30 év körüliek! Milyen a viszonyotok a szüleitekkel?

Szerintem megpróbálhatnál kicsit engedni. Ne úgy fogd fel, hogy rád telepszik, hanem úgy, hogy apa és aggódik érted. Senkije sincs rajtad kívül, és te is ki akarod zárni az életedből! Nem lehetne mondjuk meghívni magadhoz és elmondani neki, hogy mi a szitu? Mondd meg neki, hogy felnőtt ember vagy, nincs szükséged a segítségére, és hogy hagyjon élni. Attól még meglátogathat, és neked pedig kötelességed a gyermeke ként törődni vele... Ha tetszik, ha nem a fia vagy, és ez nem fog változni akkor sem, ha nem veszed fel a telefont, akkor sem, ha elköltözöl. Beszéld meg vele a dolgot. És lehetnél megértőbb is. Lehet, hogy nem direkt csinálja, csak téged már nem akar elveszíteni.

Szerintem érdemes lenne megbeszélni ezt a dolgot vele... De te tudod...

31 éves vagyok és azt hiszem, valóságos csoda lenne, ha az én apám akár csak egyszer is rám emelné a telefont. És bár nem érdemelné meg, de én lennék a világ legboldogabb embere, hogy végre eszébe jutottam. Soha nem érdekeltem őt, mindig is púp voltam a hátán és amikor 16 éves koromban elváltak, meg is szűntem létezni számára. Évek óta nem hallottam felőle, ha hívom, akkor kinyomja a telefont. Két éve a nagymamám temetésén láttam és oda akartam menni hozzá, de hátat fordított és elment, még csak a köszönésemet sem fogadta.

Azt hiszem, el lehet dönteni, hogy melyik a jobb... hidd el, lesz@arva lenni iszonyú rossz!

31/N

Én is 28 vagyok. Van lakásom, férjem, kisfiam, és mégis minden nap beszélünk és találkozunk, 10 percre laknak. Együtt vacsizunk sokszor, sétáltatjuk a kutyákat, a gyerek imádja őket. Normális és boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatunk van. Ha valamibe bele akarnak szólni, megkérem őket, hogy ne, mert ebben szeretnék most magam dönteni.

A normális kapcsolat titka sok esetben mindkét félen múlik, a gyereknek sem szabad erőszakosan "na most már felnőtt vagyok, úgyhogy heti egynél többször ne is tudjak rólatok!" felkiáltással élni, de a szülőnek is el kell fogadni, hogy a gyerek akkor kevésbé lesz dacos, ha nagyobbra engedjük a pórázt.

A szüleink mindig a szüleink lesznek. Ha valaki gyerekes "hagyjál már nagy vagyok azt csinálok amit akarok" módon viselkedik, akkor a szülei gyereknek fogják tekinteni. Ha viszont mutatod hogy fontosak, sokat vagytok együtt, érdeklődtök, akkor a szülők úgy gondolják, megértetek a felnőttkorra és saját döntésekre.