Apósom önzőnek tart! Szerintetek?
15 éve vagyunk együtt eddig jóban, másfél éve viszont betegségben. Sajnos mindenemet kivették ami egy gyermek megfoganásához kell, így az már biztos, hogy vér szerinti unokát nem tudunk neki adni.
Ez itt a gond, legalábbis szerinte. Hogy én egy jött-ment akárkinek a selejt gyerekét akarom az ő fiára kényszeríteni (ugye az örökbefogadásra gondol) és ha igazán szeretem a fiát akkor elengedem, hogy mással legyen boldog és mástól saját gyereke születhessen.
Na már most, mi boldogok vagyunk együtt. Ami történt megviselt minket, de eszünkbe sem jutott szakítani. Erre most le vagyok önzőzve apósom által.
#27, olyan határozottan jelentetted ki, mintha volna valami tapasztalatod :"Még örökbefogadásnál is nagyon számít, hogy úgy nézzen ki a gyerek, mint a szülők. "
Nem, nem számít - ez nem vélemény, hanem tapasztalat.
Amúgy minden betegség testi-lelki, szóval próbálj kilábalni ebből a rosszindulatból, mert csúnya vége lesz.
Após meg duplán sunyi, mert ha már annyira szét akar választani titeket, akkor mondaná nyíltan, kettőtöknek, vagy a fiának - de ahhoz féreg.
07.00.
Nem a rák, hanem a következmény.
Mint ahogy a másik megjegyzés is csak következmény. Az após nem "szétválasztani" akar. Hanem jót akar a fiának.
Akikkel én beszéltem, azoknak fontos volt az örökbe fogadandó gyerek kinézete -amikor kitöltötték a papírokat-.
Különösen tragikus körülmények között kell három lépést tenni hátrafelé, hogy jobban lássuk a helyzetet. Objektíven és őszintén, még ha nem is tetszik, amit látunk.
De nekem mindegy; nem mindenki viseli el az igazságot.
#34, elég setét vagy te.
Ez az ostobaság a rákról csak gusztustalan, de #27-ben még "vélemény"-ről írtál, most meg már az "igazságról".
Hogy történt ez a gyors átalakulás?
Kedves kérdező!
Ti nem azért házasodtatok össze, hogy unokát szolgáltassatok apósnak, hanem azért, mert szeretitek egymást. A gyermek sosem kötelező része a házasságnak, hanem ajándék. Nagy szégyennek tartom, hogy néhány hozzászóló csak a szaporodás eszközének tartja a házastársat. Úgy látszik a többség nem is ért vele egyet, alaposan le lettek pontozva.
Ezt kellene apósban tudatosítani. De hogy valaki ilyen lelketlen legyen? Nem tudom ő mit szólna, ha amikor már beteg öreg lesz azt javasolnád neki, hogy a fia iránti szeretetből lezárhatná a földi életét. Ugyanis fizikailag, lelkileg és anyagilag megterhelő a betegápolás. Ne mond ilyet, mert akkor te se leszel különb nála. De nekem rögtön ez ugrott be.
Kitartás. A legfontosabb, hogy teljesen meggyógyulj és kerüld a negatív embereket. Ha kell apóst is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!