Veletek volt olyan, hogy anyos kozolte, ne feledkezzetek meg rola es hogy miert latogatjatok nagyon ritkan meg nem ultok a nyakan egesz nap?

A nyakán ülés és a nagyon ritka között azért van átmenet. Nem tudom, én egy csomó emberrel vagyok jó kapcsolatban attól függetlenül, hogy nem a korosztályom. Beszélgetni velük nem egy nagy mutatvány. Azt hiszem, nem tudnám jól elmagyarázni, mi szomorit el a kerdesedben.

Nyilván az meg anyós feladata, hogy elfogadja: már felnőttetetek.

Ez már maga a tiszteletlenség és butaság:értse meg, az életed nem róla szól-és idősebb,nem a korosztályom.És tapintatlanság is, vagy akár pofátlanság.

Tudja ő, az életed nem róla szól,de azért kapcsolatot tartani lehet.

Az idősebbekkel nem lehet beszélgetni???Csak a korosztályoddal?

Itt most nem a korról van szó, hanem arról, hogy család.

Én se tudok menni anyukámhoz, anyósomékhoz gyakran.Mindig várnak.Örülni kéne, hogy várnak.Az lenne a baj, ha le......De!

Nem mondom azt, nem róluk szól az életem-helyette:Elmondom miket kell csinálnom, semmire sincs időm, így megértik miért nem megyek.

Nem mondom, hogy nincs témánk, mert kell hogy legyen, azt se hogy idősebb korosztály, mert a családtagjaim,és mindegy hogy fiatal, idős, azért mindegyikkel egy értelmes ember tud mit beszélni.Ha nincs önmaga okosságától elszállva.

Nem velem, apámmal történt, aki egy szem gyereke volt nagyanyámnak. Mindig panaszkodott, hogy nem tud úgy az anyjához menni, hogy ne mondja azt, hogy miért nem jöttök gyakrabban. Mindig felidegesítette magát, hogy milyen követelőző az anyja.

Fordult a kocka, most mi lettünk felnőttek, mindhárman külön élünk már, saját életünket éljük. Már azért szól, ha nem veszem fel rögtön a telefont. Mert mondjuk zuhanyoztam, vagy WC-n ültem. Hol voltál, mit csináltál? Mikor jössz? Előbb nem? Pedig mi 3-an vagyunk, előbb rányitja valamelyikünk az ajtót, mint anno ő, az egyke, az anyjára. Ha mondom neki, hogy hogy csesztette ezért az anyját, amit most ő is csinál, csak hallgat.