Férjem már 84 éves, középsúlyos demencia stádiumában van. Itthon már nagyon nehéz vele együtt élni, hogyan tovább?

Ez egy krízis, amiben vagytok, és akkor tudsz jól segiteni es mellette allni, ha biztosítod valahogy, hogy ne menj bele tönkre.

Egy 0-24es felügyeletet igénylő csaladtag gondozása semmivel sem kisebb feladat, mint egy kisbabáé. Csak mig az utobbinál természetes, hogy kell a gondozónak segitseg,es ezt többnyire ogyekeznek is neki megadni, a tartós betegek apolása - plane a demenciával küzdőké totál süket fülekre es csukott szemekre talal. Oldd mwg, tied a probléma,te ferjed, ne panaszkodj, stb.

Ez is aldozathibaztatas, nem szabad magadra venni.

Nehéz, tudom.

A kisbaba rövid időn belül latvanyosan tud fejlődni, nála tudjuk, hogy hamarosan könnyebb lesz vele, míg az idős, demens betegnél a folyamat inverze zajlik, beláthatatlan ideig.

Sok erőt és tamogatást kivanok nektek ehhez, hogy talaljatok mindannyiótok számára elfogadható, humánus megoldást.

És jó, hogy mersz segitseget kerni, sokan szégyellik, hogy nem bírják, pedig nems szegyen, csak tabu.

Ha élni akartok normálisan, akkor marad az otthon.

Annyira nem rossz. Egy ismerősöm pszichiátria intézetben dolgozik, szokott mesélni. Törődnének vele, nnem olyan rossz bent mint amennyire hiszik, szerintem ez lenne a legjobb megoldás.

butaságokat beszél és elrontja a hétköznapokat.

Vén fejjel sose értem miért kell összeállni jóval idősebbel. Ilyen kérdést kell belinkelni a hú de nagy a love a 10 20 éves korkülönbségeseknél,mindjárt rájön h a szerelem lófxsz lesz.. Gyereknek meg nagyapja van. Rakjatok otthonba,addig se rontja el a hétköznapjaitokat és te is tudsz normálisan élni. A lányod remélem nem követi majd a példádat. :(

Nem kell bántani a kérdezőt, van éppen elég baja.

Akár Fb-n akár bárhol keress csoportokat, vagy az általam valamelyik válaszba belinkelt honlapot is megnézheted a témában, remélhetőleg jó otthont tudsz találni segítségükkel.

Én 35 éves koromtól, közel 8 évig ápoltam a alzheimeres apámat - nem 65 évesen a férjemet! - természetesen nem volt könnyű, de megoldottam. Szociális otthonba soha nem adtam volna, egyéb idősotthonra meg nem volt pénzem.

Reggeli után figyeltem, hogy legyen széklete, a pisi meg pelenkával lett megoldva éjjel-nappal, emellett volt a szobájában egy szoba vécé.

A lakás minden helyisége kulcsra volt zárva, (ezt meg kellett szokni) tehát nem tudott összevissza bolyongani és piszkot vagy kárt csinálni.

Így sem volt könnyű mellette az élet, de egyikünk sem tudja, hogy hogyan öregszik meg.

18!

Nálunk a nagyapám volt Alzheimeres. A betegség előtt egy légynek se tudott volna ártani, egy hangos szava nem volt, nála kedvesebb, udvariasabb embert nehéz volt találni. A betegség tönkre tette. Volt hogy nagykessel kergette a nagyanyámat, mert nem ismerte fel. Volt hogy a pelenka tartalmat a falra kente. Sokra nem lehetett menni a zárt ajtókkal....

Kerdezo!

Neked kell döntened. Önzésnek tűnik, vagy sem, egy ember élete áll szemben kettőével.

Azért szomorú ezt olvasni hogy több évtizednyi együttélés után, csak a te kényelmed a fontos.

Fogadjatok házi ápolót.

Vagy keressetek egy normális idősek otthonát.