Hogyan lehetne ezt elviselni?

Sajnos nem tudsz mit tenni. Jogilag már nagykorú. Elvileg felelős a saját életéért és ha elrontja...

Azzal, hogy ezt csinálod vele azt éred el, hogy utálni fog. Szerintem közömbösnek, barátságosnak kellene lenned. Akkor talán észhez tér.

Hali!

A 06:59esnek teljesen igaza van. Én is megértem őt maximálisan, bár én bizonyos tanáraimmal voltam így. Amíg tanítottak, addig egy idő után mintha ellenségekké váltunk volna, ellenben, amint leszálltak rólam, nem tanítottak egész jól elvoltunk.

Bátyád már nagykorú. Ez az ő döntése volt, amit neked tiszteletben kell tartanod. Ballépés volt sztem részedről, hogy elzártad az útját a kulccsal, mert ezzel is ellenségként viselkedtél vele, még akkor is, ha csak jószándékból tetted. Ő önálló döntést akart hozni, és te (is, szüleitekhez hasonlóan) meg akartad fosztani ettől, ő pedig kiállt magáért, és bosszantotta, hogy te is be akarod korlátozni őt. Most pont emiatt van lelkiismeret-furdalásod, és közben félsz, hogy megutált, pedig ő csak a pillanat hevében védte önmagát és a saját érdekeit. Nem hibáztatom érte, én is így tettem volna...

Nem tudom, hogy ez az eset mikor történt, a problémának mi volt a kirobbantója, ami miatt megelégelte a "bezárást" a bátyád, azt sem, hogy ti milyen viszonyban vagytok egymással, (Te hány éves vagy, fiú/lány), de most egy picit hagyd békén, és várj, hogy ő lépjen. Ha nem teszi, és te nem bírod tovább, csak akkor keresd meg, személyesen (ne telefonon!!!), ha képes vagy elfogadni, és tiszteletben tartani döntését, és nem kísérled meg hazacsábítani, befolyásolni őt akaratában. Ha ő úgy dönt, hogy haza akar menni, akkor azt meg fogja úgyis lépni, a tanácsod nélkül is.

Tudom, hogy most én is "leforrázlak" egy vödör jeges vízzel, talán még ki is ábrándítalak önmagadból, de légy megértő és toleráns! :-O Ha nem akarod elveszíteni a bátyád, akkor fogadd el, hogy nem mindig azt teszi, ami számotokra, számodra a legésszerűbb volna. Hagyd rá a döntéseit, de lelkileg ne hagyd magára.

28/F

Van akinek agyára megy a felnőtté válás, azt hiszi, azért mert kiszőrösödött itt-ott, már képes az önálló életre. Aztán persze ennek hangot is ad, átgázol a családján, szülein, testvérein, csak a saját önös érdekeit látja a hormonködön keresztül. A bátyád éretlenségét a viselkedése igazolja.

Ha valóban érett felnőtt lenne, kultúráltan leült volna a szüleitekkel és elmondta volna, hogy ezért-azért szeretné megpróbálni az önálló életet, a haverjaival 2-3-an összeköltöznének egy albérletbe, stb. Ezt is nehéz egy szülőnek feldolgozni (majd, ha lesz saját gyereked, megtudod :=) ), de még mindig könnyebb, mint ezzel a - nem minősítem - viselkedéssel szembesülni.

Tényleg hiba volt akadályoznod, az ilyen majom menjen csak isten hírével, majd amikor rájön, hogy az albérlet pénzbe kerül, az étel/ital/zsebpénz/tiszta ruha, stb sem az ablakpárkányon terem, jön a hideg zuhany és elgondolkozik. Az egyik ami történhet, hogy sikerül a saját lábára állnia (ilyen viselkedéskultúrával nem sok az esélye), ami végül is jó lenne, hiszen meg is komolyodna talán. Valószínűbb, hogy rádöbben, hogy még jobb a családi háznál és visszasomfordál. Nem túl gerinces dolog abból a tálból enni kérni, amibe többször belesz.rt, de hát ez van. Mi szülők, elképesztő dolgokat tudunk megbocsájtani, erre vagyunk programozva.

Most hagyd a bátyádat, ne keresd, ne is bánkódj, légy semleges az irányába. Ha összefuttok valahol, persze örülj a találkozásnak, kérdezd meg, hogy megy sora, hol lakik, hol dolgozik (mert ugye valamiből fenn kell magát tartania), de nem faggatva, csak úgy a fecsegés szintjén. AZtán kedvesen köszönj el tőle és menj tovább. Ne lásson szomorúnak, hidd el, ez jobban fogja bántani, jobban fog neki hiányozni a családja! Szinte biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb vissza fog jönni, ha nem is visszköltözve, de családtagként!

És miből él ez a NAGYFIÚ?

Mert a nagykorúságával nem jár együtt az önálló élet megteremtésének anyagi fedezete is.Ki pénzeli majd az ő önálló életét?

És a bulizásokat miből fizette?

Tudod ez a fajta viselkedés nagyon emlékeztet arra,amikor anyag hiányában elborult elmével, önkontroll nélkül tesznek emberek bármit,hogy elérjék a céljukat.

Sok kisgyerek megy világgá (föként óvodás korban meg kicsit felette). A bátyád most jutott ebbe a korba - ha elmegy, akkor nem kell visszatartani. Valószinüleg pár nap múlva megint otthon lesz, mert ugye elköltözni csak akkor lehet, ha valaki fizeti a megélhetést. Gondolom, a bátyád még nem dolgozik, és úgy gondolja, hogy majd a szülök fizetnek, ö meg é, mint Marci Hevesen.

Te nem tudsz semmit csinálni, meg kell várni, amig érettebb lesz, és nem ennyire gyerekes.

Ha meg tényleg meg tudja oldani, akkor sincs gond, majd rájön, hogy sehol nem az ö szája ize szerint ugrálnak az emberek, mindenhol alkalmazkodnia kell.

Az, hogy tesók vagytok, egyforma nevelést kaptatok, még nem jelenti azt, hogy a génjeitek által kódolt vérmérséklet is egyforma. Ő egy lázadó típus. Lehet az is közrejátszik, h középső gyerek, akivel kicsit "másképp" szoktak bánni a szülők. Ő az aki nem akarja elfogadni a mintát, a szabályokat, aki korlátozva érzi magát a szülői befolyás miatt. Mivel valszínű nem talált magának valamilyen önkifejezési lehetőséget, ezért szembeszállt a jelenlegi környezetével, és keresi a saját útját, ahol figyelnek rá, ahol fontos a véleménye, gondolkodása, ahol meg tudja mutatni magát. Én úgy vélem ez történik most, de nem most kezdődött. Nem bántom stzüleidet, de nekik nagy felelősségük van ebben. Egy gyerek, ha eléri a kamaszkort, onnantól a szülőnek inkább partner kell hogy legyen, mintsem egy báb akinek az utasításokat be kell tartani. Te is nyitott vagy a világra, te is ki akarod majd próbálni magad. Ha valamiről azt gondolod, hogy jó, a szülőd meg azt hogy az baromság, akkor úgy fogod megélni, hogy azért mondja, mert ő ezt nem érti, és mész a saját fejed után, vagy pedig nem mész, de benned lesz egy elfojtott harag amiért korlátoztak.

Hagyni kell most a dolgokat, az ilyent nem lehet racionális gondolkodással megoldani.

Elsősorban apádnak kell megváltoznia, rajta sok minden múlik. Vele kell erről sokat beszélni, nem a bátyáddal - szerintem