Hogyan kezeljem, hogy a férjemnek fontosabb az anyukája, mint én?

Szomorú, hogy a válaszadók többsége nem a kérdésedre adott választ, hanem neked esett. Feltehetően férfiak és anyósok adták ezeket a válaszokat. Azért írom, mert azt tapasztalom, hogy mostanában nem a lányos, hanem a fiús anyukák azok, akik szabályosan tönkre teszik gyerekeik házasságát. Anyósok, akik mindent mindig jobban tudnak, és mindent úgy kell csinálni, ahogy ők elképzelik. Ahelyett, hogy hagynák, hogy a fiatalok kialakítsák a maguk életét. (Tapasztalat; fiús anyukák környezetemben, akiknek gyakran mondom ne mószerolják a menyüket.)

Tudom, hogy nehéz, és lelkileg fájó is, hogy az anyját bújja, de próbálj erős lenni. Csinálj úgy, mintha észre sem vennéd. Mintha ez a napi rutinhoz tartozna. Beszélgetés után kérdezd meg, hogy van a mama. Minden esetre kedvesen, együttérzően, aggódva, törődve (a helyzettől függően) és mosolyogva. Esetleg a beszélgetéskor mondd, hogy én is szeretnék a mamával beszélni. Bármilyen fáradt vagy, vagy nehezedre esik is, kérdezd meg, hogy mit csinált ma, mit főzött stb. Kérj tőle tanácsot mit hogyan csinálj. Kérj recepteket. Az nem azt jelenti, hogy azt kell tenned amit tanácsol, de nagyon boldog lesz, hogy elmondhatja. Kérdd meg, hogy vigye el a gyereket sétálni, bábszínházba, gyerek programokra stb. Addig is levegőt kapsz . Alakítsad úgy, ügyesen, hogy minél többet aludjon nála a gyerek. Legyél figyelmes születés-névnap, anyák napja. Hétköznapokon is figyelj oda. Elkottyint egy apróságot, látott a barátnőjénél valami praktikusat, vagy hasonlót mond, lepd meg vele, ne várj az ünnepig. Mind ezeket próbáld kedves kis mosollyal fűszerezni. Akkor is, amikor elkéred a férjedtől a telefont, hogy beszélni szeretnél az anyukájával. Tudom, nem könnyű, fáradt vagy magaddal, gyerekkel törődve stb., DE MEG KELL TANULNOD. Nem kell a válásra gondolni. A házasság olyan, mint a szinuszgörbe, hol lent, hol fent, de nem szabad elszakadnia. Tanuld meg azt is, hogy mindig mosolyogj, főleg férjre, anyósra. Először erőltetni kell, azután megy magától, természetes lesz. A mosoly boldoggá tesz, de akarni kell.

(Megjegyzés: nagyi vagyok, nekem is fiam van. Mielőtt vádolnának)

Az a szörnyű, hogy manapság nem megoldjuk a problémákat, nem megbeszéljük, hanem egyből válunk, keresünk másikat, jobbat, ahol aztán ugyanazok a problémák (vagy épp mások) előjönnek, aztán megint elválunk, stb...

Nem kell nagyon érteni a pszichológiához, hogy ki lehessen hámozni nálatok mi a gond. Sajnos saját bőrömön tapasztalom, párom anyja is egy, hát nem mintaszülő, egy évben kétszer keresi a lányát. Az "oldd meg magad" - az uralkodó nézet, így meg persze, hogy erről az oldalról van egy természetes féltékenység az iránt, akinek viszont van normális szülője. És nem is kell szavakba önteni, elég egy

- hol voltál?

- anyámnál.

- aha.

és ha abban az 'aha'-ban érzi a másik az undort, a tömény féltékenységet, ennyi elég, hogy elcsesződjenek a dolgok.

Párod is hibás, mert nem beszéli meg veled, hogy miért is fontosabb az anyja, lehet konkrét oka is, amiről nem is tudsz.

Az anyós is hibás sokszor, mert "nem ilyen nőt akartam a fiamnak" - ez is ismerős. Viszont beszélgetéssel, érvekkel meg lehet győzni bármelyik felet, hogy ez van, fogadjátok el... A kulcs a kommunikáció, a szeretettel közeledés, mert amíg csak az utálkozás van, addig nem lesz jobb.

Előttem leírták már, érdeklődj párodnál anyósod felől, érezze, hogy fontos neked is, ő hogy van.

Ha sütöttél valamit, vigyél neki kóstolót, beszéltesd, vidd el sétálni az unokájával, hármasban, mondd neki, hogy szereted a fiát, és szeretni is fogod, csak jó lenne, ha többet foglalkozna a családjával. Ezek mind segíthetnek, hogy enyhüljön a légkör.

Bár még mindig nem tudjuk, hogy az anyósnak egyáltalán van-e valami konkrét baja veled. De ilyen apróságokkal lehet javítani, sok szerencsét, kitartást hozzá!