Hogyan ismerhetném meg a rokonaimat ha szüleim nem hajlandóak beszélni róluk? Egyáltalán bele kezdjek a kutakodásba?
Apukám családjáról van szó. Állítólag még születésem előtt végleg összeveszett velük, úgymond kitagadták, és azóta semmilyen kapcsolatuk nincsen. Azt tudják hogy én létezem, mert anyu már terhes volt mikor ez történt, de soha nem voltak rám kíváncsiak. Azt mondja nem tud róluk semmit, azt sem hogy ki él még, és nem is akar beszélni róla, amolyan tabu téma ez. Tehát az ő szüleiről van szó, akik nekem nagyszüleim lennének, illetve van 2 testvére is, akiknek azóta már biztos gyerekeik is lettek, ők lennének az unokatestvéreim ha ismerném őket. De senkit sem ismerek se a nagyszüleimet, se a nagynéniket, se unokatesókat. Még a nevüket sem tudom, a lakhelyüket sem.
De furdal a kíváncsiság. Viszont másrészt pedig ha ők 23 évig kíváncsiak sem voltak rám, akkor lehet hogy hagynom kellene az egészet?
Az ilyen dolgokat csak finoman szabad kezdeni. Ahogy az elöttem szóló írta, érdemes lenne meg tudni a történetet, hogy mi történt. Ami mindenképp szükséges ahhoz, hogy meg tudd őket keresni.
Ha meg akarod keresni őket, akkor azt a szüleidnek is meg kell érteniük. Ennyi.
Nekem is van a családomban tabu téma, és egy ideig nem beszélt róla senki, de az idő múlásával hajlandóságot mutattak affelé, hogy beszéljenek róla.
De azért vigyázz, mármint ne várj túl sokat, ha meg találod őket, lehet megse akarnak ismerni. Vannak akik nem szivesen ismernek meg új rokonokat. Ha kideríted, hogy hol vannak hívdd fel őket és kérdezdd meg, hogy nem taálkoznátok és akkor minden elföl, hogy meg akarnak ismerni vagy sem.
De addig még nagyon sok idő eltelhet. Szerintem jó dolog ha az ember meg akarja ismerni a családját. Szóval hajrá!!
:)
A folyamat közben meg láttod , ha abba kell hagynod, de aa fő szabály, hogy óvatosan.
Figyelj, ők már mind felnőttek (a nagyszüleid) vagy majdnem felnőttek (édesanyád testvére) voltak, amikor ez az eset történt, tehát teljes belátóképességük birtokában voltak kb. Kivéve, ha a testvérei akkor még nem voltak felnőttek, de azóta azok lettek. Mégsem keresték se őt, se téged.
Szóval lehetsz rájuk kíváncsi, csak ne számíts pozitív fogadtatásra... Nem hiszem, hogy bármilyen szinten kíváncsiak rátok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!