Jogosan vagyok dühös és csalódott?

Egy kicsit azért túlzásba esel.

Értem én, hogy műtét, hasi vágás, a kicsi gyerek meg ugrabugrálna veled-rajtad ... Nem tudom, hány éves, nem lehet-e az értelmére hatni, hogy most pár hétig anyával nem lehet azt csinálni, mint máskor.

De!

Azért ezt akkor is meg kéne tudni oldanotok, ha egyik nagyszülő sem tudna semmit segíteni!

A férjed dolgozik. Nos, ha nélkülözhető a segítsége, akkor dolgozzon, akár hétvégén is. Mert ugye azt is rossz néven vetted, hogy anyósod ezen a hétvégén nem fog segíteni - föltételezem azért, mert a férjed akkor is dolgozik.

De ha nem tud senki segíteni, és a gyerekkel egymagad nem bírsz, akkor apuka igenis csatasorba áll és kivesz egy hét szabadságot. Ez van, néha nemcsak azért veszünk ki szabit, hogy pihenjünk, nyaraljunk, hanem hogy beteg családtagunkat ápoljuk, vagy beteg házastársunk helyett ellásuk azt, akit egyébként ő szokott ellátni.

Amúgy, ha jól értem, még múlt héten jöttél haza a kórházból és a most következő hétvégéről beszélünk. 7-9 nappal leszel nem a műtét, hanem a kórházból hazajövetel után. Meglep, hogy mégis ennyire kell még a segítség.

Sok embernek eleve nincs ilyen lehetösége, hogy valaki ott legyen mellette mütét után és mégis meg tudják oldani.

Nekem a harmadik gyerek (sürgösségi) császárral lett, hosszában végig kellett vágni a hasam a köldöktöl a szeméremcsontig. Amikor hazamentem, a két nagyobb is otthon volt (óvodaszünet), a férjem 150 km-re dolgozott, ezért csak hétvégén tudod hazajönni. Így egyedül voltam a mütét után három gyerekkel a háztartással és mégis meg tudtam oldani. A nagyobb (2,5 és 4 évesek) gyerekek is meg tudták érteni, hogy a hasam fáj, ezért nem szabad bárntani.

Nem magam akarom dícsérni, de ez konkrét eset, emellett több ismerösöm is van, aki szintén egyedül volt a mütét után és meg tudta szervezni.