Mi a véleményetek?

Mindig gyerekként gondolok rá és a gyereket látom benne, hiába akárhány éves.

Persze ne úgy képzeld el, hogy pelenkában, vagy öt évesen, mert hülye nem vagyok. Hanem van egy valaki, aki más fogalomkörbe tartozik nálam, mint a többi vele egykorú, aki nem a gyerekem. Késztetést érzek, hogy védjem, hogy etessem, hogy tudjam rendben az élete, hogy segítsem ha kell.

Ezt nem lehet elmagyarázni, ezt tényleg csak az tudja megérteni, akinek már felnőtt gyereke van.

28 éve a fiam, és számtalanszor előfordul, hogy kisgyerekként gondolok rá. Mikor?

Főleg akkor amikor tudom, hogy elutazott, vagy hajnalig bulizik valahol. Nem avatakozom az életébe, nem gátolom semmiben. Éli az életét, de ilyenkor mindig van gyomorgörcs amíg nem hív vagy üzen, hogy minden ok van. Nem nyagattom, csak ennyit kértem tőle. Ha elmegy valahová az éjszakába, jelezzen,hogy rendben van

3-as, olyan szépen összefoglaltad.

Az enyém 11 ezer km-re van most két évig, nálam fokozottan előjön. Sokszor érzem úgy, ha itt lenne, úúúúgy megölelgetném, megszorongatnám, megszeretgetném.