A feleségem egyre jobban elhanyagolja magát, én pedig egyre rosszabbul érzem magamat a házasságunkban. Mit kéne tennem?

Vidd el vacsizni, túrázni, vagyegy hosszú hétvégére, ahol kiszakad a megszokott körülmények közül,és talán jobban tudtok beszélgetni. Ha ez nem jön be, akkor legyél drasztikusabb: költözz külön szobába, és csak ott takaríts, csinálj csak annyi kaját, ami neked elég, ha a barátaitok tudnak erről a helyzetről, hívd meg őket és szórakozzatok-de a feleséged nélkül. Ha a normál érvekre nem reagál, talán erre fog. DE semmiképpen ne szidd őt le, ne ordibálj vele, és ne éreztesd, hogy téged ez mennyire bánt, mert abból amit leírtál, szerintem valami lelki gondja van, és ezzel csak még jobban tetéznéd a bajait.

Esetleg ha még nincs, és em vagytok allergiásak, szerezzetek be egy háziállatot, nagyon sokat ud segíteni, főleg, amíg te nem vagy otthon. Vagy keress neki hobbit (nylván ő ilyen állapotban nem fog magának), akármilyen kézimunka, nyelvtanulás (ami még a munkahely-kereséshez is jól jöhet), kertészkedjen, vagy olvasson könyveket, stb...

Sok sikert!

Azért a sok "add ki az útját", meg "semmirekellő, lelőni" emberkék néha gondolkozzanak!

Az első oldalon páran olyan szépeket írtak (és amit minden elmedoktor ajánlana). Barátok, közös programok, visszaadni az önbecsülését.

ma 19:50

Megértem a feleséged teljes mértékben.Bár én férfi vagyok,havi 300 körül kerestem én is.Aztán galyra ment a cég,utánna nekem is elszállt a motíváció és nem voltam hajlandó elmenni havi 100 nettoért,pedig számtalan lehetőségem volt.Elő vettema szakács végzettségem ami már ott hevert a fiókba évek óta és nem is dolgoztam benne.Be íratkoztam egy német tanfolyamra az is motívált és elmentem külfödre szakácsnak havi 450 ezer ft-ért.Az eredeti szakmám nem az.Én szerintem nektek is külföld fele kellene orientálódni.A feleséged nem űfog elmenni havi 100 ezerért abba biztos vagyok és úgy ahogy mondtad a havi 100-ért olyan munka ami nem feküdt nekem,még rontott az akkoriba amúgy sem fényes önbizalmamon.Így engem a pénz nagyon motívált és egyre jobb munkákat kapotam.A feleségednek olyan munka kellene ahol jól tud keresni,ha az csak esetleg kuli munka de mondjuk meg keresi a 300 ezret akkor azt befogja vállalni az tuti és az fogja motíválni.Én külföldöt javaslom,de nem kirándulni,hanem dolgozni...

Igen, az jó ötlet, hogy leülsz vele beszélni és elmondod neki, hogy amikor megismerkedtetek nem ilyen volt, már csak árnyéka önmagának stb, stb...

Biztasd, támogasd mindenben, amiben csak tudod...

Remélem megoldódik a problémátok és válásról szó sem lesz!

Én mindkettőtöket meg tudlak érteni. Olykor bele-belezuhanok a feleségedéhez hasonló létállapotokba. Ilyenkor semmihez sincs kedvem, kupi az egész ház, gyors kaját és édességet eszem, és a gyereknek mesedvdket nyomok be. Utálom ezeket az időszakokat. Reggel felkelek, nincs egy tiszta tányér sem, a ruhák földön hevernek és nekem máris nincs kedvem az egész naphoz. Valahogy azért csak összeszedem magam, gyerek oviba, én munkába, de mivel a munkahelyemen is szétszórt vagyok ilyenkor, ott is érnek apróbb kudarcok. A délutánt valahogy elvegetálom a gyerekkel, aztán ha elaludt, éjszaka csak nézem a plafont vagy gyékázok, és arra gondolok, de jó most, hogy éjjel van, és nem kell sehol teljesítenem, mert az úgyis csak kudarchoz és önostorozáshoz vezet, és bárcsak sose jönne el a reggel.

Ha lenne mellettem egy olyan férj, aki emellett folyton baszogat is, meg ultimátumokat ad, menthetetlenül benneragadnék ezekben a motiválatlan hangulatokban, és még haragudnék is rá, amiért csak fokozza az elkeseredettségemet. Viszont ha egy olyan férfi van mellettem, aki elvárások nélkül mondja, hogy "gyere, csináljuk együtt" (legyen az sport, önéletrajzírás, főzés, akármi), akkor könnyebben összeszedem magam, de persze így sem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan.

Szóval egy társ nagyon sokat tud javítani és rontani is a helyzeten.

Az a jó, ha a társam zsémbeskedés és dorgálás nélkül, szeretettel, viccesen és segítő szándékkal tesz megjegyzéseket a neki nem tetsző dolgokról. Ha fenyegetne, hogy elhagy, helyben kilépnék én a kapcsolatból. Tudom, hogy nehezen elviselhető az ilyesmi. Én is nehezen viselem el magam ilyenkor. Úgyhogy téged is megértelek. Pláne hogy akibe beleszerettem, egy jó ideje alkoholista és céltalan, egész nap csak sörözik a monitor előtt. Dolgozik ugyan, de utálja a munkáját, semmi perspektívája nincs, otthon meg gyökeret ereszt a számítógépnél. De nem bántom őt, inkább próbálom kitalálni, mi villanyozná fel. Hívtam futni, nem jött. Hívtam úszni, nem akar. Hívtam kirándulni, koncertre, utazni, nem volt kedve. Viszont láttam, hogy sok sziklamászós dokumentumfilmet nézett, úgyhogy elhívtam falat mászni (nem úgy hogy "mozdulj már ki végre te szerencsétlen", hanem mintha én akarnék nagyon menni, és jöjjön el velem), és arra végre nagy nehezen beadta a derekát. Ha nem szeretném ennyire, akkor viszont nem erőlködnék, lelkiismeretfurdallás nélkül elhagynám. Neked kell tudnod, hogy elég kedves-e a szívednek a feleséged ahhoz, hogy kitarts. De azt tartsd szem előtt, hogy baszogatások és fejmosások sosem tettek még senkit boldoggá, kiegyensúlyozottá, és motiválttá, ellenben elmérgesítik a kapcsolatokat.