Engednétek egy ilyen "apának"? Kell ő a gyerek életébe?
Figyelt kérdés
Elhagyott mikor terhes lettem. (igaz, hogy fiatalok voltunk és nem tervezett gyerek, de akkor is elhagyta a gyerekét). A fiam most 12 éves. Felkeresett az exem, hogy szeretné megismeri. (most lesz a felségétől az első gyereke, gondolom előjött valami apai érzés) Nem tudom hogy engedjem e. Ő azt mondta rám bízza, ha úgy látom, hogy rossz hatással lenne a gyerekkorára, a családunkra akkor megérti. Szerintem tényleg nem kellene most a gyereket ezzel összezavarni. Eddig is megvolt a biológiai apja nélkül. 7 éve van az életünkben a férjem, ő elfogadta, nevelte, vele szemben sem lenne szerintem helyes. Van egy kialakul életünk, neveljük a gyerekeket, ebbe egy "idegen" csak belezavarna
Az lehet, hogy bezavarna, de ő az apja, végülis joga van a gyerekéhez.
2013. febr. 18. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
2/20 anonim válasza:
Elsősorban a fiad illetékes ebben a kérdésben, hogy kíváncsi-e az igazi apjára. Lehet hogy haragszik rá, lehet hogy nem. Lehet hogy szeretné megismerni, lehet hogy nem. Lehet hogy azt mondja hogy majd később. Ha az én apám lenne, és jelentkezne, de az anyám eltitkolná, mert még mindig ki van rá akadva amiért lelépett, és nem engedné hogy megismerjem, akkor nagyon megharagudnék az anyámra. Mert ez az én jogom, hogy eldöntsem mit akarok. 12 évesen már nem pólyás baba.
2013. febr. 18. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
3/20 anonim válasza:
Az biztos, hogy felkavarna egy két régi dolgot, de akkor sem tilthatod el az apát a gyerekétől... még akkor sem, ha most jtt rá, hogy 12 évvel ezelőtt "csinált" egy gyereket.
2013. febr. 18. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
4/20 anonim válasza:
Szerintem pedig igen is engedd! Mert ez a gyerek joga, nem is a te döntésed igazából. Kérdezd meg a fiadat, meg akarja-e ismerni az apját. Nem olyan kicsi már, el tudja dönteni.
Ha most helyette eldöntöd, hogy nem, akkor esetleg sosem fogja neked megbocsátani, majd, ha később rájön.
2013. febr. 18. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
5/20 anonim válasza:
Szerintem kérdezd meg a gyereket, hogy szeretné-e megismerni az apját. Elég nagy már, hogy eldöntse. Később ne vesse a szemedre, hogy nem engedted.
2013. febr. 18. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
6/20 anonim válasza:
12 éves a fiad. Elég érett gondolkodású már ahhoz hogy ő aga eldöntse akar-e az édesapjával találkozni. Ne te dönts helyette. Ülj le a fiaddal, és mond el neki mi a helyzet. Mond el hogy az édesapja nemrég felkeresett hogy találkozna vele. Ha akar akkor te nem ellenkezel, ismerjék meg egymást. Ha nem akar, akkor sincs semmi baj, Akkor megmondod hogy nincs találka.
Hagyd meg a döntés jogát a fiadnak.
2013. febr. 18. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
7/20 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
Tudom, hogy már nem kicsi a fiam, csak éppen abban a korban van, hogy azt hiszi mindent jobban tud, nem tudom tud e ilyen fontos dolgokban ő dönteni. Lehet tényleg csak én félek a változástól. Megpróbálok vele beszélni.
2013. febr. 18. 12:27
8/20 anonim válasza:
Szerintem is a fiadat kellene megkérdezni. Szerintem nagyon pozitív, ahogy az exed most hozzááll a dolgokhoz, hiszen nem erőszakoskodik, megérti a nemet is. A fiad már kiskamasz, el tudja dönteni, hogy kíváncsi-e az apjára. A lényeg, hogy semmiféle negatívumot nem kell az apára mondani, egyszerűen csak előállni azzal, hogy szeretné őt megismerni, de csak ha ő is akarja. Az apának is joga van megismerni őt, még ha el is hagyott akkor, és a kisfiadnak is joga van eldönteni ezt.
2013. febr. 18. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
9/20 anonim válasza:
Ezt nem tudod elkerülni,ennek be kellett következnie.Bizd a fiadra,majd ő eldönti.A párod meg biztos van annyira értelmes,megértse az a helyes ha a gyerek megismeri az apját,Ha most a fiad nem akarja,majd idővel felébred benne a kiváncsiság.Ne te döntsd el a gyerek tudta nélkül mert tényleg haragudni fog rád.
2013. febr. 18. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
10/20 anonim válasza:
A legrosszabb döntés, ha nem engeded neki hogy megismerje az apját. Ha egyszer megtudja ezt egy életre mg fog gyűlölni.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!