Akik együtt/vagy közel élnek a párjuk családjához, hogy bírják? Hogy lehet ebből a helyzetből a "legjobbat" kihozni? Saját problémmámmal kapcsolatban kérnék segítséget, akik ilyen helyzetben voltak/vannak.

Párommal 3 éve vagyunk együtt. Fél éve együtt is élünk. Ők családi gazdálkodást folytatnak, így az egész család együtt dolgozik. Párom szülei külön ingatlanban élnek, kezdetben mi is ott laktunk, amíg a jelenlegi otthonunk felújítása ment. Ez kb. 2 hónap volt. De most már egy ideje külön lakunk. ( a két ház NEM egymás mellett van, de 2-3 percre ). Párommal a kapcsolatunk nagyon jó, szeretjük egymást, együtt tervezzük a jövőt, megbeszéltük, hogy szeretnénk gyermeket, úgyhogy már próbálkozunk. Párom szülei nagyon régi felfogásúak. Az anyja háztartásbeli, az apja a vállalkozás feje, párom velük dolgozik. Én nekem van munkahelyem külön. Szeretem őket, mert felnevelték párom, de..

Az édesanyja mindig jó szándékból, de beleszól a dolgokba. Tudom, hogy mikor oda költöztünk ezt vállaltuk, de sajnos ez másként nem volt kivitelezhető. A munkájuk miatt sem, meg azt megtiltották kb., hogy a fiuk elköltözzön mikor egy ház teljesen üresen ott állt. Ezt megértettem elfogadtam, anno mi is apa szüleivel éltünk együtt és nagyon jó volt minden. A kisebb megjegyzéseket le is nyelném, de nincs olyan, hogy este vagy hétvégén mi élhetnénk külön. Hol anyukája, hol apukája talál el valamit, hol a rokonok, (akik minden héten jönnek) állítanak be, és nekünk párommal át kell menni hozzájuk a másik házba, valamint bejön a kishúga is napi szinten. Azt mondják, rossz nekik, hogy nem lakunk már velük, mert hiányzunk.

Vannak hülye elképzeléseik a dolgokról. Pl.: ránk már mindig azt mondják, hogy nem kell már lángoló szerelem már azon túl vagyunk, a barátnőmmel se kell már eljárni, meg folyton a családi szokásait ránk akarja traktálni.Gyereket bölcsibe beadni szégyen, óvodába se kell rögtön. Párommal megbeszéltük esküvőt szeretnénk, de nem jövőre még, mert a családban jövőre 2 is lesz és személy szerint én mondtam, hogy nem akarok még. Azt fél év alatt kapkodva lehetne megszervezni, én jobb szeretném nyugodtan, meg párom anyja, azt is teljesen kisajátítaná. Célzott már rá, hogy ő ezt meg azt fogja lefoglalni, meg ez így lesz, ergó nekünk semmi beleszólásunk nem lesz. Így megbeszéltük, hogy mivel gyermeket szeretnénk, összeházasodni utána is lehet, a kettő nem jár kéz a kézben, csak párom családjában divat ez.. Arról nem is beszélve a múltkor megjegyezte ő még nem akar unokát. Amit én se úgy gondoltam, hogy rögtön, de a próbálkozás nem egyenlő azzal, hogy hónap terhes is leszek, tekintve hogy anyukám velem is évekig próbálkozott.. Amúgy is 27 évesek vagyunk nem gondolnám, hogy ez a kérdés 35 évesen lenne aktuális.

Nem akartunk elköltözni albérletbe, mert havonta az rengeteg pénz lett volna, minden megtakarítás oda ment volna el, illetve ott éjszaka is sok a munka alig láttuk volna egymást, így ez nem opció számunkra. Építkezni meg anyagilag nem tudnánk még. Mindketten rendelkezünk megtakarítással, de 5-6 M ft-ból nem építesz fel egy házat.

Őszinte tanácsot kérek, hogy lehet ehhez viszonyulni, milyen praktikák, tanácsok vannak ilyen helyzetekre? Nem szeretném párom családját megbántani, de hogyan lehetne érzékeltetni azt, hogy mi külön életet kezdtünk és a továbbiakban nem szeretnénk állandóan velük lenni, nem kívánjuk a beszólásokat, a megjegyzéseket, nem kell minket istápolni?

Akik hasonló helyzetben vannak mesélnének hogy megy az életük? Hogy bírják?