Túl szeretnék lépni ezen (lent). Hogyan tegyem?

Az én anyukám is nagyszerű anya, nem is vitathatom, mindennél jobban tisztelem és szeretem őt, de ez nálunk sem működik. Sosem kaptam egy köszönömöt, sem egy sajnálomot és kb 19 éves voltam, amikor rájöttem, hogy gondolom ebből kifolyólag én is baromira nehezen tudom kimondani ezen szavakat.

22 éves vagyok már, de még együtt élünk. Sokszor rámjön a szobám takarítása után valami és kinyalom az egész házat, csak úgy csillog villog. Mindig eszemben van, hogy ha már hazajön anyu és annyit mondd, hogy "dejó, legalább nekem nem kell", akkor már megérte, de sokszor még ez is elmarad, ami rosszul esik. Nem kell mindenért ajnározni, de azért néha egy kis pozitív megerősítés jól esne. :(

Én szinte sosem bántom meg őt, igyekszek 3-at nyelni mielőtt bármit is mondok, ha felidegesít, ellenben őt sokszor érzem igazságtalannak, pláne ha tesómról van szó. Sokszor én kerülök háttérbe. Utána ugyanúgy beszél hozzám, mintha mi sem történt volna, de én nem tudom ilyen hamar lerendezni ezt minden tisztázás nélkül.

az én anyám is ilyen, de elfogadtam.

tök sok jó tuulajdonsága van, most melyik az a szülő aki csúnyán fogalmazva kinyalja a s..

22 évesen, csakmert suliba járogatsz még :D

meg ha bedagadt a torkod nekiáll pudingot csinálni, csakmert az megy le és nem mondja hogy csinájjá' magadnak, vagy akkó' koplalj egy napig

nem kell takarítanom csak a szobámat, nem kell főznöm csak ha kifejezetten én szeretnék, kb. csak tanulnom kell

hol lesz ekkora kényelmem később? hát sehol

ezek után meg nem fog érdekelni hogy kér-e bocsánatot vagy nem, én ráhagyom.

nálunk kicsit más volt a felállás, de az stimmelt, h tövig volt nyalva a popsim több oldalról.

anyám a fáradtság, kimerültség, sok meló, idegbaj miatt gyakran leüvöltötte a hajamat kis vackokért, néha meg egetrengető ökörségre legyintett. nem volt valami konzisztens a viselkedése, de ezt betudom annak, h egyedül kellett felnevelnie. meg is lepődtem, mikor egy vélt sérelem utáni kiabálás után odajött hozzám, és bocsánatot kért. hatalmasat nőtt a szememben. mert én hiszek abban, h a szülő nem érdemel automatikusan, alanyi jogon tiszteletet, igenis alapot kell rá adni.

másik visszatérő történet: gimis koromban a takarítás, mosogatás nem volt kiadva ukázba, de ha állt a gané hegyekben, akkor kaptam a válogatott lecseszést. egy idő után, mivel ezt el akartam kerülni, kb minden délután, suliból hazaérve csillogósra sikáltam a kecót. anyám elolvadva köszönte meg minden este. erre én odavetettem, hogy nem a köszönetért csináltam, hanem h ne bacc le. persze ezt soha nem tisztáztuk, nem követett meg, amiért helytelenül kommunikálta a kéréseit. ezt a hibáját is csak évek után tudtam magamban megfogalmazni.

szó se róla, fantasztikus anya volt, és az is a mai napig, de ezt tizenéves hülye fejjel az ember fel sem fogja. később tanulja meg értékelni, mikor már kikerült a burokból, és tapasztal egyet s mást a világ működéséről.

ezzel arra próbálok rávilágítani, hogy próbáld értékelni anyudnak, amiért sokat tesz érted, és nézd el pár hibáját. később majd összeáll a kép a fejedben, és meg tudod neki bocsátani ezeket. ha pedig elég összeszedettnek érzed a gondolataidat és a szavaidat ezt illetően, akkor kommunikáld felé a sérelmeket. ha van benne empátia, akkor jó eséllyel próbál változtatni ezen a negatív beidegződésen. mert biztosan szeret. és aki szeret, az a legjobbat akarja neked.