Csak én vagyok így ezzel?

12/L vagyok, és anyáék meg a nővérem is kérdezgetik, hogy van e szerelmem (nincs) meg hogy kíváncsiak lesznek majd, hogy ki lesz a barátom. Én ettől rosszul vagyok, egyszerűen úgy érzem, hogy ha szerelmes lennék valakibe,akkor azt eltitkolnám előlük, de nem azért, mert rosszul reagálnának rá, egyszerűen csak így érzem. Nem is tudom, hogy hogy fejezzem ki magamat, de egyszer már tetszett valaki még 9 évesen, és arról sem tudtak, valamiért olyan furcsán érzem emiatt magamat, mert a barátnőim mindig elmondják a szüleiknek, az ilyet, én meg mintha szégyellném az efféle dolgokat, ha ilyen témába jön beszélgetés közbe anyáékkal, akkor gyorsan témát változtatok, vagy elkerülöm őket. egyedül csak a szerelmesdit "szégyellem", semmi mást nem, jóban vagyunk. nagyon furán érzem magamat emiatt, nem tudom, hogy mitől van. ha rájövök, hogy valamelyik barátnőm szerelmes valakibe, annyit tudok mondani rá, hogy oké. magamban úgy érzem, hogy úristen, ennyi idősen bármit is szerelemnek lehet mondani? Én amúgy elég jókedvű, laza stílus vagyok minden téren, ezen kivéve. a jövőmet is úgy képzelem el,hogy pár évig még semmi fiú, és ha valaha is lesz, akkor hogy beszélhetnék ilyenről anyával. tudom, erre azt mondjátok, hogy az anyám, mindent meg fog érteni, de ez teljesen más tészta. én vagyok ennyire hülye, hogy így érzek, vagy mi van?