Mi lehet az oka annak, hogy manapság ennyi feleség rosszban van az anyósával? Elgondolkodtató, hogy ha nem az anyósával veszekszik, akkor a férje lánytestvérével. Mi a gond, rivalizálás? Miért akarnak egyes nők uralkodni a családon?

Mi az oka?

Nem költöztek elég messzire és van lehetősége beledumálni mindenbe! Az anyósomék és a szüleim is 200km-re vannak tőlünk, esélyük sincs a kavarásra. Pár havonta látjuk őket, ami bőven elég.

Hülyét is kapnék, ha bármelyiküket is heti rendszerességgel kellene látni.

De egy kicsit mélyebben belegondolva, miben profik az emberek? Mások megítélésében és ostorozásában. Mit utálnak? A saját életük gondjaival szembesülni és azokat megoldani. Miben éli ki magát egy keserű ember? Ha a saját keserűségével másokat is mérgezhet.

Meg kell nézni, kinek is nagyobb a felelőssége az ilyen helyzetekben.

Páholyból nézhetek végig ilyen konfliktust, a világnézetek konfliktusát. Anyós a falusi környezetből, óriási földdel és rengeteg állattal, gyárban, míg a meny a városból, sok szabadidővel és jól fizető munkával. Meglátszik anyósékon a nulla szabadidő, mert a 12 óra mellett ott az irdatlan munka a "gazdasággal" is, segítség nélkül. Szokásos túlvállalás, amit fiatalon még bírtak de ötvenes fejjel, leszázalékolva már nem. Ha hozzáadjuk hogy így ki se tudnak mozdulni soha és még egymással is csak zsémbeskednek, nem kell csodálkozni a féltékenykedésen. A menye csinálhat akármit, sosem lesz jó. Hiába segít vendégségben, próbál beilleszkedni, ő mindig csak a városi lány lesz aki semmit se tud a szemükben a munkáról. Akkor kinek az uralkodásáról is beszélünk?

Én úgy fogalmaznám meg, hogy ha én valakivel összekötöm az életem, akkor az a kettőnkre tartozik, senki másra. Az is, hogy mi ketten hogyan éljük az életünk, hogyan nevelünk gyereket, mire költünk.

Sok anyós ezt képtelen elviselni és már csak kicsinyességből is próbálnak odaszúrni, nem érdekli őket a saját gyerekük boldogsága sem, csak meglegyen a kis káröröm, mint üzemanyag.

Épeszű ember ezt a káros befolyást kizárja.

31. utolsó mondatával tökéletesen egyetértek.

Kérdező, egy kicsit az az érzésem, hogy azért van ennyire idealizált képed az ideális anyós-meny viszonyról mert vagy nincs anyósod vagy olyan van, akivel tényleg ki lehet jönni. Ha találkoznál olyannal, aki minden igyekezeted ellenére gyűlölködik, konfliktust szít és hátba támad, hidd el, már te se gondolnád úgy, hogy minden helyzet és minden ember (jelen esetben anyós) kezelhető konfliktusok nélkül. És ez nem feltétlenül a menyről szól, gyakran valóban az adott anya személyisége a döntő, nem pedig a beházasodott fél hozzáállása. Én pl a saját anyámról is objektíve látom, hogy pocsék anyósa a férjemnek, aki egyébként nagyon igyekezett. A végén már én mondtam neki, h ne törje magát, mert fájt látni amit anyám művel vele... A te írásod szerint jobb lett volna, ha inkább ugrál neki egy életen át, mert a békesség ugye... Ami mellesleg így se volt, mert addig is ugyanúgy szította anyám a konfliktust, amíg a férjem megpróbált megfelelni neki. Komolyan kérdezem, te mit tettél volna egy ilyen helyzetben, Kérdező?

Engem azért utált anyósom, mert összeköltöztem a fiával és nem tudott tovább élősködni rajta. Sosem szeretett dolgozni, mindig eltartatta magát, hol a férjével (aki otthagyta), hol a saját anyján, hol a páromon. Amikor az utolsó "pénzforrása" is otthagyta meghülyült és mindent elkövetett, hogy szétválasszon minket. Évek óta nem beszélünk vele.

Egyébként nem érzem magam hibásnak, sokszor megpróbáltam SEGÍTENI neki és megbeszélni vele. De nem működött, mert kèptelen normálisan viselkedni.

a többiek részben meg is válaszolták a kérdést, amit nekem feltettél, igen, a kettő összehasonlíthatatlan, mert egy kolléga semmiféle rálátással és befolyással nincs a magánéletedre. Nem kritizálja a házastársad, a gyereked, a gyereknevelési elveidet mert nem is ismeri. ha rosszban vagy egy kollégával, akkkor semmi ilyesmit nem kötsz az orrára. Még egy kisészrevétel: az emberek valóban kitérnek a munkahelyen a "hülyék" elől és ott azért könnyebb is, mint családon belül. De azért ott is van, hogy rendesen összeugatnak egymással és felvállalják a konfliktust! Nem mindig és nem mindenki, de bizony vannak komoly munkahelyi csörték is. ne haragudj, nem akarlak megbántani, de az elképzeléseid a világról és az, ahogy az a valóságban van köszönő viszonyban nincs egymással. Abból kiindulni, hogy soha, senki össze nem veszik az ország egyetlen egy munkahelyen sem, végtelen naivitásra utal és hamis érvelési, kiindulási alapot teremt.

32.

Sok mindent leírtak. Alapvetően jóban vagyok a (leendő) anyósommal, de már most biztos vagyok benne, hogy puszipajtások nem leszünk, és nagyon közeli kapcsolatot sem fogunk kiépíteni. Nem azért, mert az anyósom lesz. Egyetlen egy oka van: típusosan a mindent, mindig jobban tudó pedagógus, aki folyamatosan oktat mindenkit, köztük a fiait és engem is. A jó viszony fenntartásához mosolyogva meghallgatom, amivel egyetértek megtartom, a többit elengedem, mert anyámtól is ezt láttam (soha nem konfrontálódott az anyósával). Viszont nem bírnám elviselni, ha napi szinten ott lenne, jönne utána, megmutatná hogyan mosogassak, főzzek, pelenkázzam a gyereket, és elmagyarázza, mit miért nem csinálok jól... Anyám sem egyszerű természet, mondja a magáét néha, de őt három mondattal le tudom állítani, és mivel elég fiatal, pontosan tudja, milyen frankó volt, amikor a nagyi mondta meg neki a tutit.

Az idősek tisztelete pedig egy fontos dolog, de az idős ember a korának megfelelően viselkedjen bölcsen, és hallgasson, ha arra van szükség.