Nálatok mivel húzta ki az anyósotok a gyufát? Vicces sztorikat is várok.

Anyósom, amikor nagy boldogan bejelentettük, hogy jön az unoka - nem besikerült, hanem tervezett gyerek, 10+ éves kapcsolatba, 3 éves házasságba és harmincon felüli párként -, azt találta mondani, hogy:

"-De ugye elvetetjük?"

Köpni nyelni nem tudtunk. De a legjobb az indoka volt:

Nem telt még le a gyászév apósom halála óta (még három hónap volt belőle) és hogy képzelem, hogy teherbe esek. Álljunk neki utána.

A vicc az egészben, hogy ő apósom halála után 2 (!) hónappal már beújított egy új fickót (természetesen mások előtt tagadva), de az nem gond a gyászévvel kapcsolatban.

Az apósom által várva várt unoka, akit sajnos nem élhetett meg, viszont katasztrófa.

Még nem anyós, csak jelölt. 4 éve vagyok együtt a barátommal.

Mindenbe, értsd, MINDENBE beleszól, véleményt mond. Nem rosszindulatú, nem akar elmarni a fia mellől, még örül is neki, hogy talált egy normális :) lányt a barátom. Ő azért nem tud rászólni, mert nem rossz szándékból mondja, amit mond. Csakhogy a jószándékú beleszólástól is tele lesz idővel a padlás.

- Folyton nekem panaszkodik a munkatársairól, de úgy, hogy az élettől is elmegy a kedvem. Minden szar, minden negatív, mindenki kicseszik vele. Nincs kiút. Nincs remény. Basszus, attól befordulok, hogy írom, képzelheted milyen hallgatni fél óráig ezt...

- Minden nap felhívja a fiát. "Ettél?" 30 éves, évek óta dolgozó emberről beszélünk.

- Facebookon teleposztolja a falamat, amiket ha nem tudok rögtön törölni, minden ismerősöm lát. Chemtrail, antikrisztus pápa, angol tudósok... Kértem, hogy NE, többször is. Egyik fülén be, másikon ki.

- Diéta. Hajlamos vagyok a hízásra, muszáj odafigyelnem, mit eszek. Ezt így, ezt úgy, mindenről van véleménye. Egyél tojáshéjat (!), de ne egyél vajat, mert az méreg. Igyad a perui kovaföldet, de egy pohár Coca Cola Zero a pokolba taszít, akárcsak a mikró. Hiszen megöli a táplálékot.

- Autó. Ők nem vesznek, mert minek? Helyette a barátom kocsiját viszik el, olykor a leglehetetlenebb időpontban.

- Nem tapintatos. Nem érti meg, hogy vannak témák, amikről képtelen vagyok beszélni. Mondjuk az apám. Mintha meg se hallaná. Tűröm amíg lehet, de mikor sok lesz, szó nélkül otthagyom.

- Költözzünk hozzájuk. Mert milyen jó lesz nekünk ott, nem kell fizetni semmit, tudunk spórolni. Hagyjam ott az egyetemet, vagy menjek át levelezőre, hogy náluk tudjunk élni.

Én anyósommal nem volt túl sok baj, amíg terhes nem lettem. Eleve messze laknak, évente 6-7 alkalommal találkoztunk 2-3 napokra. Kifejezetten szerettem. 10 éve vagyok együtt a férjemmel, 6 éve házasok, 4 éves a kislányom. Igazából már az esküvőnk környékén kiakadhattam volna rá, de akkor még nagyon szerettem. Kis esküvőt akartam, tánc nélkül, állófogadással. Addig nyavalygott, hogy mit szólnak majd a rokonok, hogy belementem a nagy, vőfélyes lagziba. Pénzt egy fillért se tudtak beleadni. A kolléganőim rengeteg süteményt sütöttek az esküvőmre, csak a lagzi utáni napon szembesültem vele, hogy anyósom nem vitette ki azokat a süteményeket a kamrájából a lagziba. A lagzi után hajnalban menyecskeruhában neki kellett állnom kitakarítani a bérelt klubházat, mert aznap délután már kellett valami rendezvényre. Persze nem tartott senki pisztolyt a fejemhez, de nem bírtam volna rájuk hagyni a takarítást. Reggel 7-kor anyós megszólalt, lehet hogy mégiscsak felhívja a Gizikét, hátha nem is lesz aznap rendezvény. Akkor jöttem rá, hogy igazából nem is tudja, hogy lesz. Délután mentünk vissza befejezni a takarítást, Gizike nagyot nézett, hogy mi hajnalból mindent rendbe raktunk. Na akkor meg tudtam volna folytani. Amikor terhes lettem, nagyon lelkendezett, hogy most végre van miért élnem. Na ekkor kezdődtek csak a bajok. Közöltem, hogy nekem eddig is volt miért élnem. Hogy ilyet hogy mondhatok terhes létemre??? Közöltem vele, hogy én a kutyáimért is simán szeretek élni. Aztán később jelezte, most hogy már jön a baba, a kutyákat kitehetném a kazánházba, nem a hidegbe, isten őrizz, csak a kazánházba aludni. Mondtam neki, kitehetném, ha csak annyi időre akarnám látni őket, amíg enni viszek neki. Többet nem hozta fel a témát. Az ő idősödő kutyájukat a fagyos földön, láncon tároltá 6 éven át, vékony farostlemez védte 3 oldalról és rádobott pala. Aztán meguntam és csináltattam hőszigetelt kutyaházat és leküldettem nekik vidékre. Na, ez is cseszte a csőrét rendesen. Hát még, amikor a gyerekek születése után (egyszerre született babánk a férjem húgával, aki náluk lakik) 2,5 évvel el mertem vinni a kutyát sétálni és a két kisgyerek el akart kísérni, így papa és apa és a 2 gyerek is jött velünk és a két kisgyerekhez sosem szoktatott kutya semmiféle ártó szándékkal nem volt a gyerekeink felé, de mikor visszaértem a kutyákkal, anyós és lánya majd megöltek a tekintetükkel. Aztán tavaly a kutyát nagybetegen találtam. Nem hívtak hozzá állatorvost, mert se chip, se oltás, 6 éve láncon, féltek a büntetéstől. Én azonnal a sarkamra álltam és elvittük állatorvoshoz, végül 2 heti harcomba került, hogy felhozathattam a kutyát Pest mellé kivizsgálásra. Anyós közölte, hogy nem kell annak állatorvos! Meg hogy mindannyian meghalunk. A kutya félig vak volt, az egyik szemét nem tudta kinyitni a ráragadt diónyi csipától, amikor rátaláltam nagybetegen. Nem tudom, mióta nem tudta kinyitni a szemét. Belehajtotta a fejét a tenyerembe. Nagyon-nagyon jó kutya volt. Az unokájukat betegesen féltették tőle, pedig olyan jó kutya volt, amikor annakidején a szőrét nyírtam és belevágtam a fülébe, csak abból vettem észre, hogy csupa vér lett a kezem, soha meg nem harapott volna. El kellett altatnom. Non Hodgkin limfómája volt, nagyon előrehaladott. Anyós nem akarta elengedni a kutyát, hogy ne költsünk arra. Mintha a fiacskája egy fillért is költött volna rá vagy az én kutyáimra. Rájöttem azóta, az ő vérük. Éveken át úgy tett, mintha szeretné a kutyákat, de már figyelem egy ideje, évek óta nem simogatta meg egy kutyámat se.

Múltkor az egyik kutyám hanyatt fekve udvarolt neki. Emlékszem még, az elején ő volt a kedvence, mellé térdelt és simizte. Mondtam neki, látszik, hogy nem szereti a kutyákat, mert meg nem simítaná. Azt mondta, azóta sok minden megváltozott.

Hát igen, elég sok. Pl. amikor ment a hercehurca a nagybeteg kutya miatt, valóban megmondtam, ha nem segít kivizsgáltatni és elhozni a kutyát, az állatvédőrséget küldöm rá az anyjáékra és feljelentem őket. Nos, ez nem tetszett neki. Az se tetszett, amikor készültünk lemenni a kutyáért, hogy megmondtam, ha az anyja nem adja oda, ott helyben fogom megtépni, kitépem az összes szál haját.

Igen, az ilyen sza...r alakok, ezek a gerinc...telen férg..ek, mint a férjem is, csak a stílusomat kifogásolják, nem azt nézik, miről beszélek és miért vagyok felháborodva.

Hát, ez nem vicces, cseppet sem.

39-es vagyok. 56. meg tudlak érteni, nálunk az egész család ilyen, mint anyósod, párom részéről és az enyémről is. Anyum mondta is, hogy nem érti, hogy lettem én ilyen, mikor nem így neveltek. Nekünk még nincs gyerekünk, de mikor szóba került vita lett belőle, hogy lakásban vannak az állataink (egy kutya és két macska). És gyakorlatilag meg lettem fenyegetve, hogy ő nem fogja engedni, hogy "ilyen körülmények közé" szüljek gyereket és ha a védőnő nem veszi el tőlünk emiatt akkor majd ő fogja.

Alapból utálja az állatainkat, volt olyan, hogy leszervezte a hátam mögött, hogy új helyre kerüljön a kutyánk és már a gazdi is megvolt meg minden, mikor velem közölte, hogy jó híre van, van aki szívesen magához venné a kutyánkat, hogy ne nálunk szenvedjen. Persze tipikus kert végi kutya lett volna belőle, aki penészes kenyeret kap, mert ugye az a jó kutyaélet, nem börtönbe zárva. És nem érti, hogy miért akadok ki ezen, mikor ő csak jót akar, mert ha gyerek lesz úgyis el kell tirhítani meg a macskákat is. (Csak az én állataimmal van baja, mert tesóm macskáját otthon simán beengedi, de az hogy én több száz km-re beengedem őket egy olyan lakásba, ahol ő nem is szokott lenni az már nem tetszik neki.)

Egyszer vendégség alatt közölte (nem kérte), hogy tegyem ki a kutyát, amég itt van. Nem tettem meg, meg is sértődött, azóta nem jött. (Lassan már egy éve.) Amúgy, ha tényleg zavaró lett volna a kutya és normálisan megkér, hogy zárjam ki a szobából azt megtettem volna, de így hogy ő utasítgat, hogy kössem ki a ház elé, mikor szerencsétlen kutya, csak feküdt a lábamnál így nem.

Aztán ilyen remek ötleteket találnak nekem ki, hogy mikor hazautazunk több napra ne vigyük a kutyát, hanem kössük ki a ház elé (társasházban lakunk, kerítés sincs, bárki feljárkálhat, stb.), mert ez milyen jó ötlet, mert így a szomszédok tudnak neki dobni kenyeret és a kutyának is jobb kint. (Igen, egy lakásban tartott kutya biztos rohadt jól érezné magát decemberbe, 3 napig kikötve az utcára...)

Igazából nem érdekelne a véleményük, mert én elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák, csak ne akarná mindenki megmondani, hogy mi milyen szarok vagyunk, amiért nem a "hagyományos" módon tartjuk az állatokat. Annyi előnye van, hogy a családból senki nem hajlandó hozzánk jönni, mert bent vannak az állatok és ők ezt úgy képzelik el, hogy bokáig járunk a szarban és szőrgalacsinok szállnak a levegőben. (Ami természetesen nem igaz, de ők látatlanba nagyon tudják, hogy milyen körülmények vannak nálunk.)

-Meg ette a rántott húsomat :'(

-Egyszer véletlen feltekerve hagytam a fütést. Erre vérben forgó szemekkel kiabált velem hogy most többet fogunk fizetni mert nem tudja kifizetni a rezsit.

-Egyszer (mikor még nem voltam együtt párommal) nálam hagyta a kulcsát erre megyek hozzá hogy oda adjam neki de csak az anyja volt otthon. Mivel nem ismertem nem mentem fel oda adni neki a kulcsot. Mikor meg jött párom össze találkoztam az anyával és közöltem vele hogy vissza adom a páromnak a kulcsát. Erre ő el kezdte mondani hogy: Át látok én a szitán engem nem vertek át. Párom vagy egy órán át kérdezgette tőle hogy min kellene át látni. De semmire sem jutott.