sokkal jobb, mint az, ahonnan kikapaszkodunk.

A nyájmeleg összetart, álszent, segítik egymást - aki egyedül küzd, annak nagyon-nagyon sok a baja. Az emberek gonoszak és kegyetlenek.

Hogy megérte-e? Amíg kikapaszkodsz, küzdesz minden erőddel. Amikor kijutsz, látod, hogy nem érte meg, de nem volt más választásod - max. felkötheted magad. De ezt TE nem fogod megérteni.

És azért nagyon, de nagyon haragszom rád, meg erre a végtelenül aljas, álszent kérdésre, amit feltettél ide.

Ps: Privátot ne írj, olvasatlanul törlöm.

18 lettem májusban, szeptemberben kezdtem az egyetemet, november elején elköltöztem úgy, hogy anyámnak már csak azt jelentettem be hét közben, hogy szombaton költözök.

Diákhitelt vettem fel (nem volt semmi megtakarításom), plusz úgy tanultam, hogy legyen ösztöndíjam, kihasználtam a szoctámot, stb. Dolgozni csak szünetekben dolgoztam, évközben nem ment volna, ismerve magamat. Szűkös volt, volt olyan hónap, hogy látványosan lefogytam, mert kajára épp nem jutott, de megoldottam.

Aztán később úgy hozta az élet, hogy hazakényszerültem (nem találtam munkát diploma után, fel kellett adjam az albérletet), mire talpra álltam, ugyanúgy elmérgesedett a viszonyunk, mint mikor kamasz voltam, újfent úgy költöztem el (akkor már a párommal), hogy megyek és kész, kész helyzetként.

Egyébként sokkal jobb a viszonyunk úgy, hogy messze vagyunk egymástól. :D

Az, hogy vacakul élünk hónapról hónapra, nem a rossz viszonynak köszönhető, hanem hogy anyám is csóró, még ha akarna se tudna támogatni. Így megy a pénz albérletre, saját lakásra nincs esély, kb nem is lesz, de ezzel szerintem olyan fiatalok is küzdenek, akiknek jók a családi viszonyaik.

2-es, nem értem mi bajod van, a kérdező pont, hogy kiemelte, miszerint irreálisak azok az itteni elvárások, miszerint ha nem jó a családi élete valakinek, akkod költözzön el az ember, mert ez nem olyan egyszerű. Ő csak arra kíváncsi, hogy meg lehet-e ezt oldani.

Nekem is szar a kapcsolatom a családommal, de nem akadok ki mindenen, nincs semmi rossz szándék ebben a kérdésben. Egyébként szerintem hasznos ez, mert én nem mertem még lépni, de érdekel, hogy mások hogy oldják meg.

Én épp 10 éve léptem meg ezt, egyetem miatt koliba költöztem és 3 évig nem hallottak felőlem. Eltartottam magam és nyáron is bent maradtam a koliban. Utólag visszanézve, igen, megérte. Ha ott maradok, szerintem most kényszerzubbony lenne rajtam pizsama helyett.

Hidd el, az emberek azért tanácsolják a költözést, mert sokszor az a legjobb vagy az egyetlen megoldás. Nem azonnal, de - és ezen van a hangsúly - amint lehet. Nekem is kiskorom óta volt szar családom, persze hogy nem tudtam volna teszem azt 12 vagy 16 évesen lelépni. 18 évesen én is 11-es voltam. De utána az első lehetőséggel (ami az egyetem volt) pakoltam is. Sokaknak a koli is menedék akkor is ha onnan néha haza kell járni. Úgy meg hogy nem járnak haza, még jobb.

Én olyanról tudok, hogy a srác kövér és szociális fóbiás volt, iskola után a szülei dolgozni küldték ügye vagy dolgozik vagy elmegy, aztán dologott, próbaidő alatt kieugták és nem is ment haza, öngyilkos lett.

Nem happy end.

Nem kifejezetten 18 évesen, de 20 évesen már mentem. 19 évesen érettségiztem, és amint felvettek egyetemre és találtam olyan diákmunkát, ami eleget fizetett egy szoba bérléshez, elmentem. Ez nem jelentett habzsi dőzsit, volt, hogy nem ettem semmit csak 60 forintos zacskós levest meg májkrémet. 22 évesen lett tartós kapcsolatom, és együtt egy kicsit könnyebb volt, mint egyedül. Diploma után meg jól fizető munkám lett.

Én azért költöztem el, mert már nem bírtam elviselni, hogy 6-an élünk egy másfél szobás lakásban (és nem vagyunk cigányok). Nem kifejezetten rossz a viszonyom a családdal, csak nem volt soha megfelelő a környezet.

Emiatt én magam nem is vágyok családra. Ez biztos ebből fakad. De elköltözni abszolút megérte, sokkal jobb volt és több helyem volt.

mikor 18 lettem egybol atiratkoztam esti suliba es elmentem dolgozni, az elso fizum utan a megtakaritott diakmunkas penzemmel kiegeszitve koltoztem is el otthonrol. a suliban megbuktam abban az evben, mert sajnos hiaba koltoztem mar el, az addig tortentek olyan nyomokat hagytak bennem amik kisertettek tovabb, nem tudtam rendesen sem aludni, sem figyelni. ez nemreg volt egy eve. azota eldegelek a minimalberes allasommal egy lepukkant albiban, es bar a sulit mar ujra tudnam kezdeni mivel tovabbleptem a mentalis problemakon, helyette most masodik allasra lesz szuksegem elso sorban. de jovore remelhetoleg ujrakezdem.

az igazsag az, hogy eletem legjobb dontese volt. halas vagyok azert, hogy a felelmek ellenere meg mertem lepni, mert ha tovabb ott maradtam volna soha eselyem sem lett volna "megjavulni" es teljes embernek lenni. borzasztoan feltem az elejen, hogy milyen lesz egyedul, tapasztalat es megtakaritasok nelkul, de rajottem, hogy ratermett vagyok es nincs mitol felnem. annak ellenere, hogy milyen sz*rul all most az eletem izgatottan varom a jovot es meg sosem szerettem ennyire elni. nyilvan sosem fogok olyan jol allni anyagilag mint akit tamogatnak, lehet hazam sem lesz egyhamar, de legalabb boldog vagyok es nyugodt. ez pedig tokeletesen eleg.☺️