Régebben gyereket akartam/akartunk de az utóbbi időben egy kicsit átértékeltem a gyerektémát. Jogosan neheztel a párom?
3 évvel ezelőtt teherbe estem, meg akartuk tartani de végül elment a baba. Utána jött a covid és parkolópályára tettük a gyerek témát. Most viszont másképpen látjuk a helyzetet, én bizonytalannak itélem meg a jövőt, nem szeretnék a jelenlegi gazdasági, nemzetbiztonsági, energia válság és klíma katasztrófa közepén baba projekten gondolkodni. Ő azt hányja a szememre hogy “de fiatal anyuka akartál lenni” és hogy biztos azért mert már nem szeretem.
Sosem voltam az a nagyon családcentrikus ember, de úgy gondoltam hogy 25 előtt szeretnék szűlni, ha szűlök, de 27 leszek, ès ez màr nem elv szàmomra… De a covid után, háború, válság…eltört a mécses. Szeretném egy kicsit élvezni az életemet és azt amiért 6 éve csak melózunk. Van egy kis üzletünk, főként ukrajnából importálunk, ami kezdett elég problémás lenni az utóbbi időben… albérletben lakunk. Egyet értünk abban hogy saját lakásba kellene a gyerek, de mire meglett volna az előleg év elején, arra majd 30%al nőttek az árak.
Nem az hogy ő most akarja, de tervezi, én meg hallani sem akarok róla addig amíg abban sem vagyok biztos hogy 2év múlva még ebben a városban élek-e.
Velem van a baj?
50-es, nem egy 10 gyermeket vállaló családról írtam, hanem 10 darab, gyermeket vállaló családról.
De szerintem mindig látjuk, hogy a többség csak sír, de nem tesz semmit.
O, es te? Te mit teszel?
A 10 db gyerekes csalad a szaros pelenkakkal es a sok muanyaggal biztos kornyezettudatosabb, mire alapozod ezt?
Igen, pont amiket leirtal. Csapvizet iszom, nem veszek muanyag sz.raagokat, ellentetben a gyerekes ismeroseimmel, akik szinte minden nap megvesznek a gyereknek valami kacatot.
Nem tomegkozlekedem, viszont kerekparral jarok mindenhova. Komposztalok, ujrahasznositok, es akkor veszek uj ruhat/cipot, hogyha mar a masik tonkrement. Soroljam még?
Te jössz...!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!