Nem tudom elfogadni, hogy az anyu már nincs többé hogy lehet ezt a fájdalmat legyőzni?

Húsvét másnapján volt pontosan 1 éve,hogy édesanyám elment. Én még a mai napig sem tudom elhinni,hogy ő már nincs többé. Minden nap eszembe jut és sírok miatta de vannak napok amikor könnyebb. Nekem nagyon szoros volt a kapcsolatom az anyuval olyanok voltunk mint a sziámi ikrek elválaszthatatlanok. 29 éves koromig vele éltem soha nem hagytam magára. Én most vagyok amúgy 31 éves. Az anyu nekem olyan volt mint egy támasz aki mindig mellettem állt mindenkitől megvédett és mindent megadott amit csak tudott. Gyerekkoromtól fogva elkényeztetett engem mellette semmit nem kellett csinálnom ő mindent megcsinált. Nagyon jó és ügyes asszony volt akit csak szeretni lehetett. Épp ezért fáj,hogy már nincs többé velem. Mióta ő meghalt azóta teljesen egyedül maradtam az életben és félek a jövőtől mert most már a saját lábamon kell megálljak nincs többé anyu aki segítene :( Igaz van egy bátyám és egy nővérem de őket igazából én nem érdeklem gondolják magukba felnőtt 31 éves nővel minek foglalkozzanak már nem kislány és tudom,hogy ebben igazuk is van de akkor is én félek az élettől és a jövőtől,hogy mennyi minden vár még rám és az anyu nélkül kell létezzek. Engem ez megrémiszt teljesen és még csak 1 év telt el azóta,hogy meghalt. Félek,hogy nem tudok megállni a saját lábamon kéne egy támasz aki mellettem állna legalább az anyut valamennyire pótolná de ez tudom,hogy lehetetlen. Ki van még hasonló helyzetben mint én? Ti hogy fogadtátok el,hogy nincsen többé édesanyátok???