Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Egy esetleges válás esetén...

Egy esetleges válás esetén ilyen körülmények között mire számíthatok? Lehetnek nálam a gyerekek attól függetlenül, hogy nem dolgozom?

Figyelt kérdés

A válást fontolgatom. Tudom, forduljak ügyvédhez, de egyelőre még csak tájékozódom, azt nem mertem meglépni, hogy fel is keressek valakit ezügyben. Szóval megköszönném, ha segítenétek, ha jártasok vagytok a témában!

Két gyerekünk van, a nagy 3,5 éves, a kicsi most lesz 2. Én vagyok velük többet, a mindenük vagyok. Az apjukat is szeretik nyilván, de ő közel sem tudja úgy kivenni a gyereknevelésből a részét, ahogy kéne. Pl. megnyugtatni csak nehezen tudja őket, az altatást nem is vállalja, stb. Szóval a lányok inkább anyásabbak. Viszont nem dolgozom, nem is dolgoztam 6 éve, akkoris csak fél évig. Ettől függetlenül passzív jövedelmem az van, és az anyagi helyzetünk is biztosított lenne, ha a válás mellett döntenék. A bíróság mennyire veszi azt figyelembe, hogy nem dolgozom/dolgoztam? Nyilván az utóbbi időben a lányok miatt... A másik az, hogy a férjem vállalkozóként minimálbérre van bejelentve, viszont az életszínvonalunkból látszik, hogy pl nem a minimálbéres fizetésből vannak olyan autóink, amilyenek, tehát ebben az esetben a gyerektartás hogy alakulna? Ugyanúgy a minimálbért vennék figyelembe?

Továbbá, én a gyerekekkel szeretnék innen elköltözni (vissza Budapestre). Ide senki, semmi nem köt, segítségem sincs itt. A férjem ugye ezt nem akadályozhatja meg?


Ez nem kimondottan a gyerekekhez kapcsolódik, viszont a házunkat már a házasság alatt építettük, és közös tulajdon. Azonban ugye ebben nekem sok pénzem nincs... Ilyenkor is 50-50% lesz a vagyonmegosztásnál? Mindkét autó az én nevemre lett véve, azokkal mi lesz? Továbbá még kaptam a szüleimtől egy lakást, de az még a gyerekek, házasság előtt volt. Ahhoz ugye a férjem nem nyúlhat hozzá, az abból befolyó pénz nem érinti őt? (Jelenleg ki van adva, és mivel Budapesten van, egy elég jó környéken, nem szeretném, ha annak ugrana az 50%-a...).


Plusz, egy válás mennyi idő alatt zajlik le? Vagyonmegosztással, elhelyezéssel, mindennel együtt?


2019. okt. 1. 18:49
1 2 3 4 5
 1/49 anonim ***** válasza:
89%
A mubkaviszoyn nem feltétel, a jövedelem igen. De kb ha csak gyesből élnél se sok esélye lenne az apának ilyen kicsi gyerekekre
2019. okt. 1. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/49 anonim ***** válasza:
100%

Ha nálad helyezik el a gyereket, költözhetsz.

A házasság alatt szerzett javak, mindegy kinek a neven vannak, és ki mennyinpenzt tett bele, közös. Tehát a ház és az autok is.

A lakás amit a házasságkötés előtt kaptál, a tiéd marad egyedül

A válás maga 2 tárgyalás, kb 3 hónap telik el közöttük. A vagyonmegosztás és a gyermekelhelyezes több hónap, akar évek is lehet.

Érdemes lenne a férjeddel megállapodni előre mindenben

2019. okt. 1. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/49 anonim ***** válasza:
98%
A lakásod a tiéd, de az abból szerzett jövedelem közös. A többit írták.
2019. okt. 1. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/49 anonim ***** válasza:
100%
Nekem sem volt jövedelmem mikor elkezdtem a pert, anyámekhoz költöztünk be egy pici szobába 3an. Aztán szép lassan felépitettem az életünket, mire vége lett a pernek az 3 év volt. Ma már segítség nélkül egész jól élünk. A lelki béke megfizethetetlen.
2019. okt. 1. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/49 anonim ***** válasza:
52%
Szoval a hazassag ideje alatt betbe adott lakasbol befolyo osszeg maradjon csak neked, de minden mas (amiert 90%-ban) a ferjed gurizett es fizetettz az mar jar neked mi? Pofam leszakad az ilyen szamito emberektol! Dolgozz vegre! A gyerekekre ne hivatkozz, hiszen az o szuletesuk elott sem a munksmaniarol voltal hires!
2019. okt. 1. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/49 anonim ***** válasza:
56%
A házasság alatt szerzett vagyon közös, ami előtte a tiéd volt már az különvagyon. Mondjuk sokat elárul rólad, milyen pénzéhes vagy , pofám nem lenne a fél házát vinni, ha egy fillérem nem lenne benne.
2019. okt. 1. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/49 A kérdező kommentje:

A lakásomtól nem szeretnék megválni, az abból befolyó jövedelem sem kis pénz, nyilván, de az az opció a "kevésbé rossz".


A gyerekek előtt egyetemre jártam, és a születésük után sem a lábamat lógattam itthon! Tehát nem tartanám fairnek, ha én mehetnék a régi gyerekszobámba a válás után, és az övé maradna minden azért, mert én voltam/vagyok itthon a közös gyerekeinkkel.

2019. okt. 1. 19:37
 8/49 A kérdező kommentje:

"pofám nem lenne a fél házát vinni, ha egy fillérem nem lenne benne."


Nekem viszont gondolnunk kell a jövőnkre, ha esetleg nem lesz majd mellettünk valaki, aki segítene. Plusz a házat konkrétan én rendeztem be, én rohangáltam minden után, egyeztettem a kivitelezővel, szakemberekkel, mindent én intéztem. A férjemnek annyit nem kellett eldönteni, hogy milyen gyeptégla legyen a kertben, vagy hogy a falakat milyen színűre fessék. Ha kérdeztem, a válasz a "nekem mindegy", vagy a "döntsd el te" volt. És baromi melós ám ezek után rohangálni, mindent szervezni egy pici mellett, terhesen.

2019. okt. 1. 19:41
 9/49 anonim ***** válasza:
64%

Ha igazolni tudja, hogy a házat a házasság előtt szerzett vagyonából építette, akkor nem a tiéd a fele.


Tudod szerintem nem is igazságos. Te mindent megtartanál, neked meg minden kéne?


Amúgy minimálbér alapján fogod kapni a gyt-t. A bíróságot a törvényes bér érdekli.

2019. okt. 1. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/49 A kérdező kommentje:
Sok minden nem igazságos az életben, erre csak ennyit tudok mondani. Én sem jókedvemből döntenék a válás mellett.
2019. okt. 1. 19:44
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!