Hogyan tartsam magam?

Hasonló helyzetben voltam én is,amikor apukám stroke-ot kapott..3 éven belül kétszer. Nem lehetett tudni,hogy felépül-e,fog-e újra járni, beszélni. Hála Istennek végül 100%-osan felépült.

Viszont hogy érdemben is válaszoljak: én,amíg nem tudtuk,hogy mi lesz, szép lassan elkezdtem felkészülni arra az esetre,ha esetleg elveszíteném. Tudom, kicsit szemétül hangzik, de hidd el, könnyebb önként lemondani arról,amit/akit később fájna elveszítenünk.

Nagyon sajnálom ami veled történik!! Teljesen megértelek apu is ezt kivánta mikor még élt

a mamám,hogy ne szenvedjen tovább.

:'(

Ha nem eszik, akkor már nem tart soká. Mamám tulajdonképpen úgy vetett véget a saját szenvedéseinek, hogy nem evett többé.

A Te legnagyobb jutalmad az lesz, hogy békében tudod majd elengedni. Egyrészt megkönnyebbülsz majd, hogy véget ért a nagy szenvedés, amellett természetesen hogy örökké hiányozni fog. És a legnagyobb dolog, hogy mivel mellette álltál a nehéz időkben, nem lesz lelkiismeretfurdalásod. Úgy is mondhatnám, nem fog visszajárni álmaidban az önvád. Sokkal könnyebb így elveszíteni valakit, mint ha nincs rendezve a kapcsolat. Én Mama mellett maximálisan ott voltam, jó viszonyban voltunk, nincsenek vele rémálmaim. Anyámmal más a helyzet, őt nehéz volt igazán jól szeretni, mert sok szenvedést okozott nekem, így ő hosszú éveken át visszajárt álmaimban. Pokoli nehéz volt lezárni, elfogadni a halálát, pedig ha őszinte akarok lenni, Mamát sokkal jobban szerettem.

Nagy dolog, hogy Édesapád mellett vagy a végsőkig. Sokan gyávák ehhez, és azon a címen, hogy nem tudják nézni a szenvedését, inkább elkerülik jó messzire. Mamának mindig fájt, hogy a másik unokái és a fia nem látogatta a vége felé már. Önmagukat jobban féltették. Az ember ilyenkor elfelejtkezik önmagáról, mert muszáj, mert Ő a fontos és az, hogy segítsek rajta.

Ez a békesség lesz a jutalmad, hidd el.

Beszélgess vele sokat,mert azután jössz rá,hogy mennyi mindent nem mondtál el neki.

Nekd viszont sokat segítene,ha lenna egy barátod,akivel veszélhetnél a fájdalmadról. Ha segíteni nem is tud,de ha meghallgat,már az is segít valamit.

Akár ide is írhatsz,hogy a válaszokból erőt meríthess.

Nekem a férjem halt meg rákban 31 évesen. Rengeteget szenvedett,neki is megváltás volt a halál. Együttérzek veletek.

Nem szabad arra gondolnod,hogy neki most nagyon rossz...tudom, ez nagyon nehéz...de gondolj arra,hogy egy sokkal jobb helyre fog kerülni. Ő is azt akarja,hogy a szép dolgokra, az együtt töltött boldog időre emlékezz majd,amikor rá fogsz gondolni-ebben biztos vagyok.

Első voltam.

Az én Édesapám a nyolcadik születésnapomon halt meg, tüdőrákban. Egy évet jósoltak neki az orvosok, 9 hónap lett belőle. Az utolsó 9 hónapot végig itthon töltötte, végignéztem, ahogyan lefogyott, a pocakos apámból egy megtört, gyenge ember lett, akit ki kellett támogatni a wc-re. Sokszor etettem, itattam, 7 évesen én voltam az, aki majdnem egész nap mellette ült. Egy szobában laktam a szüleimmel. Ő feküdt az ágyon, és ha nem aludt, segített a leckémben. Nyolc évembe telt elengedni Őt, nagyon megviselt a halála, de mindösszesen körülbelül 5x sírtam miatta. Tudom, hogy jobb helyre került, és hogy többé már nem kell szenvednie. Ha Édesapád eltávozik, gondolj arra, hogy már nem érez fájdalmat, és hogy örökké él, ott bent a szívedben. És ha hiszel paranormális dolgokban, akkor próbálj úgy gondolkodni, hogy találkoztok még. :) Sok erőt, és kitartást kívánok Neked, és a családodnak. Nehéz időszak következik ezután...Sírd ki magad, nosztalgiázz, idézd fel az együtt töltött szép éveket. Örökre ott fog élni a szívedben az Édesapád.

16/L