Nem jutunk egyről a kettőre. Önzőnek érzem magam, de van itt kiút?
Párommal anyagi okokból nem élünk együtt - én otthon szülőknél, ő meg a barátaival lakik együtt egy albérletben, amit a munkahely biztosít nekik.
Átlagosan keresünk mindketten, 130-150ezer Ft körül, párom részéről azonban terheli hitel, amit még a szüleinek vett fel, amíg otthon lakott.
Három éve együtt vagyunk, és nagyon aktuális lenne az összeköltözés (plusz családot is terveznénk előbb-utóbb), de egyszerűen annyi pénzünk sincs, hogy félre tudjunk tenni. Én otthon lakva most nyilván hazaadok mindent (apukám meghalt, szóval ketten vagyunk anyámmal, így kell neki a plusz pénz), meg párom is küldi haza a pénzt.
Én már beszéltem anyámmal erről, ő megérti, sőt, örülne is neki, ha elköltöznék - van saját párja, esetleg összeköltöznének, tehát megoldaná az életét nélkülem is. A párom viszont nem akarja az összeköltözést, mert egy albérletben csak nyomorognánk ilyen kevés pénzből. Meg igazából az a fő ok, hogy akkor nem tudna úgy pénzt hazaküldeni, mint most, és hát otthonra az a pénz KELL. Dolgozik az apja, anyja már nyugdíjas, van egy bátyja, aki meg otthon él, de igazából tőle nem várnak el semmit... Kevés a pénz, és kell a segítség, de szerintem nem ennyire. És párom ki van borulva, hogy mi van, ha a bátyja elköltözik otthonról a barátnőjéhez, meg akkor ki fogja segíteni a szülőket, és nincs pénz, és már ott tart, hogy haza akar költözni, még a munkahelyét is itthagyná, mert segíteni kell otthon.
Amúgy nem ilyen mamapicifia, csak borzasztó nagy felelősséget érez a szülők iránt, és hiába beszélgetünk a dologról, nem jutunk előre. A szülőket előrébb helyezi a saját életénél, egyrészt persze tök jó, hogy így segíteni akar, és kell is segíteni a szülőknek, de a saját kárára, kárunkra? Felnőttek vagyunk mindketten, de hogy tervezzünk családot, ha még az összeköltözéstől is félni kell?
Amúgy nagyon jó a kapcsolatunk, de félek, hogy erre rá fog menni, mert nem érzem, hogy lenne jövőnk. És emiatt egy önző dögnek érzem magam.
Más volt már hasonló helyzetben? Mi volt a megoldás?
26N 30F
Az ész megáll!
30 éves a párod, és még mindig nem nőtt fel a feladathoz, hogy saját egzisztenciát teremtsen, és családot alapítson.
Ha 30 évesen még nem értette meg, sanszos, hogy már nem is fogja. Csak az idődet pazarlod vele.
Le kell ülni hármasban a kedves anyukával és elmondani neki, hogy szeretnétek továbblépni.
Mondjátok el neki, hogy a lehetőségeitekhez mérten megpróbáljátok majd ezentúl is segíteni őt, amennyire lehet, de 30 évesen ideje a párodnak is a saját lábára állni.
Ha a munkahely biztosítja neki az albérletet, akkor ha összeköltöznétek, gondolom ez nem szűnne meg. A barátom és én is összesen kb. 300-350-et keresünk, más ebből gyereket nevel. Mi kényelmesen kijövünk. 90+rezsi az albi, jó helyen, normális lakás (ehhez nagy szerencse kell), jut mindenre, szórakozásra, kajára.
7, a kérdező pont ugyanolyan életképtelen, befolyásolható anyucipicilánya, mint a srác!
Nektek nincs közös jövőtök, megsúgom.
figyelj 30évesen miért nem éltek együtt? így van jövő?
mi a kedves párod terve? külön éltek még pár évtizedet?
neked mi a terved? így élni?
és ha pl nem tudtok együttélni, akkor elcsesztél egy csomó időt a semmire.
külföld?jobb meló? szobabérlés? haverokkal élni? akármi?!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!