Mit csináljunk nagymamámmal? Állandóan sír a kisöcsém előtt
Én 6 éves voltam, amikor meghalt a dédnagyapám, aki velünk élt és gyakorlatilag ő vigyázott rám és a testvéremre, sokat játszott velünk, stb. míg a szüleink dolgoztak. Amikor meghalt, először én se értettem. Nekem megengedték, hogy bekukucskáljak a szobájába, mikor már anyukám átöltöztette, hisz otthon halt meg, elaludt. Nem igazán értettem, hogy aludhat el valaki örökre. És miért kell eltemetni? A földben megeszik a giliszták és akkor aztán tényleg nem fog tudni felébredni... Aztán mamám mentette meg a helyzetet és szépen elmagyarázta, hogy a tatám a Mennyországba ment, ahol az angyalok közt él tovább. Karácsony révén már hallottam az angyalokról, úgyhogy ezt a variációt jobban el tudtam fogadni, nem is foglalkoztam különösebben a temetés tényével, hisz a tatám elutazott, és a Mennyország jó hely, majd biztos küld képeslapot, ha megérkezik (kiskoromban nagy divat volt a képeslapküldés).
Szóval vártam valami visszajelzést, aztán megkérdeztem anyukámat, hogy szerinte a tata megérkezett-e a Mennyországba, és azt mondta, hogy igen, már biztos ott van és onnan vigyáz ránk. Szóval szerintem a tesódnak is próbáljátok meg valahogy elmagyarázni, hogy édesapátokkal mi történt, az ő szintjén. Nem kell részletezni, hogy miért és hogyan halt meg, hogy mi történik a temetésen, stb. Egy ilyen pici gyerek tényleg nem érti a halált, majd csak akkor, ha nagyobb lesz.
A mamát meg hagyni kell gyászolni, pár hét, esetleg hónap és ő is kiheveri. Arra megkérhetitek, hogy inkább ti mentek át hozzá az öcsi nélkül, ha beszélgetni akar, hallgatjátok, hogy sírdogál, aztán próbáltok vele másról is beszélgetni, hogy elterelődjön a figyelme.
magyarázzátok el neki, h ezzel csak bennetek kelti a feszültséget, és nem jó úgy várni őt, h görcsben van a gyomrotok.
menjetek át hozzá minden nap, valaki aki ráér a családból, öcsire meg addig vigyázzon az, aki otthon marad. így legalább addig tart a találkozó, amíg ti ráértek, nem ül a nyakatokon órákhosszat.
Írtam én azt, hogy mi nem gyászolunk, "kemények" vagyunk? Nagyon nem vagyunk azok. Sem én, sem anyukám. Senki. Ugyanakkor a 13 éves öcsémnek is van annyi esze, hogy a kisöcsénk életének nem csak arról kell szólnia, hogy azt látja minden sarokban ül egy síró ember. Szerinted, hogy tudná ezt feldolgozni egy öt éves? Nem mondtam egy szóval sem, hogy nem látott minket is sírni, mert látott. De emellett képesek vagyunk leülni játszani is vele. Nem mindig a világ legnagyobb lelkesedésével, de mit tudsz csinálni? Már úgy sz.r az életünk ahogy van, de attól még ezt kell élni tovább. Nem azt várjuk a nagymamától, hogy ne beszéljen apuról, mert pont az van, hogy ezt is meg kell tenni, és azt sem várjuk, hogy legyen boldog, ne mutassa ki az érzelmeit. Csak éppen ne mindig minden nap erről szóljon. Tudja magában is tartani.
Szeretem őt, ezt nincs jogod kétségbe vonni. Csak éppen ha egy egyébként is egy semmilyen állapotban, amikor nem tudsz magaddal mit kezdeni csinálja a további feszültséget, akkor igenis kiakad az ember. Én legalább is.
Az, hogy kinek nagyobb a vesztesége pedig ne hasonlítsd már össze. Lehetetlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!