Odaköltözök a Páromhoz, a családjával fogunk lakni. Hogy legyek nyugodt lélekkel ezek után ott?

Nem érzem magam családtagnak náluk. S legutóbb volt egy számomra nagyon romboló hatású jelenet, amikor is a rendrakásról volt szó. Kiosztottak az anyjaék amikor azt mondtam: nem fogok mindent a párom után elpakolni. Erre nekem tapadtak, hogy én nem csinálok semmit, mindent a párom csinál, a reggelit, az ebédet is ő szedi ki, én meg körülbelül nagy semmit. Náluk - kifejtették - az a szokás, hogy a nő körbe ugrálja a férfit. Mondtam: én nem így nevelkedtem, nálunk munkamegosztás volt. De csak kaptam az ívet. Úgy felidegesítettem magam rajta, hogy elmentem onnan magam pár órára. Ahhoz képest, hogy mert a nő dolga meg stb., akkor legközelebb nem festek ki egymagam náluk az ő házukat, nem glettelem ki a plafonban meg az oldalfalat mert ők nem mernek a létrán tartózkodni, nem fogom vinni a betonos vödröt stb ilyen teljesen nőies dolgokat majd nem végzek... Nagyon megbántottak, hogy ezeket senki nem hánytorgatta fel, hogy de jó, kössz hogy segítettél, hanem nekem tapadtak, hogy én nekem még ezek után ki kell szolgálni a páromat. Ki van szolgálva amennyire kell, de nem fogok a szolgájuk lenni. Félek bele fognak szólni a kapcsolatunkba, ha most megkaptam ezt amikor ott sem lakok még, ráadásul jogtalanul. Mondtam nekik: ezt majd mi megbeszéljük, ki mit vár a másiktól, ez a mi dolgunk.

Jogos a félelmem? Ezek után mire számítsak? Eddig azt hittem kedvelnek, de már nem úgy nézek rájuk. Sosem leszek elég jó nekik. Valami megváltozott bennem irántuk.

Páromnak azt mondták, mikor eljöttem beszélt velük, hogy ők nem azt mondták, hogy semmit nem csinálok. De akkor azt mondták! Aztán úgy állítottak be maguk közt, hogy túl reagáltam, s hogy nekem van lelki bajom és biztos azért kaptam fel a vizet. Szerintem érthető, hogy érzékenyebb vagyok. Mindent itt hagyok miatta, mert ő ide nem jön és így megyek majd oda, hogy ezt gondolják rólam? De biztos én vagyok a túlérzékeny...