Mit lehetne tenni, hogy minden rendben legyen? MÁR NEM SOKÁIG BIrom.
Nincs túl sok lehetőségetek:
1. Leültök együtt és megbeszélitek a gondokat.
Bár, ezt gondolom már próbáltad. Igazából ha anyukád úgy lett úgymond belekényszerítve ebbe a helyzetbe, tehát nem lett arról megkérdezve, hogy akar-e együtt élni a pároddal és főleg akarja-e, hogy oda szülj gyereket, akkor nincs sok esély ennek a verziónak a sikerére.
2. Elköltöztök a fiú szüleihez.
3. Te visszamész dolgozni, a kicsi a bölcsibe és kerestek egy pici albérletet, amit meg tudtok fizetni.
Mond meg anyukádnak, hogy legyen normális, mert Ti fogjátok majd kiválasztani az öregek otthonát.:)))
Nem teljesen vicc amit írtam. El kell vele beszélgetni, hogy legyen normális, mert később még lehet ő is rátok utalva. Az én nagymamám is sokat komiszkodott apámékkal. Kezd leépülni és hiába van nagy háza a szüleimnek amibe csak ketten laknak, nem fogadják oda. Magányosan él távol a saját házába.
Teljesen megértelek!!!!
Detto ugyanez van nálunk csak az apámmal élünk!
Teljesen kikészít pedig őszerinte ő csak jót akar és én vagyok az idióta!!
A párom már kezdi rendesen utálni és nekem a legrosszabb a 2 tűz között lenni.
Leültem már vele beszélni de nem érti!!!
Kitartás!!!
15:06-es:
dehát ez szörnyű! ezt nem mondod komolyan?! az milyen durva lelki nyomorúság, amikor úgy kell rávenni az anyádat arra, hogy normálisan viselkedjen, hogy kvázi zsarolod, hogyha nem viselkedik, akkor bedugod valami öregek otthonába...
durva lehet ilyen szintű családi nyomorban élni...
arról nem is beszélve, hogy az anyja meg a saját lányát korlátozná egy saját független életben, mert hogy "nehogy otthagyja őt a sz.arba"
ilyenkor örülök, mint állat, hogy engem egy olyan anya szült, aki világéletemben mindent megtett, hogy nekem jó legyen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!