Fiús anyósok válaszait várom?
2 felnőtt fiam van. Az egyik 23 éves a másik 25 éves. Nem tartom magam házisárkánynak vagy féltékeny típusnak. Imádom a fiaimat, tudom, hogy az élet rendje az, hogy egyszer kirepülnek a családi fészekből. Bevallom, egy kicsit örülök is, hogy a nagyobbik már éli a maga életét, a kisebbik most tervezi a saját életét élni.
Sosem gondoltam azt egyik lányról sem, hogy ő elveszi a fiamat, mert ahogy én is tisztábban vagyok azzal, hogy az X lány lesz majd a fiam gyermekeinek az anyja, így én maradok a fiamnak az édesanyja. Sosem közeledtem egyik lány felé sem ellenségesen hiszen nem ismertem őket. Ma már mindkét fiamnak menyasszonya van és egyikkel sem vagyok fasírtban. Mindkét lányt nagyon szeretem, de ők is tudják. Az életükbe mi nem avatkozunk bele. Éljék az életüket, mi is éljük a mi életünket. Bárhogy terveznek, legyen az munka, baba, vagy bármi az ő döntésük, ami csakis rájuk tartozik. Akárhogy döntenek mi elfogadjuk. Vannak apró szabályok részükről és részünkről is amit mindannyian betartjuk ezzel is erősítve a harmonikus kapcsolatot.
Lehet én kivétel vagyok, de nem hiszem, hogy minden esetben az anyós a rossz. Tudod a rossz kapcsolathoz két ember szükséges. Vannak helyzetek amikor a menyecske áll az egészhez úgy ahogy. De az is előfordul, hogy az anyós áll rosszul a dolgokhoz.
Egy jó kapcsolat ápolásához mindkét félre szükség van..
kedves ötös.
"Igazából a fiadnak is megtaníthattad volna, hogy kell főzni, nem egy kvázi idegent kell beidomítani arra, hogy a fiadat ellássa. Lehet, hogy a fiad már jobban tudna főzni, mint te."
én, mi a fiainkat megtanitottuk minden olyan dologra, amit férfi embernek tudnia kell.
jó szakmájuk munkahelyük, jó fizetésük van. Lakást kaptak.
Nézz már magadba légyszives!!!
-nem nagyképüségből mondom, de számtalan főzőversenyt megnyertem, és ugyan igy süteménnyel is, ugyhogy psssztt!!! a kajámra pedig igenis büszke vagyok, ugyan ugy, ahogy a két fiamra is!! Nincs az utcában olyan ember aki ne szeretné Őket, az iskolában is mindig jól teljesitettek, tisztelettudó dolgozó emberek, akik a vizszereléstől a tetőfedésig,a betonozástól a szobafestésig, az asztalosmunkától a kertgondozásig mindent megcsinálnak!!!
üdv. kedves ötös! kivánok Neked ilyen jó, szorgalmas gyerekeket!!!
"a fiainkat megtanitottuk minden olyan dologra, amit férfi embernek tudnia kell."
akkor ezek szerint tud főzni, akkor ő is megtaníthatja az asszonyt, én is szívesebben tanulnék bármit a páromtól, mint az anyósomtól...
még nem vagyok fiú anyós, de remélem leszek
és remélem bennem nem ellenséget fognak keresni majd.
én nagyon örülnék, ha fiam boldog lenne és sikerülne neki az élet, ahogy egy család fenntartása/megtartása is többek között és remélem nem fájdalmat fog hozni a családunkba az új jövevény.
Kedves kérdező. Látod nem mindig az anyós a rossz. Lásd a Időpont tegnap 23:07 válaszadót.
Rögtön tett egy sértő megjegyzést egy anyósnak mondván miért nem a fiát tanította meg főzni. Rögtön támadt, pedig őt magát senki nem bántotta. Na erről van szó. Nem mindig az anyós az aki a baj forrása. Vannak emberek akik képtelenek értelmesen kommunikálni vagy egyszerűen csak meghallani a lényeget. Az ilyen embereknek lehet angyali anyósuk is akkor is rossz ember lesz.
Váóó, süteménnyel nyertél!!! Ne már!!!
Elég putri helyen lakhattok, ahol ennyi kell tetőt fedni meg betonozni. Enni nem szoktak a "férfiemberek"?
Pedig hidd el a menyekről is lehetne legalább annyi könyvet írni mint az anyósokról.
Az egyik fiam már nős és messze laknak.
Ritkán találkozunk, azt a pár órát vagy napot nem veszekedéssel töltjük.
Soha nem hív föl és én sem őt.
Ha valami van a fiam hív és én is a fiamat hívom.
A másik fiam most kezdett el komolyan udvarolni.
Nem bánnám, ha összeköltöznének, csak ne nálunk!
Nem akarom hogy velünk lakjanak!
Nem a személyével van bajom!
Menjenek külön és éljék úgy az életüket ahogy akarják!
kedves 17-es
igen ilyen putri helyen laknak . nekik ez jutott.
saját kertes ház, aminek van teteje, van benne viz, fütés, van benne butor is.
nem malacka házikó amin szalma van, nem kutról hordják a vizet, nem földön alszanak.
Nem segélyből szivják a spanglit, és isszák a tablettást.
Szar dolog, de diploma is becsuszott.
ez van. nem sikerülhet mindenkinek olyan tutira az élet mint Neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!