Ha ilyen rosszul indul a kapcsolat az anyósjelölttel, azért még változhat a viszonyunk?

Nem értem a férjed miért mesélgeti el neked, hogy az anyja miket mond rólad?

Ha ő generálja még a feszültséget a két fél között, nehéz lesz megszeretnetek egymást.

Egyébként én vagyok az élő példa, hogy meg lehet kedvelni a menyt, ... igaz ehhez több év kellett.

Nekünk egyébként speciális a helyzetünk, a fiam és a menyem abszolút nem illenek össze, alapban mindenről más az életfelfogásuk, mások a jövőről alkotott elképzeléseik, más a világnézetük, más az ízlésük és még sorolhatnám.

Én ezt 15 évvel ezelőtt elmondtam nekik, - nem az egyiknek a háta mögött - hanem a szemükbe, azzal, hogy szerintem nem lesznek boldogok.

Akkor ez nem tetszett nekik, mára egy végtelen boldogtalan párrá alakultak, akiket csak a gyerekek tartanak össze.

A menyem olyan szinten tönkrement, hogy őszintén, tiszta szívből sajnálom, sőt aggódom az egészségéért.

De nincs mit tenni, az ő életük ...

Nézd, nem vele élsz együtt és nem neki kell megfelelned. Ameddig te mindig korrektül viselkedsz vele, addig ez az ő sara, és nem másé. Ne legyen rá fogadókészség, annyi a fontos, azaz a fiának a dolga, hogy ne hallgassa végig és kiálljon melletted. Azt is lehet udvariasan, normális hangnemben.

Ettől még ti ketten élhettek nagyon boldogan. Csak ne tulajdoníts ennek nagyobb jelentőséget, mint amennyit érdemel.

"párom szerint hülyeséget beszél, nem kell vele foglalkoznunk"

De azért gondosan elmeséli neked minden szavát, amivel nem kell foglalkoznod...

Persze, volt már olyan a világtörténelemben, én már több ilyet hallottam. De pl. én nem tudok száz százalékosan jó kapcsolatot az anyóssal, a kezdeti (5 év!) hülye viselkedése miatt, megbocsájtottam, de nem leszünk puszipajtások, pedig látom, hogy szeretné visszacsinálni. Mondjuk ha mindkettőtöknek gyereke van, akkor tényleg teljesen szánalmas, hogy így bele akar szólni az életetekbe.

1-es szomorú látni, hogy te mindent jobban tudsz, hogy mi kell a gyerekednek és képtelen vagy belátni ha esetleg jól megvannak a jóslatod ellenére is, én eleve soha nem csináltam volna ilyet, hogy egy szerelmespárnak ecseteljem, hogy nem illenek össze, semmi közöd hozzá, felnőttek már.

#4

1-es vagyok!

Mit szomorú látnod?

Látom nem sikerült megértened amit írtam!

Nem baj, segítek!

Nincsenek meg JÓL, pont azokért a dolgokért, amiket leírtam és akkoriban amikor KÉRDEZTÉK (!) elmondtam.

Kábé a házasságuk 8-ik hónapjában kezdődtek a problémák és a teljes elhidegülés a 3-ik évtől kezdődött.

Hogy teljesen képben legyél, külön élnek de egy fedél alatt, a gyerekek és az anyagiak miatt.

Mindketten összeszorított fogakkal várják, hogy a gyerekek felnőjenek, önálló életük legyen és utána külön mehessenek, de ahhoz kell még vagy minimum 10 év.

Persze, ha neked ez a normális és a "jól elvannak" akkor nincs mit hozzáfűznöm, ez gusztus és megszokás dolga.

Mivel a továbbiakban nem szeretnék OFF-olni, de főleg nem a fiam házassága a téma, én kiszálltam minden további eszmecseréből veled.

6-os neked kellene lenyugodnod, nem az 5-nek. Rávetíted a kényszerképzeteidet, amit az anyósod iránt érzel és itt fröcsögsz rá, teljesen indokolatlanul. Higgadj le, az 5-ös nem a te anyósod, legalábbis feltételezhető.

Mutasd már meg, hogy hol írta, hogy ilyeneket mond nekik, hogy én megmondtam?

Ellenben, ha a te anyósod ilyeneket mond neked, akkor még igaza is van veled szemben, miért nem hallgattál rá.

Olyan jó lenne, ha olyanok akik nem tanultak meg értelmezően olvasni, azok nem rabolnák itt az időnket.

Kedves 9-es, 5-ös vagyok.

Maximálisan egyetértek veled, ezért is történt annak idején, hogy én kisgyerekkel ki léptem egy rossz házasságból.

Csakhogy ez nagyon kényes téma és ameddig nem kérdeznek erről (is) addig nem folynék bele.

Annak idején, amikor elém álltak, 10 hónap ismeretség után hogy ők összeházasodnak és mit szólok hozzá, elmondtam, hogy nagyon korainak találom.

Mivel láttam, hogy egyetlen ponton nem egyeznek, semmi életbevágóan fontos dologban nincsenek azonos állásponton, semmi közös nincs bennük a legalapvetőbb dolgokban sem, ezért kértem őket, hogy ne kapkodják el, költözzenek össze, éljenek önállóan, ismerjék meg egymást a nehéz helyzetekben, hogy azokat hogyan képesek kezelni és ha pár év után kiállja a kapcsolat a próbát, akkor házasodjanak össze, de addig lehetőleg ne legyen gyerek, mert az elkapkodott házasság két ilyen merőben ellentétes habitusú ember esetében nem szokott jóra vezetni.

Nem így tettek, mentek a saját fejük után ...

Sajnos az eredmény borítékolható volt, de én akkor és ott elhatároztam, hogy a jövőben egy hangot nem fogok soha szólni a kapcsolatukat illetően, elvégre nem élhetem helyettük az életüket, ez az ő karmájuk, amit nekik kell végigcsinálni.

Egy ideig az esküvő után eléggé konvencionális, hűvösbe hajló volt a kapcsolatunk, aztán - ahogy romlott a helyzet - ez megváltozott, mindketten napi szinten kerestek, a bajaikkal bombáztak.

Az első komoly konfliktusnál megmondtam nekik, hogy hozzám egyik se jöjjön a másikra panaszkodni, mert nem kívánok állást foglalni a dolgaikban, oldják meg felnőtt módjára a problémáikat, én inkább kimaradnék ebből.

Nos, ezért nem osztom meg velük a véleményemet, ami azonos a tiéddel.

Imádom mindkét unokámat, sokat vannak nálam amikor szünidő van, ha a szülők megkérnek valamire én állok rendelkezésre, szeretettel látom vendégül őket, ha jönnek, de én csak akkor megyek, ha hívnak, távol tartom magam a dolgaiktól minden szempontból, ... nagyrészt önvédelemből.