Tényleg tragédia, hogy "megengedtem" hogy anyósom hozzánk költözzön gerincműtét után?

Ha én laknék az anyósommal egy fedél alatt, akkor valószínűleg Dunának mennék. Nem részletezem, a férjem ezzel tisztában is van. Nem vagyok gonosz ember, de az én anyósommal 1 egész egész nap is sok nekem. Mi ilyen helyzetben más megoldást keresnénk. Hazi betegápoló, mittomén. Ez mindig helyzetfüggő.

A másik félelmem az lenne(ami néhány ismerősömnél bekövetkezett), hogy mama, papa aztán ottragadt évekre, a fiatalok házassága tönkrement.....

Te ismered anyósodat, ha bevállalod ámen, aki meg nem vállalja be az sem egy utolsó szemét, csak nyilván más a viszonya a az anyósával.

Nem. Mivel a három hónap egy fix időszakot jelent, ezt tudja anyósod is, te is, a férjed is.

A másik: ha te jóban vagy anyóssal, ha tényleg jó a kapcsolatatotok, akkor ha ott lakna veletek, akkor sem menne tönkre a házasságotok. Ahhoz mindig legalább két fél kell: a fér meg a feleség.

Magára hagyni a bajban? Hát én nem tenném ezt senki olyannal, akit szeretek, és aki hozzám jó volt.

Nézd, a leírásod alapján jóban vagytok az anyósoddal (komolyan mondom, léleküdítő olvasni, hogy ilyen család is van), határozott, belátható ideig van nálatok konkrét okból (nem csak úgy "unatkozik, meg meghalt após/pánikbeteg lett/mittudomén milyen kifogás", beállít és rátok telepszik, aztán ottfelejti magát és ottragad -- évekre is akár, és tényleg rámegy a házasság!), és ami talán a legfontosabb: a férjed látja el a saját anyját, nem a te nyakadba varrja.

Csakhogy nem ez az átlag.

Az átlag az, amit a zárójeles vagy anélküli megjegyzésekben vázoltam fel. Sajnos, teszem hozzá. Így hát ne csodálkozz, hogy mindenki inkább azt tudja elképzelni, és mindjárt "ugrik" is rá, reflexből.