Egy esetleges válás esetén ilyen körülmények között mire számíthatok? Lehetnek nálam a gyerekek attól függetlenül, hogy nem dolgozom?
A válást fontolgatom. Tudom, forduljak ügyvédhez, de egyelőre még csak tájékozódom, azt nem mertem meglépni, hogy fel is keressek valakit ezügyben. Szóval megköszönném, ha segítenétek, ha jártasok vagytok a témában!
Két gyerekünk van, a nagy 3,5 éves, a kicsi most lesz 2. Én vagyok velük többet, a mindenük vagyok. Az apjukat is szeretik nyilván, de ő közel sem tudja úgy kivenni a gyereknevelésből a részét, ahogy kéne. Pl. megnyugtatni csak nehezen tudja őket, az altatást nem is vállalja, stb. Szóval a lányok inkább anyásabbak. Viszont nem dolgozom, nem is dolgoztam 6 éve, akkoris csak fél évig. Ettől függetlenül passzív jövedelmem az van, és az anyagi helyzetünk is biztosított lenne, ha a válás mellett döntenék. A bíróság mennyire veszi azt figyelembe, hogy nem dolgozom/dolgoztam? Nyilván az utóbbi időben a lányok miatt... A másik az, hogy a férjem vállalkozóként minimálbérre van bejelentve, viszont az életszínvonalunkból látszik, hogy pl nem a minimálbéres fizetésből vannak olyan autóink, amilyenek, tehát ebben az esetben a gyerektartás hogy alakulna? Ugyanúgy a minimálbért vennék figyelembe?
Továbbá, én a gyerekekkel szeretnék innen elköltözni (vissza Budapestre). Ide senki, semmi nem köt, segítségem sincs itt. A férjem ugye ezt nem akadályozhatja meg?
Ez nem kimondottan a gyerekekhez kapcsolódik, viszont a házunkat már a házasság alatt építettük, és közös tulajdon. Azonban ugye ebben nekem sok pénzem nincs... Ilyenkor is 50-50% lesz a vagyonmegosztásnál? Mindkét autó az én nevemre lett véve, azokkal mi lesz? Továbbá még kaptam a szüleimtől egy lakást, de az még a gyerekek, házasság előtt volt. Ahhoz ugye a férjem nem nyúlhat hozzá, az abból befolyó pénz nem érinti őt? (Jelenleg ki van adva, és mivel Budapesten van, egy elég jó környéken, nem szeretném, ha annak ugrana az 50%-a...).
Plusz, egy válás mennyi idő alatt zajlik le? Vagyonmegosztással, elhelyezéssel, mindennel együtt?
Olyan embert készül kisemmizni, aki ha jól értem sötéttől sötétig dolgozik. Gratulálok.
Ettől függetlenül igaza van annak, aki azt írta hogy ha kiderül hogy a házasság alatt nem adózott, akkor a kérdező is szív. Nem is kicsit.
És igen, az is igaz hogy ha a ház külön pénzből épült és ez bizonyítható, akkor semmit nem kap belőle. Pl. szülők adtak nagy összeget vagy előtte külön vagyonnak számító ingatlan lett eladva.
Fontos a munka, nyilván. De az nem állapot, hogy semmi családi, házaséletünk nincs, nem foglalkozik a lányokkal sem, az utóbbi 3 évben egy családi nyaraláson nem volt ott velünk, max ilyen 3-4 napokra jött el kicsit, aztán repült is vissza. De igazából ott is folyton telefonált, a laptopjából el sem mozdult, szóval jobb lett volna, ha el sem jön. Így élni nem lehet.
Az adózása rendben van szerintem, de ehhez nem értek, majd kiderül. Bár ha tényleg úgy van, hogyha baj van, megütné a bokáját, akkor szerintem inkább a megegyezésre törekedne, nem még külön pereskedni akarna.
Azt megértem, hogy neked ezzel betelt a pohár, de továbbra is az nem világos, hogy az ő vagyonát miért feleznéd, a tiédet pedig miért nem osztod meg vele.
Elhiszem, hogy dühös vagy, de ez túlzás.
A gyerektartáshoz annyit, hogy ma már nem annyira a tartásra kötelezett jövedelméből indulnak ki, hanem a gyereknevelés költségeiből.
A 2 gyerek után 80-100e Ft-ra számíts. Esetleg kicsit kevesebbre.
A kifejtesnel kerdezted mennyi ido stb. a valas.
2014 v. 2015 ota a csaladjogi vagy milyen torveny szerint kulon van a gyerekelhelyezes/gyerektartas azaz maga a valas targyalasa es kulon a vagyonmegosztas. Azert szedtek kulon, hogy elvalni nagyon gyorsan el lehessen a gyerekek eltartasanak anyagi hattere biztositott legyen es ne a kozos vagyonon valo civakodas matt szivjon mindenki evekig.
Felkeresel egy valoperes ugyvedet (ha van egy kis tartalekod) es az szepen eligazit egy egyoras kb 30.000 ftos beszelgetes alatt.
A birosagnak kell beadni egy valokeresetet illetekbelyeggel aztan kikuldik a ferjednek es varnak ha jol emlekszem 30 napot, hatha meggondolod magad es megsem akarnal valni. Utana elinditjak az eljarast (ha jol tudom neked kell ujra valamiylen formavan jelezned hogy tovabbra is valnal) keress ra neten a valoper beadasara sztem meg formanyomtatvany es mintaszoveg is kallodik tobb helyen. A birosag leterheltsegetol fugg, mikorra tuzik ki a targyalast. Aztan lesz meg egy es akkor kimondjak az "iteletet". Nalunk kozos megegyezes volt mert hagytam a gyerektartast fele-fele koltsegviselest kertunk. Az ugyved mondta ez butasag. A ferjem nemhogy minimal beren nem volt bejelentve, de nullas papirt hozott, hogy egy eve semmi keresete. Az ugyved mondta ez se gond, mert a gyerekek eltartasanak koltseget nezik, de ha apuka nem tud fizetni, akkor az allambacsi meghtelezi az anyanak es majd amikor lesz penz a bankszamlajan szepen levonjak tole. Igaz van egy limit, hogy o ehen nem halhat csak mert x gyerek utan fizetnie kell az exenek. Ezert a minimalberrel megszivathat teged...de ha normalis akkor majd lelkiismeretfurdalas matt ugyis mindent megvesz a gyerekeidnek.
En tavasszal adtam be a valokeresetet aztan sajnos jott a nyari itelkezesi szunet es ezert szeptemberben valtunk el papiron is. Tehat azt szamitsd bele majd.
A valason a gyerekek elhelyezeserol (anyanal es apanal mikor mennyit meddig), a felugyeleti jogrol- kie vagy kozos (ha kozos akkor fingani nem tudsz apuka nelkul a gyereket erinto ugyekben pl mit sportoljon, melyik suliba menjen, rajzolhat e), a gyerektartasi dijrol dontenek (van vmi 4. pont de nem.jut eszembe. A vagyonmegosztas meg kulon eljaras az evekig eltarthat...
Azaz valni gyorsan el lehet (ha a ferjed nem tezs keresztbe pl hogy pszichologiailag alkalmatlan vagy vagy a gyereket vizsgalja meg szakerto mert terrorizalod vagy iszol stb.).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!