Régebben gyereket akartam/akartunk de az utóbbi időben egy kicsit átértékeltem a gyerektémát. Jogosan neheztel a párom?
3 évvel ezelőtt teherbe estem, meg akartuk tartani de végül elment a baba. Utána jött a covid és parkolópályára tettük a gyerek témát. Most viszont másképpen látjuk a helyzetet, én bizonytalannak itélem meg a jövőt, nem szeretnék a jelenlegi gazdasági, nemzetbiztonsági, energia válság és klíma katasztrófa közepén baba projekten gondolkodni. Ő azt hányja a szememre hogy “de fiatal anyuka akartál lenni” és hogy biztos azért mert már nem szeretem.
Sosem voltam az a nagyon családcentrikus ember, de úgy gondoltam hogy 25 előtt szeretnék szűlni, ha szűlök, de 27 leszek, ès ez màr nem elv szàmomra… De a covid után, háború, válság…eltört a mécses. Szeretném egy kicsit élvezni az életemet és azt amiért 6 éve csak melózunk. Van egy kis üzletünk, főként ukrajnából importálunk, ami kezdett elég problémás lenni az utóbbi időben… albérletben lakunk. Egyet értünk abban hogy saját lakásba kellene a gyerek, de mire meglett volna az előleg év elején, arra majd 30%al nőttek az árak.
Nem az hogy ő most akarja, de tervezi, én meg hallani sem akarok róla addig amíg abban sem vagyok biztos hogy 2év múlva még ebben a városban élek-e.
Velem van a baj?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Semmi gond nincsen ezzel, ha nem akarsz szülni, SENKI MÁS kedvéért ne tedd.
Én sem akarok, és aki nem érti meg, az így járt.
A párod átverve érzi magát? Aki ezt a hülyeséget leírta, az is mehet a fenébe :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
De, valóban ízléstelen. Biztos meséltek arról, hogy családoknál voltak elszállásolva a katonák. 2. vh. - t idehozni... Ki az a bolond, aki akkor direkt szült? Olvassátok Polcz Alaine - t.
Ha nem akar a kérdező gyereket, ennyi indok pont elég. Vagy keressen a pasi több pénzt. Mert ha gyest kapnak majd, akkor igencsak felkopik az álluk. Meg ugye nyári szünet oviban, bölcsiben, szitter. Gondolni kell mindenre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nézd, én is azt vallom, hogy nem kell gyereket vállalni, ha nem akarsz, mert akkor tényleg csak az a szerencsétlen sínyli meg, hogy teher az anyjának, DE...!
De, a párodat is megértem, hogy neheztel rád, mert ő nyilván családdal tervez/tervezett és most azt látja, hogy te felrúgod az eddigi terveket. Jogod van meggondolni magad, persze, de akkor tisztázd vele, hogy lehet, hogy te sose akarsz majd gyereket, ne hitegesd, ne rabold az idejét, ne vedd el tőle a lehetőséget, hogy mással családot alapíthasson, ha ő nem tudja gyerek nélkül elképzelni az életét.
Mert utána úgyis csak meg fog téged utálni emiatt, megromlik majd a kapcsolatotok, jobb még most elengedni egymást, ha ennyire másképp képzelitek el az életeteket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nyugodj meg, aki gyereket akar, az csinál, és általában el tudja dönteni felnőtt ember, hogy gyerek kell neki vagy a párja. Melyik a fontosabb.
Nőként pláne meg kell jól fontolni, mert maradhatsz egyedül is albérletben a gyerekkel, és akkor mi lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem az a nem normális aki nem látja hog milyen bizonytalan időket élünk. Vírus, háború, kiszámíthatatlan gazdaság, kiszámithatatlan időjárás... ki akarná hogy 15-20 év múlva a gyereke Mad Max világban éljen? Csak azért mert ő szaporodni szeretne most?
De ha nem vagyunk ennyire drasztikusak, akkor is, bizonytalan albérletbe gyereket vállalni, nem felelősségteljes. Igen, a jég hátán is meg lehet élni, meg a híd alatt is ha úgy alakul, de ki nem a legjobbat, a biztonságot akarná a gyerekének?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Furcsa, hogyha forditott lenne a felallas, tehat a pasi nem akarna gyereket, es a no igen, akkor itt mindenki leszolna, hogy milyen jogon veszi el a masiktol az anyava valas lehetoseget..most pedig mindenki a pasit szidja.
Egyebkent ha a covid elotti baba megmarad, most lenne egy 2(?) eves gyereked, az miben lenne masabb, mint most valallni gyereket?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kérdező, én ugyanebben a helyzetben vagyok nőként, az a különbség, hogy nálunk fordított a helyzet. Mikor összeházasodtunk (még a covid előtt), akkor mindketten terveztünk gyereket, aztán a férjem szép lassan meggondolta magát, hogy ebbe a világba?! Ez már a covid előtt volt pár héttel, pont a covid évére terveztük a babát. Mikor bejött a járvány, én is letettem a gyerekvállalásról egy időre. Aztán ugye jött sorban minden, mi is rengeteget vitatkoztunk erről, hogy miért legyen gyerek/miért ne legyen gyerek. Nekem nem volt opció, hogy elhagyjam, mert nyilván nem minden áron akarok gyereket, bárkitől, csak legyen. Hanem a férjemmel szerettem volna ezt.
Háború, válság, járvány... igen, ezekre rá lehet mondani, hogy régen is voltak ezek, és régen is születtek gyerekek. De ami miatt én is félretettem a gyerek iránti vágyam, az az egyre erősödő klímakatasztrófa. Ilyenre nem volt még példa, és nyilván az ember jót akar a gyerekének, nem azt, hogy 20 év múlva harcolnia kelljen az ivóvízért, meg az élelemért. A szívem mélyén még mindig szeretnék gyereket, de erősebb bennem az az érv, hogy nem ilyen jövőt szánnék neki, mert ebben a világban én sem szeretnék élni. Nem érzem jól magam ebben a viágban, ebben a társadalomban. Ha 20 év múlva a gyerekem nekem szegezi a kérdést, hogy miért szültem meg, mit válaszalok? Azért, hogy legyen az életemnek értelme? "Mert ez az élet rendje?" Elég hülyén hangzik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!