Rámenős, mindent jobban tudó anyós após téma kezelése hogyan?
Sziasztok!
Párom szülei eléggé karakteresek, mind a kettőjüknek jó pozíciójuk volt az életben, szép karriert bejártak, stb. 60 évesek már, és hát a klasszikus tüneteket hozzák a témában. Mindent jobban tudnak, ahogyan mi tudjuk, az hülyeség, ahogyan mi csináljuk, szintén. Kijelentenek, nem kérdeznek. Állandóan terveznek, követhetetlen, hogy mit akarnak. Leginkább Após. Sok mindent tényként közölnek, meg sem kérdeznek minket, hogy amúgy akarjuk-e. Tetézi, hogy van egy 15 hónapos gyerekünk, akivel kialakítottak egy jó kis függőségi viszonyt, legalábbis nem bírnak leszakadni a gyerekről. Már már azt hiszik, hogy a saját gyerekük, nem pedig unoka.
Megszoktam már ezt, igazából annyira nem is zavar, mint eleinte, de még mindig néha beeveznek a határaimba, amire nem tudom azt mondani, hogy oké oké ők ilyenek.
Párom minderről tud, alapvetően tudja kontrollálni a szüleit, de azért van még mindig, hogy engedékeny, elnéző, "hát mégis csak a szüleim", stb.
Ilyenkor általában kívülállónak érzem magam, megjegyzem neki, hogy jól megbeszéltük a dolgot, köszi szépen, stb.
Sajnos a szülő téma szokott nálunk konfliktus helyzet lenni, amit alapvetően hamar megbeszélünk, de azért néha vissza vissza tér, ami nem olyan jó.
Akiknél szinten ilyen típusú az anyós após, netán a szüleid, hogyan kezelitek őket, hogy na na ácsi, van a mi életünk, van a ti életetek, és ennek nem feltétlenül kell mindig találkoznia.
A kezelés első és legfontosabb része, hogy tudatosítod magadban, hogy ha sugalmazva, kritikusan állnak hozzád, az téged semmilyen keretek között nem minősít. Márpedig, ha téged nem minősít, akkor nem is a te bajod. Ha pedig nem a te bajod, semmi okod idegesíteni magad. Durvának hangzik - és nem is gondolom így, csak érzékeltetni akarom - de ha egy fogyatékos gyerek letüsszent a buszon, miközben a hajadba túr, az probléma, de nem haragszol rá és nem veszed magadra.
Ennek elérésére másik fontos dolog, hogy megérted a motivációjukat, ahogy a fogyatékos kisgyereket sem tudod okolni.
A motivációt illetően ez valószínűleg egyrészt a túlzott segíteni akarás, szeretnék, hogy az ő kudarcaik ne legyenek hiába és nektek ne kelljen átélnetek. Ezzel kapcsolatban lehet feléjük kommunikálni, hogy szívesen veszitek a tanácsot, de szeretnétek magatok kitapasztalni, mit és hogyan, mert a ti felelősségetek, a ti döntésetek.
Szerintem a másik - és sokkal bajosabb - motiváció, hogy bizonygatják maguknak és a világnak, hogy nem váltak feleslegessé. Na, ez egy komoly probléma, mert ezt bizony akarni kellene beismerni, ez nagyon erős szembesítést igényel(ne). Azt mondani nekik, hogy milyen jó, hogy vannak, miközben a vasalóval vernéd őket agyon, nem a legkönnyebb. Alapvetően a saját életükben kellene megtalálni az önbecsülést és a flow-t, de ez meg már nem a ti dolgotok.
Ezzel küzdök amúgy én is. Szeretem én az anyósomat, de vele szemben - hogy finoman fogalmazzak - én sem tudom a fentieket maradéktalanul kivitelezni. Domináns viseledésű, vezető óvónő egy adag kisebbségi érzéssel, aki mániákusan versenyzik a lányaival. Passzív-agresszív célozgatások, ha számon kéred, manipulatív mártír-játék, könnyekkel, mert ő csak jót akar. Mindez egy konfliktus-kerülő apóssal, aki annyira nem tud ezzel mit kezdeni, hogy elmenekül, és inkább a lányait békíti "anyukád csak jót akar" kezdetű mondatokkal. Szóval átérzem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!