Mondjátok meg, hogyan lehet ezt elfogadni? Úgy érzem nem vagyunk igazi család?

Anyósomékról van szó. Nem szidni akarom, megérteni próbálom, elfogadni, de nem megy, folyton megbántódom a hideg, udvariaskodó, diszkrét viselkedésén. Az, hogy megismerkedésünk óta a kedvemre tesz, mindig a legszebb, legjobb jár nekem, már nem lep meg (pl. van egy tányérszett, ami csak a látogatásomkor kerül elő). De semmit nem enged segíteni, arrébb tenni. Ez még így rendben is lenne, DE ő viszont nekünk bármikor bármit és mindent, a kimerülés határán is (az utolsó 2 forintját is nekünk adná ha kell és az utolsó levegővételével is főzne még egy adag levest...) Ő viszont semmit nem fogad el tőlünk.

Azt gondoltam ha összeházasodunk majd megváltozik, de nem...

A múltkor fél délután főztem, mert tudtam, hogy hozzánk jönnek, egy pohár vizet ittak és haza mentek, nem túlzok. (Itt az áll a háttérben az ő gondolatában, hogy nem akarja megenni, ami a miénk...:-S )

Tegnap ismét hívták a férjemet, hogy jönnek, DE ne készüljek semmivel (kb. 3-4 havonta jönnek úgyhogy igazán nem járnak a nyakunkra). A férjem mondta, hogy rosszul esik a viselkedésük és legutóbb is megbántottak, úgyhogy ebédre várjuk őket. Azt mondták 3-ra jönnek. Közben eszembe jutott, hogy anyósomnak kedden lesz a születésnapja, ezért bevásároltam, hogy tortát is süssek az ebéd utánra. Mire reggel odatettem a húst, 11 kor megérkeztek, hogy max. egy óra és mennek is haza, holnap munka. Így végül a tortát oda se raktam és a leves sem készült el, ismét "megúszták". Annyira bánt, hogy ilyen távolságtartóak velünk, amikor közben meg mindent megadnak nekünk (6 éven keresztül segítettek bennünket míg egyetemisák voltunk, mai napig is mind anyagilag, mind lelkileg mellettünk állnak). Miért nem lehet tőlünk elfogadni semmit? :(