Te felvállalnád ilyen helyzetekben a véleményed?
Vannak rokonok is, illetve régi barátok is, akik így viselkednek. Ők kb tizedannyit akarnak a kapcsolatunkba beletenni, mint amit ki akarnak venni.
Pl van egy közeli rokon, aki elég rossz természetű (persze szerinte én vagyok az), folyton beszólogat nekem, a páromat is lealacsonyítja, pedig egy igen sikeres férfi. Mégis mikor megyünk valahova, mindig szól, hogy hívjuk el őt is magunkkal. Beszólogat az utazásainkra, de közben ő is jönne. Mi meg inkább megyünk kettesben, nem akarunk magunkkal vinni senkit.
Egy másik közeli rokon is hasonló, csak ő nem szólogat be, ő csak szépen mellőz minket, egyébként nem nagyon keres minket. De ha megyünk valahova, ingyen utat ő is szeretne.
Aztán van egy régi barátnőm. Egy évben egyszer nem emelné fel a fenekét, hogy eljöjjön hozzám vagy velem valahova, tehát ő kb. 30 km-t nem utazna értem. Én megyek néha feléjük, akkor találkozunk, egyébként az ő befektetett energiája a kapcsolatunkba közel nulla. De mikor utazgatunk, többször szól, hogy ők is eljönnének - hát csak jönnének. Múltkor bejátszotta, hogy ő fáradt volt találkozni velem (az évben először találkoztunk volna!), de pár nap múlvára el akarta hívatni magát meg a párját egy kb összesen 700 km-es ingyen útra. Én meg bejelentettem, hogy sajnálom, hogy fáradt, de mi elmegyünk a párommal akkor kettesben, semmi gond. Köpni-nyelni nem tudott. Azt hitte, ő nulla energiával majd egész napos, hosszú ingyen utakat kap tőlem, hogy találkozhassunk meg hogy a párjaink jobban megismerjék egymást. Aztán pofára esett.
Jogos lenne tőlem az a viselkedés, ha ezeknek az embereknek megmondanám az őszinte véleményem? Miszerint nem fogom őket ingyen cipelgetni (régen elvittük őket párszor, sosem adtak bele a költségekbe). És hogy ez nem így működik, hogy ők csak ki akarnak használni engem meg a páromat most, hogy jól megy nekünk és sokat utazunk. Ki ne akarna ingyen hosszú utakat egy vadiúj SUV-ben, rutinos sofőrrel, ingyen üzemanyaggal, idegenvezetéssel (mert még el is keveredtek régen itt-ott, mert nem beszélnek vagy csak alig idegen nyelveket). Én meg fizessek mindent, viseljem el őket a hosszú 8-10-12 órás utazásokon, fogjam a kezüket, mert nem rutinos utazók és nyelveket sem beszélnek, és mindezt miért? Hogy legyenek kegyesek szóba állni vagy találkozni velem?! Jogosan vagyok kicsit nyers és bunkó velük, ha őszintén megmondom a véleményem, hogy ez nem így működik nálam? Vagy nem érdemes vitatkozni velük és csak sunyítsam el a dolgokat, mint eddig egyébként tettem? Hogy kifogásokat gyártottam, miért kettesben akarunk a párommal utazni?
Nem kell külön beszólni nekik, de nem is tartanám a kapcsolatot velük.
Másrészt az ilyen jönne velünk ötleteket sem venném észre, márcsak azért sem, mert nem is közölném velük, hogy bárhová is megyünk vagy valami programot tervezünk.
Ha meg szemtelenül követelnek valamit, akkor közlöm, hoyg nincs rá idöm-kedvem-energiám.
Ha megsértödnek, akkor az csak elöny!
Hogy felvállalnám-e a véleményemet? Csak akkor, ha kérdezik! A rokonaid/barátnőd nem kérte ki a te véleményedet, nem kell hangoztatnod. Ők csak bejelentették igényüket.
Legközelebb mondd azt a barátnődnek, hogy ennyibe kerül a részvétel, a tankolás, szerviz, a szállás, belépők stb. Ha letette az asztalra a pénzt, lehet tervezgetni.
A szülőddel kapcsolatban egyszer-kétszer elvinném, de rendszert nem csinálnék belőle. Ne várjon, sőt követeljen hálát azért, mert felnevelt.
A szülőket vittük is. Csak hogy egy idő után elvárás lett az egyikünk anyja részéről, hogy mindenhova vigyük, mint egy gyereket. Ha egyszer elmentem egy bevásárlós napra messzebbre, már ment a hiszti, hogy mit képzelünk, hogy nélküle megyünk. Aztán lassan leszoktattam...
A régi barátnő sem jelentkezik egy hónapja, mióta elmentem nélküle, mert ő úgyis fáradt volt velem találkozni. Az évben már tizedszer mondta le a találkozót mindenféle ostoba indokokra hivatkozva (fáradt, nincs kedve, nem akar kocsikázni...stb.), én meg nem fogom cipelgetni azért, hogy kegyes legyen rám időt áldozni.
Kb egyedül az egyik testvér olyan, aki nem érdemli meg a bunkó lekoptatást, mert ő nem erőszakos, így vele nem is gondoltam nyersen lerendezni ezt a témát. Inkább a másik kettő pofátlanodott el...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!