Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Nagyon bunkó voltam?

Nagyon bunkó voltam?

Figyelt kérdés
Hétvégén elutaztunk. Induláskor elmentünk bevásárolni (ott vettünk kaját, amit meg is ettünk), utána a párom szüleinek a tanyájára, mert múltkor ott felejtett valamit, a szülei éppen lementek, így vártak ránk. Előző napon szólt nekik délre érünk oda. Kb. 11 kor indultunk el. Csörgött a telefon, anyuka kérdezi mikor érünk oda. Már ettől kicsit ideges lettem, miért kell hívogatnia, időre megyünk, nem is késünk. Oda értünk, és látom anyós palacsintát készít. Pont akkor kezdte el sütni. Azt akarta maradjunk és együk meg. (tudta hogy nem tudunk maradni). Elmentem a mosdóra, mikor megyek vissza, anyuka kérdezi elvisszük-e a palacsintatésztát, beleteszi üvegbe. Párom is, hogy vigyük el. ( előtte szóltam neki hétvégén ezt szeretnék csinálni). Na ekkor felemeltem a hangom, nekem mind1 már, de megbeszéltük holnapután ezt csinálok, de tudod mit, akkor csomagoljátok be. Mikor ezt mondtam már hátat fordítottam és kimentem. Ja igen, meg hogy miért nem eszek belőle? Előtte fél órával korábban ettem. Aztán anyós, hogy neki nincsen kedve megcsinálni, csak miattunk kezdte el. Meg hogy óh, tudta hogy meg kellett volna kérdezni, nem kell elvinnünk, úgyse lett jó. Végül megkérdezte a férjét, hogy eszik-e belőle. Ő meg kapásból hogy igen, megeszi mindet ha kell. (az elején nem is gondolt arra hogy a férjének esetleg kell-e belőle). Végül nem vittük el, de kicsit felhúzott ezzel, nem ez volt az első ilyen.
2017. szept. 12. 15:42
1 2 3 4
 21/37 anonim ***** válasza:
74%
Abban igazat adok a kérdezőnek, hogy ha én egyáltalán nem vagyok éhes, de valaki megkínál, és mondom hogy nem kérek, de egyerővel rám akarja erőltetni és nem hagy vele békén, légyszívesebben én is lenyomnám a torkán az egészet, annyira felidegesít. :D De szerintem is túlzásba estél kicsit.
2017. szept. 12. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/37 anonim ***** válasza:
24%
Palacsintát lehet enni vagy sütni 2-3 naponként is.
2017. szept. 12. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/37 anonim ***** válasza:
71%
Jézusom. Akárhányszor haza megyek mindig ezt csinálja velem a nagymamám, ötvenszer megkérdezi, hogy kérek-e ezt meg azt, de kérjek már, na de egyek már. Simán megmondom neki ötvenegyedszerre is, hogy nem nagyi, nem kérek, ettem otthon. Utána persze elcsomagolja nekem, hogy haza vigyem. Sőt, szokott nekem előre meggyúrt tésztát lefagyasztani, hogy otthon csináljam meg, meg hasonlókat. Van amit szarul csinál meg, de akkor is elviszem, mert nekem csinálta, és nem akarom megbántani. És örülök neki, mert gondolt rám. Most nekem is elkéne kezdenem nagyanyámmal kiabálni, hogy de nagyi jó van akkor csomagold be, nem baj, hogy én holnap fasírtot akartam csinálni, persze, ronts el mindent, olyan gonosz vagy gondolsz rám, hogy kevesebb dogom legyen? :DDDD Vagy mi? :DDD Örülnék, ha ilyen dolgokon kitudnék akadni. Nagyon ingerszegény életed lehet, szerintem ezen gondolkozz el.
2017. szept. 12. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/37 anonim ***** válasza:
78%
Ohm, az nem lehet hogy azert hivott fel titeket hogy tudja hogy mikor kezdje el csinalni a palacsinta tesztat?.. Valszeg frissen akart neketek adni, es nem a mar megszaradt hideget az orrotok ala nyomni. Mert azert a tesztanak is kell allnia, es azis ido mire elkeszul, bar ezt biztos tudod. Aztmeg nem tudhatta hogy te mar elotte ettel, es hogy sokszor megkerdezi hogy nem kersz-e, az kb mindenhol igy van. Ha en vendegsegbe megyek engem is folyamatosan kerdezgetnek hogy kerek-e ezt meg azt, meg biztos nem eszek-e stb. Bar valoszinuleg teis igy tennel ha az anyosodek mennenek hozzatok. Igazabol tenyleg tul reagaltad, most elviszed azta tesztat, megeszitek vacsorata, es ket nap mulva tudsz ugyanugy sutni. Nem remlik hogy lenne valamilyen szabaly arra hogy mennyi idokozonkent lehet palacsintat enni.
2017. szept. 12. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/37 anonim ***** válasza:
79%
Túlreagáltad
2017. szept. 12. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/37 anonim ***** válasza:
74%
Ez a "kössünk bele mindenbe" kategória.
2017. szept. 12. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/37 anonim ***** válasza:
82%
Azt kérdezted, hogy "nagyon bunkó voltam?" Hát igen, nagyon bunkó voltál.
2017. szept. 12. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/37 anonim ***** válasza:
83%
bunkó vagy bákszi
2017. szept. 13. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/37 anonim ***** válasza:
37%
Nekem anyósom egy időben rendszerint ezt csinálta. Kérdezte mit csinálunk délután,mondtam h töltött káposztát főzök. Erre mire itthon kész voltam vele beállított a sajátjával. Utána meg itt siránkozott hogy az övét nem akarjuk megenni? Hát bocsássa meg a világ ha a sajátomat szivesebben eszem. És hallgathattuk hogy sajnáltatja magát h feleslegesen csinálta. Ezt eljátszotta párszor és utána ha kérdezte se mondtam mit főzök.
2017. szept. 13. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/37 anonim ***** válasza:
59%
Azért a kérdezőt is meglehet érteni. Lehet ez volt az utolsó csepp a pohárban
2017. szept. 13. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!